Tóth Lászlóné: Testőrök között [Képalá]

Láttam egy filmet, ami nagyon elgondolkodtatott. Testőrökről és egy védett személyről szólt. Milyen lehet az életük? Hogy, lehet úgy élni, hogy a folyamatos belső félelem mindennapjaik kisérője? Mit érezhet egy testőr, aki képes az életét feláldozni egy védett személyért. Hátra hagyva családját hiányának leküzdésével. Miért választ valaki olyan hivatást ahol háború nélkül is a halállal vagy komoly sérülés lehetőségével kell szembenéznie mindennap. Folyamatos éberséggel pásztázó tekintettel és fegyelemmel kell követni mindent és mindenkit. Kiszúrni a tömegből azt az egyet, akin látszik, hogy készül valamire. A pillanat töredéke alatt kell cselekedniük. Nincs idő semmire, mert a golyó már repül a védett személy felé. A testőr nem habozik, vetődik, és golyóálló mellényként védi a rábízott személyt. Megsebesült, de mindketten élnek. A társak elkapják a merénylőt. Nem hiszem, hogy nem gondolnak arra, hogy ezt most megúsztam. Holnap vajon melyik társuk lesz a megmentő és egyben áldozat? Érteni nem értem őket, viszont nagyon tisztelem a bátorságukat és az önfeláldozásukat. Milyen gondolatok járhatnak egy védett személy fejében, akit testőrök hada vesz körbe. Szereti, tiszteli őket, ismeri a családjukat, akik lehet, hogy férj vagy apa nélkül maradnak. Milyen érzések viaskodhatnak benne elinduláskor, nagy tömeggel való találkozáskor? Fél vajon a haláltól? Vagy félti az őt éltető embereket? Vagy megnyugtatja magát azzal, hogy a halál is az élet része? A földi létünk véges, hisz tudjuk az élethez retúrjegyet nem osztottak. A legbátrabbak is félnek ott mélyen belül az ismeretlentől. A védett személyek is bátran kiállnak, minden alkalommal vállalják a veszélyt. Furcsa kapcsolatok ezek. Sokan vagyunk földlakók és sokféleképpen élünk és gondolkodunk. Amig van félelelem addig szükség lesz testőre is. Ha belegondolunk, a világ nagyon békés hely lehetne ahol minden és mindenki elfér egymás mellett.