Sorozat készül a legendás Keresztapa-film forgatásáról

Az 1972-es A keresztapa című film ma már kultikus státuszban van, de a forgatás idején ennek még nem volt semmi jele. A kihívásokkal teli időszakról The Offer címen készült sorozat - itt az előzetese.

ro | 2022. február 07. |

Az 1972-ben bemutatott A keresztapát minden idők egyik legjobb filmjének tartják (az Amerikai Filmintézet bestof-listáján csak az Aranypolgár előzi meg), és magát a forgatást is rengeteg legenda övezi. Épp erről, azaz a filmforgatás körülményeiről készült a The Offer című tízrészes sorozat, ami áprilisban debütál a Paramount+ csatornán.

Mario Puzo azonos című regényének filmjogait még azelőtt vette meg a Paramount Pictures 80 ezer dollárért, hogy a kötet igazán sikeres lett volna. A megfilmesítés viszont nem volt zökkenőmentes: a stúdió nagyon nehezen talált például rendezőt, és ketten is nemet mondtak, mire Francis Ford Coppola aláírta volna a szerződését. Egyáltalán nem látszott a kezdet kezdetén, hogy ez a film nagyot durranna, eleve nem szántak rá sok pénzt, és Albert S. Ruddy producernek kőkeményen kellett tárgyalnia a stúdió fejeseivel, hogy megnyissák a pénzcsapokat.

Ráadásul a korábbi gengszterfilmek kudarca miatt félő volt, hogy A keresztapa is megbukik, Ruddynak pont ezért újra kellett terveznie a fókuszpontokat, és - ahogy az a The Offer előzetesében is elhangzik - egy családtörténetben kezdett gondolkodni. Maga a producer amúgy a sorozat központi karaktere is - Miles Teller játssza -, és hogy kellően meta legyen az egész, a sorozat valódi producerei között megtalálható az igazi Albert S. Ruddy is. Francis Ford Coppolát amúgy Dan Fogler, Marlon Brandót pedig Justin Chambers játssza.

A keresztapa-filmeknek van amúgy magyar vonatkozása is, hiszen a második részben a fehérvárcsurgói születésű, majd Olaszországban alkotó szobrászművész, Amerigo Tot játszotta Michael Corleone bérgyilkosát és testőrét - ebben a jelenetben 2.17-től látható akcióban:

Forrás: Collider

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A Keresztapa és az Alien is feltűnik a Simon Márton-videóban

...

10 könyvadaptáció, ami népszerűbb, mint az irodalmi eredeti

10 filmet szedtünk össze, ahol az irodalmi eredetit legalább népszerűségben túlnőtte a belőle készült adaptáció.

...

Sorozat lesz Percy Jackson és az olimposzi hősök kalandjaiból

A Disney+ sorozatot forgat a a Percy Jackson és az olimposziak című regényszériából. A hírt az író, Rick Riordan jelentette be.

Hírek
...

Az Üvöltő szelek rendezője szerint a filmnek „elemi reakciót kell kiváltania”

...

Meghalt Vásáry Tamás zongoraművész, karmester

...

Krasznahorkai László és Karácsony Gergely is beszédet mond Tarr Béla temetésén

...

Amerika egyik legnagyobb újságja megszünteti a könyvrovatát

...

Miről írt Pynchon Krasznahorkainak? – Ezen a bécsi kiállításon kiderül

...

Itthon is népszerű longevity-kutató is szerepel az Epstein-aktákban

SZÓRAKOZÁS
...

Megjelent Az ördög Pradát visel 2 előzetese – 20 év után így festenek a szereplők!

Megérkezett az első trailer Az ördög Pradát visel folytatásához.

...

Ez a fantasy sorozat lehet a következő Trónok harca az Apple TV-n

Az Apple TV Brandon Sanderson több regényének jogait is megvásárolta.

...

Erről a fiatal íróról fantáziál Rachel Weisz a Netflix új sorozatában

A sorozat március 5-én jön a Netflixre.