Négy nyertese van a Mastercard - Alkotótárs színházi pályázatának

Idén is folytatódik a 2021-ben elindított Mastercard - Alkotótárs program, az ösztöndíjra ismét nyílt pályázaton lehetett jelentkezni. A pályázatra érkezett alkotások olyan magas színvonalat képviseltek mind szakmai kreativitás, mind társadalmi felelősségvállalás szempontjából, hogy a zsűri a tervezett három helyett ismét négy győztest választott.

A szakmai zsűri tagjai: Pass Andrea (író, rendező), Rozgonyi-Kulcsár Viktória (intézményvezető, Jurányi Ház), Stefanovics Angéla (színész), Schwechtje Mihály (író, filmrendező) és Tasnádi István (író, rendező).

A pályázat célja, hogy szakmai mentorálás mellett próbahelyszínnel is támogassák a feltörekvő kortárs színházi előadók legígéretesebb projektjeit. A nyertesek négy hétig ingyenesen használhatják majd a Mastercard – Alkotótér nevű színházi labort a Jurányi Házban.

A pályázat nyertesei:

Georgita Máté Dezső (a Staféta – nyertes Túlságosan vékony falak rendezője, a DanteCasino tagja) – Mindennapok, szeretlek! projekt célja egy olyan színháznevelési előadás létrehozása, amely párbeszédre hívja a fiatal felnőttek generációját, és igyekszik kimozdítani őket általános szorongásukból.

„Az egyik, diákokkal folytatott közös beszélgetésünk alkalmával szóba került egy cikk, benne egy félelmetes adattal: a magyar tinédzserek és fiatal felnőttek 70 százaléka gondolja úgy, hogy szorongás vagy depresszió nyomasztja. Elkezdtünk utánajárni ennek a jelenségnek, és azt vettük észre, hogy hiány van az olyan színházi előadásokból, amik ezzel a témával foglalkoznak. Úgy érezzük, hogy feladatunk korszerű színházi eszközökkel olyan lehetőségeket nyújtani ennek a generációnak, amely más, pozitívabb perspektívákat képes felvázolni előttük, és amelynek origója lehet a család” – mondta Georgita Máté Dezső.

Farkas Dorottya (A VI. TITÁNium Színházi Projekt egyik nyertes alkotója) – Emese álma című pályaműve az ősmagyar hitvilág mondáját és a híradó formátumát használja fel arra, hogy elmesélje, milyen jelenleg nőnek lenni Magyarországon.

„Az Emese álma című dráma egy független hírcsatornánál dolgozó fiatal nő történetét meséli el, aki egy nem kívánt terhesség következtében apránként elveszíti a kapcsolatot az őt körülvevő valósággal. A darab nem a hírekről vagy hírcsatornákról szól, és nem is egy eredendően skizofrén emberről, hanem arról, ahogyan a társadalom és a benne ütköző narratívák megbetegíthetnek. Az Emese álma egy 21. századi, női feldolgozása Gogol Egy őrült naplójának” – mondta Farkas Dorottya.

Kocsonya Zsófia (A Kerekasztal Színház tagja) – Örökölt Bors című előadásuk egy olyan közösségi színházi kísérlet, melynek célja a családi történetek, titkok, hagyatékok feltérképezése; az emberi sorsok, az örökölt családi normák kibeszélése és felfejtése a színház és a gasztronómia segítségével.

,,Olyan előadást szeretnénk létrehozni, amelyben a nézőkkel való interakció egy sokkal elemibb szintre épül: ízekre, szagokra, valódi közös pillanatokra egy asztalnál, ahol vendégül látják őket a legszemélyesebb történetekkel. Igyekszünk mind a résztvevőket, mind a nézőket egy olyan közösségi élményhez juttatni, amit aztán később mindenki hazavihet a saját konyhájába” – mesélte Kocsonya Zsófia az előadással kapcsolatban.

Somorjai Réka Flóra (szabadúszó drámaíró) – a Bojz központi kérdése, hogy mi az a határ, amit átlépve gyermekveszélyeztetésről beszélhetünk. A dráma a családi dinamikák és működésmódok hiteles ábrázolására törekszik multimédiás elemekkel bemutatva.

„Véleményem szerint a dráma erős törekvést mutat arra, hogy a társadalom peremén élő, mélyszegénységben felnövő gyerekek életét ne csak bemutassa, hanem olyan tabukat is igyekszik lebontani, darabjaira szedni és elénk tárni, mint a kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális bántalmazások, a roma kisebbség gyerekeinek felnövési nehézségei, a jelenlegi formájukban működő javítóintézetek hasznosságának megkérdőjelezése” – mesélte Somorjai Réka Flóra a történetről.

Kapcsolódó cikkek
...

Kerber Balázs és Zilahi Anna a Mastercard – Alkotótárs 2023-as győztesei

Kerber Balázs és Zilahi Anna nyerte az idén harmadik alkalommal átadott Mastercard - Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat és a vele járó 3-3 millió forintot.

...

Kiválasztották a Mastercard - Alkotótárs ösztöndíj 10 döntősét!

Az idén harmadik alkalommal meghirdetett Mastercard - Alkotótárs alkotói ösztöndíjra 47 pályázat érkezett. Közülük választotta ki az előzsűri azt a tízet, akik továbbra is esélyesek az ösztöndíjra. A nyertesek nevét a májusi Margón hirdetik ki.

...

Harmadik alkalommal hirdetik meg a Mastercard - Alkotótárs irodalmi ösztöndíjprogramot

A két nyertes fiatal szerzőt 3-3 millió forinttal támogatja a Mastercard.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Olvass!
...

„A barátnőd, a cimborád, a nőd vagy bármi, amit csak szeretnél”: Olvass bele Frida Kahlo szerelmes leveleibe!

Magyarul először olvasható válogatás a festőművész szerelmes leveleiből.

...

„Könnyebb skizofrénnek lenni és halottakkal beszélgetni, mint szembenézni a magánnyal” – Olvass bele Ijjas Flóra regényébe!

Benned is felerősödnek a zajok, ha lehalkul a külvilág? Olvass bele Ijjas Flóra regényébe!

...

Milyen férfi az ilyen? Olvass bele Charles Bukowski újra megjelent novelláskötetébe!

„Senki sem engedhette meg magának, hogy kiszakítsa az egyik nadrágját a térdénél, mert akkor kiderült volna, hogy szegény, és hogy seggfej…”

A hét könyve
Kritika
Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről
Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hogyan kapcsolódik össze egyház, politika és személyes sors? Hodász Andrással beszélgettünk legújabb könyve kapcsán. 

Hírek
...

Készül az AI Odüsszeia és Elon Musk rendezi

...

Apa-fiú kapcsolatról ír memoárt Haruki Murakami

...

Ősszel érkezik magyarul Paul Auster feleségének memoárja

...

Vér és csont gyermekei: A szerző nem kíváncsi a fantasy regényéből készült filmre

...

A könyveladások szerint a Z-generációt egyre jobban érdekli a vallás

...

Kik nyerik a 2026-os Mastercard–Alkotótárs ösztöndíjat? Bemutatjuk a jelentkezőket! (4. rész)