Általános cikkek európa updike

Infantilis felnőttek szánalmas vergődése - Updike: Marry me

Scala | 2008. május 13. |

John Updike: Gyere hozzám feleségül (Románc), eredeti címe: Marry me, fordította: Göncz Árpád, Európa Zsebkönyvek, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981, 283 oldal; B-

Külalak: Áldassék az Európa Zsebkönyvek sorozat és a régi szép idők! Zsebkönyv formátum, puha fedél, ragasztott kötetek, amelyek NEM hullanak lapjaikra. Ulpiuséknak mégegyszer, tagoltan: Nem, nem esik szét, pedig már tucatnyian olvasták!

Néma főhajtás tehát az akkori Európa Könyvkiadónak!

Tartalom:

 A fordítással minden rendben, köszönjük szépen, Elnök Úr.

Be kell vallanom régen vártam ennyire egy könyv végét. Lehet, hogy velem van a baj, de ez a történet, pontosabban a szereplők problémákra adott reakciói, gondolatai nem maiak, ráadásul Updike túlírta "szenvedés-magánszámaikat". Vagy a könyv netán az ilyen lelkiállapotot feltáró regények paródiája volna? Nem tudom... Ilyen paródiát írni már-már perverzió.

A Dallas jutott eszembe, annak is a kezdeti időszaka. Nagyjából semmit nem tudunk meg a szereplők szokásairól, csak azt, hogy mit isznak (Bourbon, Scotch, whisky, gin tonic, recina), hogy sokat ülnek a strandon, illetve kötelezőnek tekintett társasági eseményeken. Minden egyes szeretkezést végigkövetünk, ami már elmúlt, arra visszaemlékezünk. A másik szeretkezési technikájának analizálása beteges mánia a két házaspár körében. Ugye nem kell pontosítanom, hogy körbe-körbe? Emellett mindenki meg akar őrülni vagy éppen belehalni a fájdalomba; a saját, vagy a másik határozatlanságába.

A gyerekekre - akik szép számmal - hárman -  vannak mindkét családban - következetesen mint valami gonosz, kicsi, de roppant veszélyes kicsinálógépekre utal a szerző. Ez a Párok című regényben is jellemző volt. Nem merültem el Updike életrajzában, fogalmam sincs, vajon személyes tapasztalatokat ír le, vagy a nyomasztó hatás kedvéért alkalmazza az elemet, netán ez valami fura perverzió, de tény: feltűnően unszimpatikusak neki a 6 év alatti angolszász középosztálybeli kiskorúak...

Etikátlan, de a könyv végét kiemelten kell boncolni, ugyanis az egészet helyrerakja, mintegy más dimenzióba emeli; ---- szóval SPOILER lesz: az addig földhözragadt mesét háromfajta megoldással zárja, minek következtében azt sem tudjuk eldönteni, Jerry tényleg a boldog megőrülést választotta kiútként, de maradt Ruth-tal és eredeti családjával; vagy magányosan elmenekült a problémák elől; netán dacolva a nehézségekkel Sallyvel kezdett új életet Wyomingban. SPOILER volt ---- Ez a kis szösszenet, mármint az utolsó Wyoming című fejezet - a végső értékelést C+-ról B- -ra avanzsálta, hogy felfedjek néhány izgalmas részletet egy ilyen post születésének stációiról...

Adott tehát Jerry, akiről már az első oldalakon megtudjuk, hogy egy hm. balek, aki a Vesztesnek születtem (Born to Loose - Ray Charles) című számot dúdolgatja randevúra menet; akire a boltban borospalack dugóhúzója helyett fúrófejet próbálnak rátukmálni, így szégyennszemre szíve hölgye szeme láttára a sziklán kell eltörnie a palack nyakát; és házasságon kívüli kalandját éppen fiatal, kamaszos fuvallatként éli meg. Ez kétségtelenül jót tesz egy háromgyerekes családapának, aki otthon a pénzkereső gép szerepét tölti be. A szereplők közül a nőalakok (Sally, Ruth) cselekedetei, gondolatai, motivációi sokkal hitelesebbek, mint Jerryé, aki inkább elszenvedi az eseményeket, mintsem alakítaná őket. Maradva  a Dallas-asszociációnál Jerry egyfajta Cliff Barnes, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva odavannak érte a nők, simán sikerülhetne neki, de - tán neurotikus vonásai miatt - mégsem.... A Sally-Jerry páros azonkívül, hogy úgy érzik elsöprően szerelmesek egymásba, olyan fokú paranoiában szenvednek kapcsolatuk miatt, ami mai szemmel megmosolyogtató. Véletlenül összetalálkoznak egy távoli ismerőssel, üzlettárs, a sztrájktól sújtott repülőtéren és oldalakon át tartó önelemzéseket olvashatunk, hogy vajon, most mit gondol, érti vagy nem érti, kurvának tart-e, mert így bájolgok vele üres fecsegéssel stb. Jerry egyik kapcsolatból a másikba szökell, telve szégyennel és kétségekkel. Fennhagyja például a repülőn az alvó Sallyt, ennek kapcsán végiggondolja, hogy a nő alteste még az ő délutáni szerelmének nyúlós anyagával van tele, majd néhány perc múlva felesége Ruth egyszerre aggódó és boldog arcát látja, tuszkolva őt maga előtt, ki, minél gyorsabban el a repülőtér várójából.

A körülményekről: nem Dallas és olajmágnások, szereplőink Connecticutban élnek, középosztálybeli családok, Sally és férje Richard jól menő vállalkozók, kicsit darabos, újgazdag ízlésvilággal.  Ruth és Jerry képzőművészeti szakon ismerkedtek meg az egyetemen, egymás mellett festettek, aztán összeházasodtak. Jerry formaábrázolásban volt tehetséges, Ruth lenyűgözően bánt a színekkel. Nevetve emlegette mindenki - ők is - hogy milyen remekül kiegészítik egymást. Aztán összaházasodtak, gyerekeik születtek, Ruth teljesen felhagyott a művészettel, Jerry pedig egy reklámcég grafikusaként váltotta aprópénzre tehetségét... Mindez - úgy tűnik - nem bántja őket, inkább valláselméleti dolgokkal van tele a fejük, hogy Ruth hagyta, hogy a Jerry féle keresztény felekezet tanai szerint neveljenek a gyerekek közül kettőt, pedig az ő apja eredetileg lelkész (szintén keresztény, nem merülök bele az USA-beli protestáns keresztény leágazásokba, lényeg, hogy nem ugyanaz a felekezet), egyik gyereket pedig a Ruth-féle felekezetnél kereszteltetnek meg... Jerry az élet minden apró mozzanatából azt olvassa ki, hogy ő amióta az eszét tudja szerelmes Sallybe, minden ami rá emlékezteti hatalmas véráram löket, és újjászületés. Már-már kezdenénk drukkolni neki, amikor váratlanul az érzései ellen cselekszik, és így zajlik ez hosszú száz oldalakon keresztül: egy lépés előre, másfél hátra.

Megváltásként toppan be a tehetetlenség eme örvényébe Richard, Sally férje, akitől zárásképpen idézek néhány gondolatot:

Ruth, mert tudta, hogy Jerry mennyire megveti Richardot, s milyen szenvedélyesen büszke önmagára, akkor érezte magát a leghűtlenebbnek, mikor elébe tárta Richardnak, nem a testét, hiszen az szerinte az övé, és nyugodtan megoszthatja bárkivel, hanem azt a titkos rettegést, amit Jerry egyedül ővele osztott meg.

- Azt mondja, halált lát mindenütt ... az újságokban, a fű közt. Ránéz a gyerekekre, és azt mondja kiszívják belőle az életet. Azt mondja, túl sok van belőlük.

-Pszichiáternél járt már? (...)

- Megveti a pszichiátriát. Még azt is utálja, ha azt mondom, hogy az állapota nem egészen rendjén való. S ha azt mondom, én nem félek a haláltól, kijelenti, hogy lelki nyomrék vagyok. S hogy azért nem félek, mert csökött a képzeletem. Nincs lelkem, azt hiszem ezt akarja ezzel kifejezni.

Richard beleivott a martinijába - a harmadikba -, s a keze fejével megtörülte a száját. - Sose hittem volna, hogy ez a pali ilyen neurotikus. Közönséges mániás-depressziósnak hittem volna, de ez a halálvágy ugyancsak pszichotikusan hangzik. A munkáját nem érinti?

- Azt mondja, még el tudja látni, bár kétszer olyan hosszú ideig tart. Most többnyire értekezleteken ül, és ötleteket vet fel, amit aztán mások valósítanak meg. Odahaza már sosem rajzol, ez hiányzik is nekem. Még ha visszahozott is mindent a posta, akkor is jólesett látnom, hogy dolgozik. Miközben rajzolt, mindig szólt a rádió, azt mondta, az segít megnyitni a belső csapokat.

- Hát Al Capone sose volt, az biztos.

(...) Egy szem rizs, mint egy kupac tapadt Richard alsó ajkára. - Mi ez a marhaság, hogy nem vagy ott? - mondta. - Próbáld megmagyarázni. Úgy érted, hogy az ágyban?

- Ágyban még csak-csak. Köszönöm. De ez, úgy látszik, nem számít. A múltkor is, éjszaka,  utána, fölkeltett hajnali háromkor, s megkérdezte miért nem szeretem. Addig nyilván mászkált a házban, Bibliát olvasott, horrorfilmet nézett a tévén. Rájött a roham, s olyankor az ágyban fekve nem kap levegőt. Egy szem rizs van az ajkadon.

Richard letörülte, olyan határozottan, hogy az egyenesen komikus volt. - Mióta van ez a légzési nehézsége? - kérdezte.

- Már azelőtt is megvolt, hogy mi ezt elkezdtük. De azóta semmit sem javult. Pedig én azt hittem fog. Ne kérdezd miért.

- Szép. Szóval én azért keféllek, hogy Jerryt kikúráljam az asztmájából.  - Richard keserű kacaja nem tartozott a különösképpen megnyerő vonásai közé. (...)

Legjobban a kezdő oldalon található vers teszett, máshonnan nem ismertem:

Válassz kedvesednek,

Végy el feleségül -

Hervad a szerelem,

Hogyha soká készül.

(Robert Herrick)

 Egy szó mint száz nem volt egy meghatározó olvasmányélmény Updike eme könyve, mégsem pontoztam le, mert 1. nem rossz korrajz, USA 70-es évek eleje, 2. nem mertem, túlontúl ismert és elismert szerző.

Kommentben a Párok postnál kaptam egy jó tippet: John Updike: A Kentaur; úgy hírlik kiemelkedően szép könyv. Azzal még próbálkozom...