Hollandia leghíresebb fiatal írója jelenleg New Yorkban él. Tizenhat évesen otthagyta a gimnáziumot, nincs érettségije, mégis tanított már az ELTE-n. Arnon Grunberggel, a könyvhéten megjelenő negyedik magyarra fordított regénye, a Zsidó Messiás bemutatójának kapcsán a Gerbaud-ban beszélgettünk.
Nem zavarja az, hogy a sajtóban legtöbbször a zsidó, fiatal, és holland jelzők hangzanak el Önről, amikor íróként bemutatják?
Néha egy kicsit zavaró tud lenni, de az embert mindig beskatulyázzák valahova. Hollandiában születtem, de a szüleim nem hollandok, hanem német zsidó menekültek voltak. Nem alakult ki erős holland identitástudatom. New Yorkban élek 1995 óta, ez azért hosszú idő. Zsidó kulturális háttérrel rendelkezem, szüleimtől vallásos nevelést kaptam, de nem vagyok vallásos. Jó kérdés, hogy mennyire tekinthető valaki zsidónak, ha teljesen elfordul a vallástól? Nem tudom, mi a helyes válasz. A zsidóságom része az identitásomnak, fontos számomra. De az identitás kérdésében nemcsak az a fontos, hogy mi hogyan látjuk magunkat, hanem, hogy mások milyennek látnak minket.
Miért New Yorkban él?
Gyakorlatilag egy véletlen folytán. Huszonkét évesen beleszerettem egy nőbe, aki New Yorkba költözött. Úgy döntöttem megyek vele. Eredetileg azt gondoltam, egy év múlva visszatérek Hollandiába, de néhány hónappal később felmondtam az amszterdami lakásomat és azóta New Yorkban élek. Nem előzte meg ezt nagy tervezés, ha a volt szerelmem Szingapúrba költözött volna, akkor most itt ülve arról beszélgetnénk, hogy miért Szingapúrban élek. Nagyon jó döntés volt, hogy otthagytam Amszterdamot, miután megjelent az első könyvem. (Blue Mondays)
Elmenekült a siker elől?
Nem is a siker elől való elmenekülésről van szó, jobban tudtam koncentrálni az írásra. Fontos volt, hogy hátrahagyjam azt a helyet, ahol felnőttem és egész addigi életemben éltem, és elmentem az ismeretlen New Yorkba, ahol idegen voltam, és ez jó volt. New York tele van emigránssal, ott nem vagyok kivételes, olyan vagyok, mint bármelyik másik bevándorló. New Yorkot nagyon érdekes kettősség jellemzi: egyszerre vagyok otthon benne és ugyanakkor kívülálló is maradhatok.
A Zsidó Messiás cselekményének nagy része Bázelben játszódik. Miért Svájcot választotta helyszínül, miért nem Hollandiát?
A legegyértelműbb választás Németország lett volna, mert a főhős, Xavier felmenői német nácik voltak, ám mégis Bázelt választottam, ami közel van a német határhoz, de mégsem Németország. Nem illett német környezetbe a regény, és nem működött volna a cselekmény Hollandiában sem. De egy német ajkú, a német kultúrához kapcsolódó helyszínt akartam. Emellett jól lehetett a svájciakat körülvevő sztereotípiákkal játszani: a svájciakról a tiszta, őszinte ember képe él a köztudatban. De a csinos, tiszta házak és a finom csokoládék ellenére mégsem működnek olyan tökéletesen a dolgok ott sem. És a történelmük sem olyan tiszta, mint azt sokan gondolnák.
A regényben fontos szerepet játszik a jótékonykodás, a legtöbb szereplő támogat valamilyen jótékonysági szervezetet, a főhős barátnője például egész indiai falvakat fogad örökbe…
Igen, ez egyfajta társadalmi lelkiismeret-furdalás csökkentés. Bettinának, Xavier barátnőjének nagyon tetszik az ötlet, hogy a falvak megvételével segíthet a szegény kis indiaiakon, de valójában fogalma sincs arról, hogy mit tesz. Az összes szereplő az idealizmus csapdájában vergődik. Xavier is idealista, azt hiszi, hogy segíthet, megvigasztalhatja a zsidókat, csökkentheti a szenvedéseiket, ugyanakkor teljesen vak, nem ismeri őket, és nem is akarja megismerni őket igazán. Ha jól belegondolok, mindenki segíteni szeretne a másikon a regényben, ám legtöbbször hiába, mert nem tudják, mi lehetne a másik számára az igazi segítség, és valójában nem is akarják megtudni.
A regényben felvonultatja a legtöbb sztereotípiát, amelyet a zsidókkal kapcsolatban fel szoktak hozni. Mi volt ezzel a célja?
Mindig szerettem a klisékkel játszani, nem is lehet őket kikerülni. A klisék sokszor segítenek az ismeretlen megismerésében, de egyúttal könnyen előítéletté válhatnak. Amikor a regényben Avroméle, a főhős barátjának anyja, a rabbi felesége kimondja, hogy „az, hogy mi az antiszemitizmus, azt én döntöm el”, reflektál arra is, amit a nácik mondtak, hogy „mi döntjük el, ki a zsidó és ki nem” és egyben felhívja a figyelmet arra, hogy a túlérzékenység és a zsidók jobbnak feltűntetése a többi népnél ugyanúgy káros, mint a zsidógyűlölet. Itt az ideje lerombolni a zsidókérdés körül kialakult mítoszokat.
Változik a könyveihez való viszonya, ahogy egyre több országban jelennek meg?
A könyv ugyanaz, a kérdések mások, amiket felvet. Minden országban más része válik hangsúlyossá. Ez a harmadik alkalom, hogy Magyarországon járok. Az első alkalommal 8 hétig tanítottam az ELTE holland tanszékén vendégprofesszorként, bár nincs semmilyen diplomám, tizenhat évesen otthagytam a középiskolát, képzelheti, mennyire örültek a szüleim, de most már belátják, akkor ez volt a legjobb döntés. Szóval, az ELTE-n úgy tapasztaltam, hogy a magyar egyetemisták meglehetősen konzervatívak.
Milyen értelemben?
Egy alkalommal az esztétikáról és a rossz ízlésről volt szó. Kértem a hallgatókat, hogy mondjanak példát a rossz ízlésre. Az egyikük azt mondta, hogy „rossz ízlés az, ha valaki meleg.” Ez számomra sokkoló volt, egy ilyen kijelentés elképzelhetetlen lenne Hollandiában például. Ez jól szemlélteti a különbséget a kelet- és a nyugat-európai felfogás között. A Zsidó Messiás két fiatal fiú, Xavier, a náci tömeggyilkos nagypapa unokájának, és Avroméle, a rabbi fiának szerelméről szól. Jól tudom, hogy Magyarországon másképp viszonyulnak ehhez a témához, mint Hollandiában vagy az Egyesült Államokban. De azt is tudom, hogy a lengyeleket még érzékenyebben érinti a téma. Én magam nem vagyok meleg, és számomra a homoszexualitás kérdése nem fontos, sosem törődtem vele, ki meleg és ki nem. Xavier nem azért lett meleg, mert ezzel provokálni akartam. Eredetileg arra gondoltam, hogy Xaviernek a rabbi lányába kellene beleszeretnie, de valahogy nem működött a történet. Majd rájöttem, sokkal érdekesebb lenne, ha a szerelmi szál két férfi között alakulna ki. Ennyi.
A regény- és újságírás mellett blogol is. Miért fontos Önnek, hogy ennyi formában megnyilvánuljon?
Egyrészt van egy személyes blogom a weboldalamon (www.arnongrunberg.com), amit angolul írok, és szoktam írni az egyik nemzetközi internetes irodalmi magazinnak is (www.wordswithoutborders.org), ahol szintén angolul publikálok. Emellett például írok egy osztrák magazinnak is, ott németül. A könyveimet hollandul írom, nem tudom elképzelni, hogy más nyelven ki tudnám ugyanazt fejezni, mint az anyanyelvemen. Fontosnak tartom, hogy ne csak regényeket írjak, beszűkül az ember élete, ha egyfolytában csak a könyveken dolgozik. Eltelik tizennyolc hónap is, mire befejezek egy regényt, közben pedig semmi visszacsatolás. Szeretem, hogy az újságírói, internetes munkával azonnal láthatom az olvasók reakcióit és a munka eredményét is. Ezért mentem el Afganisztánba, Koszovóba, Libanonba, Guantanamoba újságíróként, amikor lehetőségem volt meglátogatni ott a holland csapatokat.
Mit gondol arról a feltevésről, hogy a 21. században a hagyományos kritikának befellegzett és az internetes felületeken megjelenő kritikáké a jövő?
Ez sok mindentől függ. Nagyon sok fontos dolog olvasható a kommentekben és a blogokon, és nagyon sok értelmetlenség is. Ahhoz, hogy az irodalom megmaradjon, meg vagyok győződve, hogy szükség van professzionális irodalomkritikára, nélküle nem lehet szó komoly diskurzusról.
A Zsidó Messiás történetének íve igen meglepő: a teljesen hétköznapi, unalmas és kényelmes nyugat-európai életvitelt bemutató kezdet után a regény végére kiderül, ez az unalmas társadalom betegebb és groteszkebb, mint valaha gondoltuk volna. Tényleg ennyire beteg lenne a társadalmunk?
Sajnos igen. És nemcsak úgy, ahogy sokan gondolják, hogy mondjuk az amerikai társadalom a beteg. Európa ugyanabban a csávában van, csak gondoljunk arra, mi történt itt a múlt században. Lehet sok mindenben kritizálni az amerikai kormányt, de nem értek egyet az olcsó anti-amerikanizmussal, könnyű mindenért az amerikaiakat okolni, és ellökni a felelősséget magunktól.
