Bár a múltkor kifejeztük örömünket afelett, hogy meglátogatta a borítómustrát egy kritizált borító szerkesztője, s ezt csupa jó borítóval ünnepeltük meg – ilyesmi azóta sem történt. Sebaj, azért folytatjuk a jóborító-szériát még egy bejegyzés erejéig, és várjuk a szakmabelieket is.

Kis kép --> kattintás --> nagy kép

Matthew Kneale: Small Crimes in an Age of Abundance Anchor Press, Amerika, 13.95 $, 224 oldal

Íme a számlával megtűzdelt borító párja (pedig nem ugyanaz a designer tervezte), az Apró bűnök a bőség korából. Nem tudom, hogy ha nem lennék magyar, akkor is kiemeltem volna-e – de így mindenesetre egyfolytában ugyanaz jár az eszemben, mióta megláttam. Emlékeztek az egyik Esti Kornél-novellára? Melyben Gallusnak, a művelt, de rossz útra tévelyedett fordítónak titokzatos üzelmeiről rántjuk le a leplet. Ebben a címben említett kleptomániás irodalmár a börtönből szabadulván Estitől kér munkát, aki be is ajánlja egy kiadóhoz. Hamar és mesteri nyelvezetet használva el is végzi a kiszabott munkát, egy ponyvaregény fordítását – ám a kiadó mégis használhatatlannak nevezi a teljesítményét. Esti nem érti a dolgot, de az angol eredetit összevetve a fordítással különös dolgokra lesz figyelmes: a gróf ezerötszáz font helyett magyarul csak százötven fontot ad át partnerének, a kastélynak a fordításban nem harminchat, csak tizenkét ablaka van, az előkelő dáma ékszereinek, gyöngysorainak pedig nyoma sem marad. Igen, Gallus nem gyógyult ki szenvedélyéből, s mindezeket ellopta. Ám a borító magyar kultúrtörténeti háttér nélkül is igen ötletes, hogy miért, azt a linkelt bejegyzés számlás borítójával kapcsolatban már leírtam. A kaptafa ugyanaz. (A)

 

 

Úgy tűnik, aki keleti tárgyú könyvet ad ki, hajlamos szeretni annyira a témát, hogy még a borítóra is alaposan odafigyeljen – a tapasztalat legalábbis ezt mutatja. A tigris és a nyúl fedőlapja minden szempontból nagyon jól össze van rakva. Kezdve a szép és nem eltúlzottan kontrasztos színekkel, a finoman ívelő formákkal, melyek az egész rajz sajátjai: olyan ez a mindenütt jelenlévő íveltség, mint a szitár hangja – nekem legalábbis szinte szól a fejemben a borító szemlélése közben. Ezt persze elősegíti a tipikusan – és megint csak nem eltúlzottan – keleties világ, így a sárkányszerű tigrisfej és a bal felső sarokban megbújó bonsai bonszai-szerű fa is. Tekintetfogó a két lábra emelkedett nyúl is. Ötletes, ízléses, hogy a középpontban nincs semmi igazán érdekes, csak a már említett íves tigrishát. Ez tökéletesen elhiteti a szemlélővel, hogy a rajzoló nem azért rajzol keleties figurákat, mert baromi büszke rá, hogy le tudta másolni a cirkusz plakátját. Amilyen szerény, olyan ügyes. (A)

 

Jöjjön még egy borító a magyar-távol-keleti barátság jegyében, egy koreai kortárs regény magyar kiadása. Hetek óta foglalkoztat ez a borító, vagyis azóta gondolkodom azon, hogy kikerüljön-e a nagyon jó és nagyon rossz borítókat bemutató Borítómustra rovatba (nyilván az előbbi kategóriát erősítendő). Első ránézésre mindig azt gondolom, hogy nagyon jó, nagyon szép fedőlap, aztán pár másodperc után úgy érzem, mégis hiányzik belőle valami. Adott a szép, szerényen a sarokba helyezett rajz a lányról és a madárról, adott a kis írásjeles blokk a jobb alsó sarokban, adott a jól eltalált, egyedi kézírást imitáló betűtípus és az ahhoz passzoló halvány falomb-mintázat, és adottak a jó arányok, a minták és szövegek jó elhelyezése. És mégis – vagyis inkább „és mégsem”. Talán a csúnyácska, szocreált felidéző alapszín? Vagy a homokszerű, érdes hatást keltő alap, amely oly’ távol áll a képek szépségétől? Mindenesetre ez így csak (B+)