Mindig itt szokott ülni. Azóta, hogy elvált, mert lebukott a szeretője miatt. De aztán a szeretője is elhagyta, mert az nem bírta a távkapcsolatot. A gyerekei pedig meggyűlölték az erkölcsileg feddhetetlennek hitt, csodálatos és példaképnek tekintett apát. Egyedül maradt. Naphosszat a nappaliban ült, és próbálta fejben összeszedni széthullott élete darabkáit. Körülötte fényképek. Szedeget, ha már eddig tört és zúzott.
Jól élhetne, a nyugdíja magas, megérte bányászként a föld alatt mászkálni évtizedeken át. De most csak ül. Mindig itt, a nappaliban. És iszik. Rengeteg feles lecsúszik a torkán.
Lecsúszott addig, amíg össze nem esett a szobában. A szomszédok berontottak, fölkapták, bevitték. Megműtötték. Kezdeti májzsugor. Haza engedik. Nem érdekli, csak annyiban, hogy most már inni sem iszik. Már-már a széken alszik. Aludjon akkor ott, mit bánja ő! Csak ő van, a szék és a nappali. A triumvirátus.
A település közelében lévő folyócska a nagy és váratlan esőzések következtében megáradt. Kiömlött a medréből, és csak ömlött az utcákon át. Mindenki menteni próbálta a menthetőt. Ő ült tovább, rendületlenül. A nappaliban. Most már csak a bokájáig ér a víz. A ház váza megmaradt, a bútorok elúsztak, de a szék maradt. A szék maradt.
Aztán jöttek a hitelezők is. Törlesztőrészletek iránt érdeklődtek. Ő ült, és rázta a fejét. Az áradás után minden tartalékát ellopták, hacsak nem a víz vitte el. Ez a hitelezőket nem érdekelte. Ő ült némán, és bámult ki a nagyvilágba
Elvitték a feje felöl a házat. A székét meghagyták. Nappali és a fényképek már nincsenek körülötte. A fizetésre felszólító leveleket és a csekkeket is megették a halak. Ő pedig a saját életét falta fel egy kis cukorért.
Ezt a történetet is a halak mesélték el nekem. De hopp! Egy hajókürt hangja zúg fel. Ő is hallja, látszik szeme rebbenésén. Sóhajt egyet, testén megemelkednek a műtét nyomai. Jobbra fordítja a fejét. Farkasszemet néz a hajóorral.
