Csukás-univerzum, Bánkitó és Caravaggio árnyéka [Programajánló]

Caravaggio árnyéka

Bemutató: Július 6.

Caravaggio (1571-1610) korának lázadó művésze volt, akinek az élete és a hatalommal való küzdelme mozivászonra termett. A barokk festő hadban állt a konvenciókkal, műveivel és szexuális szabadosságával megbotránkoztatta az akkori közvéleményt és a nagy hatalmú katolikus egyházat egyaránt. Caravaggio vallási tematikájú képein pátosz helyett a realizmus köszönt vissza, ráadásul modellnek előszeretettel hívta az utcák lenézett embereit, például csavargókat, tolvajokat és prostituáltakat, akiknek a jogaiért a hatalmasságokkal szemben is kiállt. Michele Placido nagyszabású történelmi filmje Caravaggio (Riccardo Scamarcio – Teljes titoktartás, Silvio és a többiek) életének azt a szakaszát dolgozza fel, amikor a festőnek el kell hagynia Rómát, mert halálra ítélték egy konkurense meggyilkolásának vádjával. Caravaggio a pápához fordul kegyelemért, aki elrendeli, hogy a vatikáni titkosszolgálat nyomozója, akit csak Árnyékként emlegetnek, (Louis Garrel – Álmodozók, A feleségem története) derítse fel, hogy a botrányos életű művész megérdemli-e az amnesztiát.

Másnap // Füst a szemében

-

Mikor? Július 9-én, illetve július 16-án

Hol? Zsámbéki Nyári Színház 

Két olyan előadás is látható júliusban a Zsámbéki Nyári Színház műsorán, amely Cseh Tamásnak állít emléket. Július 9-én Beck Zoli és Szűcs Krisztián lép színpadra közös estjével: a Másnap alapját Cseh Tamás és Csengey Dénes közös dalai adták, amelyek egy része sokáig a fiókban hevert. A megtalált, megtisztogatott szövegekből, félkész dallamfoszlányokból, dúdolgatott ötletekből az alkotók Csengey Balázs segítségével állították össze estjüket. Július 16-án lép színpadra ugyanitt a Füst a szemében című esten Vecsei H. Miklós Szabó Balázzsal (Szabó Balázs Bandája) és Ratkóczi Hubával (SeeN), ahol Cseh-Bereményi szerzemények mellett egyes szám első személyben mesélik el az ikonikus magyar alkotó életét és Bereményi Gézával való barátságát.

Részletek erre>>

Foglalkozása gyanús // a Csukás-univerzum nyomában

-

Mikor? Július 11-én 17 órakor
Hol? Petőfi Irodalmi Múzeum

Ki ne ismerné Oriza-Triznyák vagy Pom Pom meséit, és ki ne tudná fejből idézni Bagaméri kedvenc versikéjét? Ha a Süsü, a sárkányról beszélünk, mindannyiunk előtt ott lebeg egy gyermeklelkű, mosolygós szerző képe, Csukás Istváné. De tudjuk-e vajon, hogy ez a mindig vidám(nak tűnő) alkotó milyen nagyszerű melankolikus verseket írt, vagy hogy a rádió- és tévéfilmes, valamint meseíró karrierje mellett milyen műfajokban alkotott még? A Petőfi Irodalmi Múzeum Foglalkozása gyanús - a Csukás-univerzum nyomában című háromrészes sorozatában, az író múzeumi gyűjteménye kapcsán megpróbálja ezeket a kérdéseket megválaszolni. Miközben a sorozatban kronologikusan követik Csukás írói pályáját, eddig sehol nem látott érdekességeket (írói levelek, képes forgatókönyvek, bábfilmek ismert és ismeretlen szereplői) mutatnak a program látogatói számára. Arról pedig, hogy igazán élvezetes legyen a Csukás-univerzumba való betekintés Horváth Kristóf Színész Bob, a sorozat házigazdája gondoskodik.

Részletek erre>>

Crazy Horse - könyvbemutató

-
Mikor? Július 12. 18 órától
Hol? Hadik kávéház

A Konkrét Könyvek Kiadó legújabb kiadványát, Joseph M. Marshall III Szilaj Ló - a legendás lakota harcos című könyvét bemutatja Horváth János, humorista és indián hobbista, valamint Lipták Viktor, a téma elkötelezett specialistája. Az irodalmi mű néprajzi megközelítését vetítéssel és lakota dalokkal színesítik majd.

Részletek erre>>

Bánkitó Fesztivál

-

Mikor? Július 13-15.

A Bánkitó programjában minden évben helyet kapnak azok a kísérleti, helyszínspecifikus előadások is, melyek a hétköznapok tereiben valósulnak meg. Most viszont fordul a kocka: az itt látható előadások nagy része hagyományos színházi térben készült el, ám az alkotók féktelen kísérletező kedvének hála, ezek a darabok most egytől-egyig szabadtérre adaptálódnak.

Line up: I. és II. Freeszfe Színház és Performansz osztály: Bánkígyó; AHA Kollektíva: Dense piece, FÜGE x Trafó: Kárpáti Pál: Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak; Kőszegi Mária: Megmondta professzorasszonyom – verbatim színházi előadás; Raubinek Lili / Dioráma Csoport: Dioráma magyarokkal; Stereo Akt: Remény Panzió; TÁP Színház: Egyperces színház; TÁP Színház: It's a MATCH – or will be – maybe –; Trainingspot Társulat: RePlay; Willany Leó Improvizációs Táncszínház: A tér mindent számontart − interaktív beavató táncszínházi előadás.

Részletek erre>>

Nyitókép: Valuska Gábor

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Cseh Tamás és Csengey Dénes közös estjéről 1985-ben még részletes jelentés készült

Ha élne, a napokban ünnepelte volna 80., illetve 70. születésnapját Cseh Tamás és Csengey Dénes. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára a héten közzétett egy olyan 1985-ös jelentést, amelynek mind a ketten főszereplői voltak.

...
Podcast

Millió kedvencem van Csukástól [Mesék Minden Mennyiségben podcast]

Áprilisban lett volna 85 éves Csukás István, az MMM-podcast legújabb adásában éppen ezért a Csukás-univerzum mélyére ásunk, és arra próbálunk választ találni, vajon mitől működnek ennyi év után is Csukás István meséi. Szekeres Niki és Ruff Orsolya ezúttal Jeney Zoltánnal beszélget.

...
Könyvtavasz

A németalföldi festő megtanít arra, hogy szavak nélkül is lehet beszélni

Johannes, a néma festő a homokdűnék között találkozik egy lánnyal, de milyen esélyük lehet a boldogságra a 17. századi Hollandiában? Olvass bele Mörk Leonóra új regényébe!

Szentjánosfű című regényben

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

John Scalzi: Miért akarna bármi az emberhez hasonlóvá válni?

Miért vesz valaki templomot magának? Segít-e az alkotói válságban a zenélés? Hogyan reagálnának az emberek, ha tényleg megjelenne az igazi mesterséges intelligencia? John Scalzival, a Könyvfesztivál díszvendégével beszélgettünk. Interjú.

...
Nagy

Bognár Péter: Nyílt sisakkal

Bognár Péter Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen, ez a záró rész.

...
Kritika

Andrei Dósa megírta a Dekameron spangliparázstól izzó spinoffját

A Füveskert merész vágásokkal élő, lírai hangú, látomásos prózakötet. Andrei Dósa ágbogas pop- és magaskulturális hivatkozáshálózattal dolgozik, és utat vesztett szereplőinek beállástörténetein keresztül voltaképp a művészi indulást meséli el. Ez a hét könyve.

...
Nagy

John Scalzi alázatával és a jövőbe mutató hüvelykujjal nyitott az idei Könyvfesztivál

Mi köze lehet a hüvelykujjunknak a sci-fihez és a fiatal generációhoz, milyen a rém kellemetlen laudáció, és mit jelent spekulatív irodalmi nagykövetnek lenni? A Könyvfesztivál megnyitóján jártunk.

...
Kritika

Miért gyilkolnak a gazdagok, ha a pénz és a hatalom már nem elég motiváció?

Jeneva Rose thrillerjében a város leggazdagabb feleségei olyan döntésre szánják el magukat, ami örökre összeköti őket.

...
Nagy

Ludmán Katalin: „A ködlovag alakja egyszerre megfoghatatlan és jelenvaló”

Kik, mikor, kikre és miért mondták azt, hogy ködlovag? Ludmán Katalinnal, „A rejtelem volt az írósága…” szerkesztőjével beszélgettünk. Szóba kerültek Schöpflin, Márai vagy Mészöly Miklós „ködlovagozásai”, Hazai Attila prózája és Hajnóczy szöveguniverzuma, továbbá kiderült, hogy hungarikum-e a ködlovagság.

A hét könyve
Kritika
A háborúból nincs visszatérés, ez az élet
...
Nagy

John Scalzi: Miért akarna bármi az emberhez hasonlóvá válni?

Miért vesz valaki templomot magának? Segít-e az alkotói válságban a zenélés? Hogyan reagálnának az emberek, ha tényleg megjelenne az igazi mesterséges intelligencia? John Scalzival, a Könyvfesztivál díszvendégével beszélgettünk. Interjú.

Hírek
...
Zöld

Krausz Ferenc fizikus is Nobel-díjat kapott!

...
Hírek

John Scalzi: Szabados Áginak nem kell bocsánatot kérnie tőlem

...
Hírek

Filléres zsebkönyvként gondolta újra a kedvenc filmjeit egy grafikus

...
Zöld

Karikó Katalin és Drew Weissman kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat!

...
Gyerekirodalom

A gyerekek két kalandor madárral fedezhetik fel Szeged titkait

...
Hírek

A pestis éjszakáitól Budapest történelmi titkaiig [Könyvesblokk]

...
Hírek

Murakami egy japán kísértettörténettel melegített a Nobel-bejelentésre

...
Gyerekirodalom

Könyv vagy Fortnite – kell-e egyáltalán a „vagy”?

...
Beleolvasó

Luiz Schwarcznak a bipoláris depresszióval és a családja történetével is meg kellett küzdenie