Fotó: Valuska Gábor
Különleges filmmontázs készült Simon Márton egyik szövegéhez, a Rókák esküvőjéhez, amely legújabb kötetének címadó verse. A kisfilm zenéjét Dunajcsik Mátyás szerezte, a képi anyagát pedig Lichter Péter készítette el. A videóhoz több mint harminc filmet használtak fel, köztük olyan klasszikusokat mint az Apokalipszis most, A gonosz érintése, a Keresztapa, a Berlin felett az ég vagy az Alien. A filmmontázst elsőként a Könyvesblogon nézhetitek meg. A film készítői pedig azt is elárulták nekünk, hogy miért és hogyan született meg a videó és a hozzátartozó zene, amely „a legszomorúbb japán hangsorra” épült.
Arról, hogy a Rókák esküvője pontosan mit jelent, és miért vált kötetének fő motívumává, Simon Márton egy korábbi interjúban mesélt nekünk:
A rókák esküvője egyébként egy népszerű motívum a japán folklórban. Két jelentése is van. Az egyszerűbb, ami magyarul úgy hangzik, hogy “veri az ördög a feleségét”, vagyis esik, bár süt a nap. Nekem a másik jelentése tetszett igazán: a mocsári, vízparti lidércfényeket nevezték a rókák esküvőjének. Ez valami olyasmit jelöl, ami mindig messze van, épp csak megpillantod, misztikus, elérhetetlen, titok. Az egyik Kuroszava-filmben, az Álmokbban is van egy ilyen epizód, a kisfiú, aki eltéved, és a rókák esküvőjén találja magát, holott nem lenne szabad ott lennie. Ez - számomra - a beleütközés valamibe, ami nálad nagyobb és több, valami titokzatos és megfejthetetlen. Ez a félelmetes, de vonzó megpillantása valaminek, amihez semmi közöd, mégis nagyon látni akarod. Terveztem is egy szöveget a kötetbe, amiben vendégszövegszerűen le akartam ezt írni, mint egy szócikket egy lexikonból, de ettől épp a dolog finomságának a fenntartásáért álltam el. A róka viszonylag sok szövegben megjelenik, de csak épphogy, mintha elosonna a háttérben. Direkt nincs sehol kifejtve, nincs pontosítva. Mintha a szemed sarkából látnád, hogy ott van. Mintha mindig ott volna, akkor is, amikor nem látod. Ezt szerettem volna, hogy maradjon ott, legyen jelen, de ne legyen “megfejtése”, csak ezt a bizonytalanságot hozza mindig, hogy van valami, ami a háttérben, láthatatlanul zajlik.
A japán kultúrában amúgy is nagyon gazdag hagyománya van a rókaszellemeknek: van ártó, csalafinta, segítő, szerelmes. Kuzunoha meséjében például egy róka átváltozik nővé és feleségül megy valakihez, majd amikor lelepleződik, ott kell hagyja a férjét és a gyerekeit, vissza kell térjen az erdőbe. Jositosinak van egy hihetetlenül erős fametszete erről: a képből kifelé sétáló nő kimonója sarkát még húzza a földön mászó gyereke, de az arcának az árnyéka a paravánon már egy rókafej. Vagy ott van a kedvencem Hirosigétől, a Rókatüzek Újév éjjelén az Oji-fánál. Sírnivalóan szép. Nekem, azt hiszem, évekkel ezelőtt ezzel a két képpel kezdődött szinte minden, ami ebben a könyvben most, remélem, formát talált.
ITT NÉZHETED MEG DUNAJCSIK ÉS LICHTER VIDEÓJÁT!
Rókák esküvője (Simon Márton) from Péter Lichter on Vimeo.
Dunajcsik Mátyás:
„Mivel az utóbbi években nem nagyon tudok irodalomról úgy gondolkodni, hogy egyben ne gondolkodnék zenéről is, már a Rókák esküvője szerkesztésének legelejétől kezdve izgatott a kötetben foglaltak zenei megfogalmazásának kérdése. Emlékszem, nem sokkal azután, hogy Marci átküldte a könyv egyik legelső verzióját, és már nagyon ideje lett volna, hogy valami érdemi szerkesztői kommentárral álljak elő, majdnem küldtem neki egy üzenetet, hogy »a verseiddel való foglalkozást azzal kezdtem, hogy próbáltam megtalálni a legszomorúbb japán hangsort«. Végül az üzenetet nem küldtem el, pedig teljesen igaz volt. Legalábbis miután megtaláltam, én tényleg a legszomorúbb hangsornak éreztem a japán »In« pentaton skálát, így innentől kezdve mindig ezzel a skálával játszadoztam, ha Marci versein kellett gondolkoznom. (Egyébként ezt a skálát használja az egyik legismertebb japán népdal, a cseresznyevirágzást ünneplő „Sakura, sakura” című ének is.)
Annak, hogy végül A rókák esküvője című verset dolgoztam fel, nem csak az az oka, hogy ez a kötet címadó darabja, hanem az is, hogy ha jól emlékszem, talán ez az egyetlen vers a kötetben, amelyben egy „dalszöveg” szerepel, még ha annak csak egy töredéke is: »amikor azt a furcsa gyerekdalt dúdolod fogmosás közben, / amiben egy róka úgy siratja a kedvesét, hogy ajtó voltál, / megettelek, most nincs hová mennem«. Ebbe a pompásan enigmatikus, és egyébként az egész kötet tartalmát mintegy magába sűrítő másfél sorba már bele tudtam kapaszkodni, és hamarosan sikerült is találnom egy nagyon egyszerű, mindössze három hangból (D-Esz-G) álló dallamot egy D-ről indított »In« skálán, ami illett hozzá. És amiben az a szép, hogy ezek a hangok így önmagukban lehetnének akár egy C-ről indított »cigánymoll« skála hangjai is, amit viszont nem a japán, hanem a kifejezetten magyaros (sőt magyarosch) hangulatú zenékben használnak sokszor.
Mivel én jelenleg a németországi Drezdában élek, Marci viszont Pesten, az egész köteten való munka az Internet virtuális vákuumában zajlott, mintha egy holdkráterben zöld teát szopogatva beszélgetnénk a versek helyes sorrendjéről, és ez nem történt másképp a zene összerakásakor sem. Marcit csak arra kértem, hogy mondja fel nekem mikrofonba egyszer a teljes verset az elejétől a végéig. Aztán miután előzetes improvizációkból nagyjából összeraktam a darab alapstruktúráját, egyben feljátszottam-énekeltem az egészet, utána pedig erre a felvételre vágtam rá számítógéppel Marci hangján magát a verset, persze néhol darabokban, megsokszorozva, összekeverve. A kész anyagot hallva pedig rögtön eszembe jutott, milyen menő videót tudna összevágni erre Lichter Péter, hiszen az ő talált Super8-as házivideókkal, híres filmekből kiszemezgetett snittekkkel dolgozó esztétikája nagyon illik Marci kötetének a világához, és már a Polaroidok kapcsán is készített egy másik kisfilmet. Így elküldtem neki a hanganyagot, és végtelenül örültem neki, amikor elvállalta, hogy csinál hozzá valamit. A végeredmény magáért beszél."
Lichter Péter:
„A költészetben engem mindig a dolgok váratlan összecsengése fogott meg, a szavak vagy képek közötti flipperezés – a hasonlat persze nem feltétlenül szerencsés, mert a flipper egy csengő-bongó, hangos gépezet, a költészet meg (legalábbis az én fejemben) ennek az ellenkezője. Az utóbbi években azt kutattam, hogyan lehet eljutni a filmen keresztül a költészethez, gyakran akár a nyelv teljes megkerülésével. Volt, amikor amatőr felvételeket használtam, volt, amikor sajátot, illetve valóban, olyan is előfordult, hogy híres filmek szalagjaiból gyúrtunk valami újat – legutoljára a The Rub című Hamlet-adaptációt, amit Máté Borival közösen jegyzünk. Marci versének esetében Borival most a jó öreg remixműfajhoz nyúltunk: vagyis a filmeket digitális formátumban vágtuk újra, nem volt semmiféle anyagroncsolás. Igyekeztünk nem feltétlenül ikonikus képeket válogatni, hiszen az alig felismerhető részletek sokkal izgalmasabb vegyületet alkothatnak, mint a látványos, ismert képek (persze ilyenből is akad néhány ebben a montázsban.) Borival egyetlen egy szabályt hoztunk: nem csinálunk illusztrációt, a szöveg és a kép összecsengését leginkább a véletlenre bízzuk, mintha a szürrealisták »exquisite corpse« nevű rajzolós-hajtogatós játékát játszanánk."
A Rókák esküvőjét nemrég a Margó Irodalmi Fesztiválon mutatták be, ahol Simon Márton iamyank közreműködésével egy különleges zenés felolvasást is tartott. A teljes beszélgetés és a koncert itt nézhető vissza:
