A 28 éves Tálosi András a magyar képregényes élet egyik legaktívabb tagja. 2008-ban jelent meg Charax című sorozatának első része, ami egy Hosszú-Völgy nevű, antropomorf állatokkal benépesített erdőben játszódik, krimi-, mese- és fantasyelemek összegyúrásával. Emellett a hazai képregényrajongókat, kiadókat, alkotókat, szakmabelieket gyűjtő Magyar Képregény Szövetség elnökségi tagja volt, és az ő ötletéből, az ő irányításával született meg a tehetséges magyar íróknak és rajzolóknak kreatív alkotói közösséget nyújtó 5Panels is.
Mit csinálsz civilben? Tudod hivatásszerűen kamatoztatni a történetmesélési és grafikusi készségeidet, vagy ez csak hobbi, szenvedély?
Jelenleg a Sapientia Főiskolán dolgozom tanulmányi osztályosként. Ott nem nagyon tudom kiélni ebbéli ambícióimat, de nem is látom szükségét. Amit és amennyit szeretnék, azt és annyit rajzolok szabad időmben és ezt bőven elégnek érzem.
A magyar képregényesek közül talán a te munkáid emlékeztetnek leginkább a klasszikus mesék képi világára, bájos – vagy épp gonosz vigyorú – antropomorf állatokat rajzolsz letisztult vonásokkal. Sokan Dargay Attilához hasonlítanak. Honnan jött ez a stílus, mi inspirált? Mesék, rajfilmek, képregények?
Ennél kicsit bonyolultabb ez a kérdés. Nemrég beszélgettem Zolival (Koska Zoltán), hogy furcsa, hogy velem kapcsolatban Dargay Attila nevét emlegetik, pedig azon kívül, hogy én is állatokat rajzolok, semmi hasonlóság nincs a stílusaink között. Aki ismeri Dargay munkáit, azt nem tudom átverni.
Az olvasói visszajelzésekből azt szűröm le, hogy aranyosnak találják a figuráimat, és talán ez lehet az egyetlen hasonlóság Dargay és köztem. Egyébként csak azért kezdtem el antropomorf állatokat rajzolni, mert a realisztikus emberábrázolásban nem mozgok túl magabiztosan.
A Charax nem tipikus „egyszer volt, hol nem volt” mese: krimi és fantasy elemek díszítik, még katasztrófafikciós szál is van benne. Hogy született ez a műfaji elegy, és kiknek ajánlanád?
Az alapelvem az, hogy csak olyan képregényt készítek, amit én is élveznék olvasni. Amikor Hosszú-Völgy 150 éves történelmét elkezdtem fölépíteni, már közben is lelkes voltam az egyes fordulatok miatt, plusz, ha jön egy újabb ötlet, igyekszem beintegrálni az addigi események közé. A műfaji elegy azért alakult így, mert a Charax eseményei megágyaznak a folytatásnak, és előkészítik a további fordulatokat.
Azt tapasztaltam, hogy gyerekek és felnőttek egyaránt szerethetik a Charaxot, és mindenki más-más okból. A receptet csak sejtem: amíg egy történet komolyan veszi magát úgy, hogy jól van felépítve a világ, következetesen vannak elmesélve az egyes sorsok, a szerző nem takargatja a tragédiákat és (a nyugati mainstream sorozatokkal ellentétben) nem is akar utólag visszakozni egy-egy döntéséből, addig az olvasók is kíváncsian várják a folytatásokat. Ám amint a szerző eljátssza az olvasók bizalmát, akár kezdheti is temetni a szériáját.
Három évvel a Charax 2. után, idén tavasszal jelent meg a 3. szám, az első, amit nem te rajzoltál, hanem Koska Zoltán. Mi volt ennek az oka, és tartós lesz-e a váltás?
A váltás kényszerű volt, mert a második rész után elveszítettem az önbizalmamat a rajzolással kapcsolatban, és egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy teljesíteni tudom a feladatot, és el tudom készíteni a folytatást úgy, ahogy szeretném. Aztán jött a 5Panels és az elmúlt két év során főleg csak a közös kiadványokba rajzolgattam, ami elvette a maradék energiámat is a Charax folytatásától. Ezek mellett pedig tagja lettem a Magyar Képrgény Szövetség elnökségének is, és ott is próbáltam helytállni, apait-anyait beleadni a szervezésekbe. Mire ráébredtem minderre, már eltelt két év a második rész óta, úgyhogy kénytelen voltam belátni, hogy valaki másra kell bíznom a rajzolást.
Számomra Zoli volt az egyértelmű választás, mert az egyik legmagabiztosabb kezű képregény-rajzolónak tartom a mai aktív gárdából. Ráadásul nagy rajongója a Charaxnak is, ami még jobban megkönnyítette a munka átadását, mert kellő tisztelettel nyúlt hozzá a forgatókönyvemhez úgy, hogy a saját ötleteit is bátran belevitte. Maximálisan elégedett vagyok a végeredménnyel.
Az eredeti tervek szerint a Charax 4-et Vári Tamás rajzolta volna, aki bele is egyezett. De aztán kapott megbízásokat, amik sokat elvesznek az idejéből, és én is visszanyertem a régi önbizalmamat, úgyhogy közös megegyezéssel végül mégiscsak én fogom elkészíteni a 4. részt.
Hogy veszítetted el az önbizalmad a rajzolásban, és hogy nyerted vissza?
Amikor végeztem a második résszel, és elkezdtem megírni a harmadik forgatókönyvét, jöttek olyan panelek, amiket bonyolultságuk miatt nem tudtam volna megrajzolni. Ez elvette az önbizalmamat, így egy-két oldal után félre is tettem a munkát, és inkább olyan feladatokra koncentráltam, amikben sikerélményem volt. A sors fintora, hogy mire Koska Zoli elkezdte rajzolni a harmadik részt, addigra kikerültek a forgatókönyvből azok a jelenetek, amikbe beletört a bicskám. Merthogy az elmúlt három év alatt nagyon sokat tisztult a Charax elmesélési módja. Mivel azonban nem volt olyan mérhetetlen nagy tartalék a zsebemben, hogy a nyomdaköltségét és a grafikusi díját is kifizessem egy hosszú képregénynek, ezért egy utolsó körben még egyszer átfizimiskáztam a forgatókönyvet, és sok mindent áttettem a negyedik részbe. Ráadásul az egész Hosszú-Völgy Saga sokkal kiforrottabb és átgondoltabb lett az elmúlt három évben.
Amikor elkészült a Charax 3, azonnal feloldódott bennem az a gát, hogy képtelen vagyok a saját történetemet tovább vinni. Mintha az egész harmadik rész egy nagy fal lett volna, amit egyedül képtelen lettem volna megmászni, de amint elkészült, azonnal megjött a kedvem a folytatáshoz. Most már elhiszem magamról, hogy képes vagyok megcsinálni.
Mi a sorozat jövője? Van végpontja a sztorinak, tudod már, hogy fog véget érni, és nagyjából hány rész múlva? Mikor várható a következő szám?
A Charax 4. része lesz a sorozat lezárása ezen a címen, viszont a karakterek történetei folytatódnak majd más-más cím alatt. A 4. rész után a Mágus történetét szeretném előtérbe helyezni, hogy az olvasók megismerhessék a múltját. Ez sok mindent meg fog magyarázni a későbbiekből. (És mielőtt a szkeptikusok megjegyeznék, hogy hülye ötlet egy sorozat címével szakítani, megnyugtatom őket, hogy hosszú távon nem lesz az.)
Hogy Hosszú-Völgy történelme hol fog véget érni, azt nem tudom, de soha nem is ez volt a fontos. Ha már minden olyan karakter történetét elmeséltem, akiét szerettem volna, akkor fog véget érni az egész. És igen, tudom mi lesz ez a pont, de nem árulom el.
Mi lesz a Charax után? Vannak egyéb terveid, ötleteid, esetleg nagy álomprojektjeid?
Ahogy mondtam, a Charax után folytatódni fog Hosszú-Völgy történelmének ismertetése, ezen kívül nem tudom mi minden lesz még, de ez önmagában életre szóló meló, amit mindenképp szeretnék befejezni.
A Charax fekete-fehér, és tudom, hogy sok olvasó szeretné színesben látni, és egy kiállításra már készítettél is színes oldalakat. Vannak olyan terveid, hogy egyszer újra kiadod a Charaxot színesben – akár offline, akár online?
Jó lenne, ha lehetne, de a színezés nagyon sok időt elvenne a folytatásoktól, úgyhogy ha lesz elég pénzem, felfogadok valakit, hogy színezze ki a képregényeimet. Vagy akár ingyen is megcsinálhatja bárki, aki szeretné és ért hozzá (nevet).
Korábban említetted a Magyar Képregény Szövetségben betöltött szereped. Mi volt ott a feladatod, és mik a tapasztalataid?
A feladatom elvileg a belső kommunikáció megreformálása volt, a tagság megmozgatása egy-egy projektben való részvételre. Nem jártam túl sok sikerrel. Ezen kívül a honlap frissítgetése is ide tartozott, de ebben a saját tagjaink is nehezen voltak partnerek.
A tapasztalat az, hogy vannak maroknyian, akik szívükön viselik a szövetség sorsát olyformán is, hogy nem csak a közgyűléseken jártatják a szájukat, hanem hajlandóak fizikálisan is feladatokat vállalni, a többiek pedig vagy inkább fikázzák az egyesületet, vagy egyszerűen érdektelenül kimaradnak belőle (legyen szó egyesületi tagról, vagy kívülállóról). Én egy kicsit megkeseredtem ebben a parttalan harcban, és úgy éreztem, hogy döntenem kell: komolyan nekilátok építeni a 5Panels-t a saját gárdával vagy az MKSZ „tagállamaként” próbálom valahogy magunkat megerősíteni. Végül az első mellett döntöttem.
Mit gondolsz a magyar képregény jelenlegi helyzetéről, és szerinted milyen szerepet tölt be ebben a Charax (és akár a hasonló stílusú kisebb kiadványaid, mint a Bóni és Tim kalandjai)? Főleg arra akarok kilyukadni, hogy nem sok olyan hazai képregény van, ami gyerekeknek is szól.
A képregény idehaza réteg- és luxuscikk. Rétegcikk, mert nagyon behatárolt rajongótábora van, és luxuscikk mert drága mulatság. Ez is az oka, hogy egyre kevesebb kiadó rukkol elő újabb kiadvánnyal.
Viszont meg kell jegyeznem, hogy a 5Panels csapata idén eddig két közös és két egyéni kiadvánnyal rukkolt elő, és várhatóan ettől nem maradunk el a második félévben sem. De válaszolva kérdésedre, igen, a Charax egyértelműen a gyerekképregények terén tátongó lyukat igyekszik betömni, bár hozzáteszem, hogy nem szükségszerűen. Amikor elkezdtem Spuri és Tappancs történetét mesélni, nem az volt a fő szempont, hogy nincs gyerekképregény, akkor csinálok. Ezt a funkcióját csak jóval később ismertem fel. Bár ha valaki antropomorf állatokat tesz meg főszereplőnek, automatikusan skatulyázza a művét is. Idehaza legalábbis mindenképp.
Mik az eddigi visszajelzések, kik olvassák, eljutott-e valamennyire a szűk képregényes körön kívülre is?
Szerencsére sokat mozgok olyan közegben, ami a képregényes körön kívül áll. Jól látom, hogy alapvetően az emberek szeretik a képregényt, és kíváncsiak rá, de kell hozzá az én személyem is. Vagyis a legtöbben először azért veszik meg a képregényemet (most a külsősökre gondolok), mert azt én készítettem. Ez pedig elegendő az indításhoz, utána ugyanis a történet már eladja magát. Nem mondom, hogy azok, akik kíváncsiak a későbbi munkáimra, majd keményvonalas képregényrajongók lesznek, de Charax-rajongók mindenképp. Legalábbis nagy többségük.
Térjünk át a 5Panelsre. Hogy jött létre, kinek az ötlete volt, hogy működik?
A 5Panels célja az, hogy összegyűjtse azokat a képregény-alkotókat, akik szeretnének egy olyan csapathoz tartozni, ahonnan rengeteg támogatást kaphatnak, vagy épp erőt meríthetnek. A legfontosabb szó a csapatmunka. Az egész egy hirtelen ötletemtől vezérelve indult, és szerencsére voltak olyanok, akik láttak abban fantáziát, hogy a magyar képregényt valahogy felrázzuk az apátiából, és csatlakoztak mellém.
A csapat egyelőre úgy működik, hogy akinek van ötlete egy közös munkához, az felveti, ő lesz a projektfelelős, maga mellé gyűjt olyanokat, akiknek felkelti az érdeklődését az ötlete, és együtt megvalósítják azt. Közben pedig folyamatosan készülnek az egyéni kiadványok is, vagyis egy-egy alkotó saját munkái.
Mik a távlati célok? Összefogni a lelkes magyar képregényeseket a 5Panels esernyője alatt, vagy bátorítani, „kinevelni” őket, hogy aztán tapasztalatokkal és plusz készségekkel gazdagabban járják a saját útjukat?
Az előbbiekből kitűnik, hogy a csapat megadja mindenkinek a kellő szabadságot, hogy a saját dolgaival foglalkozzon. Ugyanakkor nem csak szabadságot ad, hanem lelkesít is, hogy az alkotó ne érezze magát egyedül.
Gyűjtőtégely nem akarunk lenni, viszont bárkit szívesen fogadunk, ha csatlakozni akar, és már tart valahol, vagy látjuk benne a fejlődés lehetőségét. Nincs olyan ambíciónk, hogy mi leszünk majd a nagy magyar alkotóbázis, mert ezt képtelenség is lenne megvalósítani. Ugyanakkor együtt, egymás támogatásával sokkal nagyobb kapacitással rendelkezünk, mintha valaki egyedül szeretne evickélni a képregényes vonalon.
Az idén szerveztünk először képregényes nyaralást, amire vártunk érdeklődőket. Sajnos viszonylag későn kezdtük el megszervezni a dolgot, így nem is jelentkeztek sokan, de nem akartunk vele várni jövő nyárig. Tavaly már megültük egy nyilvános ünnepség keretében a csapat fennállásának egy éves évfordulóját, és idén jön majd a második is szeptember 28-án. Egyik távlati cél mindenképp az, hogy ezeket az eseményeket hagyományosan évről évre megrendezzük és egyre több érdeklődőt odavonzzunk. Egyéb távlati célokat nem szeretnék elárulni, majd meglátjátok.
Egymás ösztönzése és segítése mindenképpen hasznos cél – gondoltatok arra, hogy ezt megpróbáljátok valahogy kiterjeszteni a képregényes körökön kívülre? Például gyerekeknek rajzprogramokat, bemutatókat szervezni, egyben bevezetni őket egy kicsit a képregények világába, és esetleg felkarolni az arra fogékonyakat?
Tervezni mindenképp tervezzük, csak a megvalósítás formája és mikéntje a kérdés. No meg persze, hogy van-e rá kapacitásunk. Az biztos, hogy másként nem lehet, mint társadalmi munkában, de egyelőre még külsős programszervezők sem tudják, mit lehetne kezdeni a képregénnyel, mint olyannal. Ha pedig mondunk alternatívákat, abban nem biztos, hogy elsőre meglátják a fantáziát. Így tehát két oldalról is kötve vagyunk…
Én személy szerint igyekszem minél több fiatalt megszólítani a képregény ügyének, de kevés gyerekhez tudunk igazán elérni. Ráadásul nem vagyunk tanárok, így a fiatal generáció kinevelése is nehézkes lenne számunkra éppen emiatt. De arra ott vannak a rajztanárok. Szerintem alkotóval foglalkozni 16-17 éves kor fölött érdemes. A 5Panelsben hoztunk egy olyan szabályt, hogy csak 18 év fölötti jelentkezőket veszünk fel, mert bennük talán már van annyi alázat, hogy elfogadják a segítséget és a kritikákat egyaránt.
Tavasszal adtátok ki az addigi talán legambiciózusabb képregényeteket, Majd ha Fagy! címmel, főszerepben a „magyar szuperhősökkel”, a busókkal. Mesélj ennek a megvalósulásáról, az ötletről, és hogy jól érzem-e, hogy ez egyfajta csúcspontja a 5Panels lényegét jelentő alkotói együttműködésnek.
A Majd ha Fagy! mindenképp mérföldkő a csapat életében. A négy főszereplő busó figurái Pádár Ádám fejéből pattantak ki, majd megmutatta nekünk, hogy lehetnének ők a következő kiadványunk főszereplői. A megvalósítás formája - miszerint nincs előre megírt forgatókönyv, és a következő alkotó onnan folytatja az elmesélést, ahol az előző abbahagyta – nemcsak kreativitásra serkentette a projektben résztvevőket, hanem igazán eggyé kovácsolta a csapatot. A közös kiadványokat mindig is azon az elven valósítottuk meg, hogy egyrészt a létrehozás legyen játékos feladat, másrészt nem szeretnénk korlátozni egymás művészi hajlamait. Elvégre azért ebből nagyot bukni nem lehet, viszont ennyit áldoznunk kell, hogy a csapat minél tovább fennmaradhasson.
Látunk még hasonló kalandokat a busókkal? Lesz belőlük „franchise”?
Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a busók még idén vissza fognak térni. Már gőzerővel készül egy olyan hagyományos antológia, ami rövidebb történeteket tartalmaz majd, amik vagy megelőzik, vagy szorosan követik a Majd ha Fagy! eseményeit. Minden történetet más fog elkészíteni, ettől lesz közös munka. Ez lesz az első, aminek készítéséből kimaradok (mert közben igyekszem az őszi képregénybörzére összehozni a Charax záró részét), viszont láttam már mintaoldalakat, amik nagyon tetszettek, és én magam is kíváncsian várom a végeredményt. Franchise-ról még korai lenne beszélni, de amint meglesz a háttér hozzá, igen, szeretném, ha lenne belőle. De majd meglátjuk.
Mit mondanál kezdő képregényeseknek, mivel lelkesítenéd, buzdítanád őket?
Higgyenek magukban. Ha van elegendő tehetség az íráshoz vagy a rajzoláshoz, szerencsés esetben mindkettőhöz, akkor bele kell vágni az alkotásba. Azonban van egy nagy kísértése a dolognak, hogy mindenki azonnal kiadványt akar. Ne akarjon. Dolgozzon a fióknak egy-két évig, tegyen bele legalább ötven képregényoldalt, abból összeáll egy portfólió, ami megmutatja majd, hogy mennyit képes változni valaki az évek során. Ha ez megvan, keressen meg minket, és ha tényleg nem fakezű, akkor biztosan ki lehet teljesedni ezen a téren.
Ez a folyamat elengedhetetlen ahhoz, hogy ne vegyék el a kedvét már a legelején egy esetleges rossz kritikával, mert eleinte biztosan olyat fog kapni. Márpedig kár lenne egy tehetségtől elvenni a lehetőséget csak azért, mert még nem tart vállalható szinten. Ezért is mondom, hogy az első ötven képregényoldal kerüljön csak a fiókba. Ott jó helyük lesz.
