Keresztapa50, Ágh István-est, Göncz100 [Programajánló]

Fordítsunk! – A Paradicsomkert topográfiája

-
Mikor? Február 10-én 18 órakor
Hol? Magvető Caféban

Horváth Viktor beszél John Milton Paradise Lost című eposzának fordítástechnikai kérdéseiről és kultúratörténeti összefüggéseiről. Sorozatszerkesztő: Tax Ágnes.

Részletek erre>>

Kopaszkutya – digitálisan felújítva

-

Február 10-től rövid időre visszatér a mozivászonra Szomjas György zenés kultuszfilmje, a Földes László Hobo, Schuster Lóránt, Deák Bill Gyula és Póka Egon főszereplésével 1981-ben bemutatott Kopaszkutya. Utóbbi igazi magyar rock-karriertörténet, a 80-as évek életérzésének tökéletes lenyomata, és nem utolsósorban a legjobb zenés filmek egyike, amelyben a Hobo Blues Band mellett a korszak legnagyobb zenekarainak dalai is szerepelnek. 

A Keresztapa - 50. éves jubileumi vetítéssorozat

Fél évszázada mutatták be a minden idők egyik legnagyszerűbb filmjének tartott Keresztapát. Francis Ford Coppola 1972-ben – Magyarországon tíz évvel később, 1982-ben – bemutatott, a családregény, a dráma és a gengszterfilm között hidat képező filmjével nem csupán egy izgalmas történetet vitt vászonra: moziját a cselekmény közegének, a második világháború utáni New York-i maffiaháborúk korrajzának ábrázolása is kiemelkedővé teszi. Ötven évvel az eredeti bemutatója után a Paramount Studio Coppola szakmai vezetésével teljes körűen restaurálta a filmet, és február folyamán limitált vetítéssorozatban világszerte néhány kiválasztott moziban újra nagyvásznon látható. Magyarországon a Cinema MOM-ban lesznek a vetítések február 10-16. között csak egy hétig, eredeti nyelven, magyar felirattal.

Részletek erre>>

Személyes okok könyvbemutató // Láng // Závada

-

Mikor? Február 11-én 19 órakor

Hol? Nyitott Műhelyben

Láng Orsolya 2021-ben, a Prae-Lector kiadók gondozásában megjelent Személyes okok című verseskötetének bemutatóján a szerzővel Závada Péter költő beszélget.

Részletek erre>>

Göncz Árpád 100 – Irodalmi Kávéház

-

Mikor? Február 12-én 18 órakor

Hol? Albertfalvi Közösségi Ház

Beszélgetés Göncz Árpád születésének 100. évfordulója alkalmából műfordítói munkásságáról, és a könyvek mögött található emberről. Közreműködnek: Dr. Göncz Kinga, Andresz Kati színművész, Dr. Horváth Csaba irodalomtörténész, Dr. Pataki Viktor irodalomtörténész.

Részletek>>

Re:Verzió

-

A Re:Verzió február 14. és március 27. között a legutóbbi, 18. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál programjából hoz el egy izgalmas válogatást. A 18. Verzió hibrid formában, azaz online és a mozikban is zajlott, összesen 64 filmet mutatva be 35 országból. A gazdag nemzetközi kínálatból most 12 szimbolikus alkotást, köztük díjnyertes és fesztiválkedvenc kreatív dokumentumfilmeket lehet újranézni, ha valaki novemberben lemaradt volna róluk.

Jegyár: 900 Ft

Pécsi Re:Verzió: február 17-19.

Szegedi Re:Verzió: február 28-március 21.

Részletek erre>>

Ágh István-est a Müpában

-

Mikor? Február 21-én 20 órakor

Hol? Müpában

Jegyár: 2300 Ft

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas Ágh István a kortárs magyar líra egyik legjelentősebb mestere. A Magyar Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja - gazdag, termékeny pályája fél évszázadon ível át. Ágh István munkássága a népi-paraszti kultúrában gyökerezve integrálja a modern lírai hagyomány poétikai jellegzetességeit - saját, eredeti, összehasonlíthatatlan költői világot építve fel. Ehhez a megszólalásmódhoz keresve sem találhatnánk autentikusabb színpadi partnert, mint a kiváló költő, Győrffy Ákos által életre hívott horhos zenekart. Közreműködik: Rétfalvi Tamás színművész, a műsorvezető-házigazda: Jánossy Lajos.

Részletek>>

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Sorozat készül a legendás Keresztapa-film forgatásáról

Az 1972-es A keresztapa című film ma már kultikus státuszban van, de a forgatás idején ennek még nem volt semmi jele. A kihívásokkal teli időszakról The Offer címen készült sorozat - itt az előzetese.

...

A Keresztapa és az Alien is feltűnik a Simon Márton-videóban

...

Láng Orsolya: Csak arról tudok írni, ami megérint, és csak addig, ameddig érdekel

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

Olvass!
...

Egy romantikus fantasy, ami még meg is nevettet – olvass bele William Goldman klasszikusába!

Egy kultikus fantasy új köntösben: részlet William Goldman klasszikusából!

...

A viszonzatlan szerelem néha kegyetlenné tesz: Olvass bele Narine Abgarjan első regényébe!

Mi történik, ha a nagyszájú barátnőd halálosan belezúg a frissen házasodott szomszéd fiatalemberbe? 

...

Te mit kérdeznél, ha telefonálhatnál a halott szeretteiddel? – Olvass bele I Szujon regényébe!

Csak egy telefonhívásba kerül, hogy minden kérdésedre választ kapj. Olvass bele!

SZÓRAKOZÁS
...

A trailer alapján még Jane Austen is megirigyelné az Értelem és érzelem új adaptációját

Idilli és magával ragadó.

...

Az új Harry Potter-sorozat Hagridja szerint lesznek, akiknek nem tetszik majd

Nick Frostnak többet kell mutatnia a karakterből, mint elődjének. És ez sokaknak nem tetszhet majd. 

...

Túléli-e a szerelem a gimis éveket? Itt a Heartstopper-film előzetese!

Vége a tündérmesének, következnek a kapcsolati problémák. 

A hét könyve
Kritika
Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról
Hogyan talál haza az, aki otthontalannak született? – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi regényéről

Hogyan talál haza az, aki otthontalannak született? – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi regényéről

Kiss Villő magyar-amerikai és amerikai-magyar, legyen Liptóvárosban vagy Manhettenben, mindenhol idegen. Felnövéstörténet az otthontalanságról.