John Updike: Párok, ford. Debreczeni Júlia, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998. (eredeti cím: Couples; 1968), 610 oldal, B+
Törzstagunk és kommentezőnk Szamárfül már foglalkozott a művel. Az ő véleményével kezdjük:
Keresztbe-kasul dévajkodó házaspárok a hatvanas évek USÁ-jában. Mindenki mindenkivel megbeszéli, majd csinálja is… Olykor azért mellbevágó mondatok is felbukkannak a teleregényszerű hétköznapok áradatában. A Kennedy- és Johnson-éra prüdériájában még lázíthatott – bár írónk valószínűleg most sem akar tőlünk semmit, csak teleobjektívvel kukkolja saját olvasóit. (Szamárfül, 2005.)
Néhány szó a szerzőről:
"John Updike a kortárs amerikai prózaírás meghatározó egyénisége, hazánkban vitathatatlanul az egyik legnépszerűbb külföldi szerző. Pontosan tudja, mi kell az olvasónak, ám emellett kimagasló érzékenységű és intelligenciájú modern művész." (mondja Laczik Bálint: Ponticulus Hungaricus című oldalon, az Így látja Roger című Updike regényről írt cikkében)
Updike 1932-ben született, Pulitzer- és Faulkner-díjas amerikai író. Szokták a huszadik század legjobb novellistájaként is emlegetni. Helyesebb talán azt mondani, hogy "a rövid történeteken érlelt szikár, tömör stílusa nagyregényeiben, sőt trilógiáiban is olyannak hat, mintha csak egy novellát olvasnánk. (O Nagy Zoltán - Terasz)".
Sokan kedvelik Updike stílusát és könyveit, éppen ezért elgondolkodtató, hogy számtalan művével miért csak antikváriumban találkozhatunk. De ehhez inkább no further comment, öncenzúra...
Tehát a Párok című könyv:
Tökéletesen amerikai kisvárosi élet (Tarbox), 1963-ban. John Fitzgerald Kennedy az elnök. Jövő divatja még az egészséges életmód, az ásványvíz-ivás, a tudatos sportolás, a fenntartható fejlődés vagy az önmegtartóztatás bármilyen formája. A férfiak dolgoznak, a feleségek gyereket nevelnek vagy készülődnek az anyaságra, de főként unatkoznak, a házaspárok már túlontúl megszokták egymást.
Az ember alapvetően játékos lény, nem mindenki tűri sokáig az egyhangúságot - pláne nem a hatvanasévekben élő amerikai középosztálybeli - nosza nézzünk körül a baráti társaságban, és szemrebbenés nélkül álljunk össze - példának okáért - sportpartnerünk, ügyfelünk és újdonsült jóbarátunk nejével, aki éppen előrehaladott terhes... Nem is szólva arról, hogy a bizonyos hölgyet (Mrs. Foxy Whitman) először a templomban vesszük alaposan szemügyre, ahová a társaságból büszkén és elégedetten, jóideje, csak mi tesszük be a lábunk (Piet Hanema)....
Megtudjuk mit gondolnak, mit csinálnak és azt is, hogy miket gondolnak, miközben csinálják... Nem vicc, ilyen részek, mint alábbi dögivel vannak a könyvben /Itt éppen Georgene-nal, a könyv elején még "csak" ő volt (+ Angela Hanema, a nej + Bea Guérin. Egyetleneim.)/:
Piet magához vonta Georgene-t, vállának bíborszín árnyékába. A nő húsa lágy volt így, fehérneműben, de volt benne valami fiús csontosság, egészen más, mint Angela megfoghatatlan bősége. (...) Georgene nagyra nyitotta a száját és behúzta a férfi nyelvét a formátlan nedves üregbe; az izgatott rebegés önfeledt ölelésbe olvadt; Piet úgy érezte elvész és rémülten visszahúzódott. Az asszony ajka elmosódott és tépettnek látszott. (...) Piet érezte Georgene kivonta magát karja öleléséből és ismét kinyújtózott a takarón. Most a napnak adja oda magát: kurva. (...) Georgene melle kisebb volt, mint Angeláé, és besüllyedt haloványabb mellbimbói, ha fedetlenül maradtak, úgy tűnt, mintha védelemért kiáltanának. A férfi saját mellkasával takarta be, és együtt feküdtek a suttogó fák alatt, Jancsi és Juliska, elárvultan.
(...) és erőteljesen fölfelé lökte magát és medencéjét a férfiéhoz szorította, úgy, hogy a pamutanyagon keresztül érezte az asszony fehérneműjének selymét. Úgy tartotta a férfit, mintha rabul akarná ejteni. Georgene sima karjai erősek voltak, meg tudta verni őt teniszben egy szett erejéig. Ki akarta birkózni magát a szorításából és a küzdelem közben kiszabadultak az asszony mellei, duzzadtan himbálóztak fölötte, aztán laposan szétterültek, amikor, térdek a combon, kezek a csuklón, a hátára fektette és a földhöz szögezte. (...) Georgene csillogó teste rábámult. A győzelemtől sebzetten, Piet lehajtotta a fejét, és esdeklő ajkakkal szájába vett egy enyhén sós, enyhén keserű mellbimbót. Hirtelen Georgene úgy érezte, hogy körök lepik el, körök, melyeket további körökre lehet osztani. Túl a férfit fogva tartó kör alakú nedves érintő szivárványos peremén madarak csicseregtek. Az asszony pehelykönnyű keze egy másik érintőként kijelölte a helyet, ahol a férfi lényege lakozott. Ha az érintésének hinni lehetne, a heréi bársonyból volnának, fallosza színezüstből.
Egy másik kiadás - jóval szuggesztívebb - borítója, Victoria Könyvkiadó, 1990. 
Úgy is mondhatnám: erőteljesen mutatja a lényeget...
Folytatva ugyanazon légyott leírását:
Piet meglepődött, amikor az asszony azt mondta: - A változatosság kedvéért csináljuk most kint a szabadban. Piet úgy érezte, most éppen büntetés alatt van. - Nem fogjuk zavarba ejteni a Jóistent?
- Nem hallottad, hogy az Isten nő? Semmi sem hozza zavarba. - Maga felé húzta a férfi alsónadrágjának gumírozását, és könnyed körkörös lazító mozdulatokkal lehúzta róla a nadrágot. A tekintete önelégültté vált. (...) A nap újult erejű fénynyalábokat lövellt a repedezett áprilisi földre, az átázott őszi levelekre, a nyírfák korálszínű hajtásaira és a vadrepcére a vörösfenyők ágain, a földre hullott, száradó tűlevelekre, a kátránypapírra, levetett ruháikra. Az asszony bugyiján, a két fodros kivágás között elomló mézszínű folt sejlett át. A mellei között az izzadtság csillogó és sós volt. Piet átölelte, simogatta és nyalogatta a készséges csúszós csúcsokat, a kéjt a résben, a göndör loknikat. A nap és a nyál párás habot vont szeméremszőrzetére: Piet szeme előtt kismacska képe ködlött fel, amint csészealjból tejet inni tanul. Sietett, az asszony bocsánatát keresve, mert az iránta érzett szerelme az élvezés határán, most árnyékba borult, megbánással vegyült, mulandó lett. Szétválasztotta Georgene egyenes lábait, és magáévá tette azzal az egyszerűséggel, ami az asszonyból fakadt. Ellenálló ajkak, majd a könnyítő mélység, fokozatos siklás. Az egyre bővítőbb behatolástól lassan megriadt az asszony tekintete. Piet behunyta a szemét, mert félt, hogy a magát megadó arcot egyszerűnek fogja látni.
Tévedés ne essék, nem holmi ponyva, értéktelen irodalom van itt terítéken, Updike könyve minőségi munka. Azért kapott mégis B-t, mert nem sikerült az érzelmeimre eléggé hatnia. Leírásait, történetét, szereplőit rációm fogta fel, nem hullámzott át rajtam úgy igazán egyikőjük sem. Foxy Whitman állt a legközelebb ehhez.
Nem szereztem tehát kitéphetetlen, maradandó élményeket a könyv által, mégis kiemelkedőnek tartom a frappáns és tömör gondolatok miatt. Néhány példa a regény első hatodából:
Foxy 1956-ban végzett az egyetemen, s ugyanebben az évben ment férjhez.
Minden házasság egy több lóra tett fogadás. Foxy azzal a várakozással lépett a sajátjába, hogy bármit is tartogasson számukra a sors, vannak bizonyos szörnyűségek, melyeket a férje sohasem fog elkövetni ellene. Ken fölötte állt ezeknek, ahogy a legtöbb amerikai férfi fölötte áll annak, hogy kitolja egy másik ember szemét vagy kibelezzen valakit. És Foxynak igaza lett. Ken nem is annyira gyengédnek, mint inkább a kegyetlenkedéshez túl finnyásnak bizonyult.
Az asszony megállta, hogy ne hátráljon, tudva, hogy ez a fenyegető hangnem rendszerint szexhez vezet, és tulajdonképpen kérés.
Ehelyett benyúlt a kombinéja alá és kikapcsolta a harisnyakötőjét. A mozdulatban rejlő kiszolgáltatottság lefegyverezte a férfit: megállt a kandalló előtt, a talpát csípte a sima téglák hidege.
- Freddy egy nagy segg - vetette oda Angela hanyagul. A hangja elmélyült, ahogy állát a mellkasához szorította; lefelé nyúló karjai a mellei közét sötét árokká változtatták. - De olyan dolgokról beszél, ami érdekli a nőket. Ételek. Pszichológia. A gyerekek foga.
A hangulatábrázolások főként a párbeszédeken keresztül zajlanak és jól sikerülnek. Updike következetes, zárt rendszert hoz létre; és valóban, mintha a bántó közhelyek közepette, melyet egy-egy szereplője szájába ad, figyelné reakciónkat. Igen a miénket, az olvasóét. Mi másért hozakodna elő például ezzel?
Foxy azt kérdezte tőle: - Mi az amit Hanema neurotikusan csinál?
- Hallotta Rogert, amikor elmesélte hogyan építkezik. Anál-kompulzív. Meg aztán templomba is jár.
- De hát én is járok templomba. Nem tudnék meglenni anélkül.
- Frank - mondta Freddy - azt hiszem megtaláltam a negyediket. - Foxy sejtette, hogy Freddy arra gondol, ő a negyedik legneurotikusabb ember a városban, a tűzoltóparancsnok, a holland építkezési vállalkozó és az öreg hölgy után, akinek sorsa, hogy a folyóiratok alatt lelje a halálát.
Foxy Marylandből származott, és megvolt benne a déli nők agesszivitása. - Muszáj elmagyaráznia, mit ért azon, hogy "neurotikus".
Thorne elmosolyodott. Beteges szája a gyertyafényben mintha hívogatta volna áldozatát. - Maga nem magyarázta el nekem, mit ért azon, hogy "jellem".
- Talán - válaszolta Foxy megvető szellemességgel - ugyanazt értjük rajta. - Ellenszevet érzett eziránt a férfi iránt, az emlékeiben nem talált olyat aki iránt hevesebb ellenszenvet érzett volna, és ennek valami világos kifejezését próbálta kicsikarni felkavarodott testéből.
Freddy nekidőlt, és azt suttogta: - Egyen egy kicsit Bea bárányából, csak az udvariasság kedvéért, akkor is, ha nyers.
Végül egy utolsó idézet:
Frank furcsán aprónak érezte Marciát, izmosabbnak és könnyebben kezelhetőnek, mint amilyen Janet, ugyanakkor hiányzott belőle Janet földúlt ritmikus rezonanciája, de volt benne valami megnyerő és hangsúlyozott erőteljesség, ami, mikor az asszony testébe hatolt, Franket a francia udvar kicsi úrnőire emlékeztette, a japán prostituáltakra, akikről egyszer Harold részegen mesélt, a karcsú zsenge fiúkra, akik Rosalindák, Katák és Ophéliák voltak. Volt Marciában valami ideges romlandóság, amit korábban sosem ízlelt. Az asszony sovány vállai szikráztak az ő vörös karjai között. Marcia arca, ellazulva, olyan volt, mint egy nyitott blende, amely teljes egészében az ő arcát fogadja be. (...)
- Más volt velem, mint Janettel?
- Igen.
- Olyan kicsik a melleim.
- Csodálatos kis melleid vannak. Mint egy görög szobornak. Vénusznak mindig kis melle van. Janetnek - Janet mellei pillanatnyilag tele vannak tejjel. Nagyon macerás dolog.
- Milyen íze van?
- Minek? Janet tejének?
- Nem kell válaszolnod.
- Miért ne válaszolnék? Édes. Igazándiból túl édes.
