Bridgerton, 3. évad - fotó: Netflix - konyvesmagazin.hu

Júniusban folytatódik a Bridgerton harmadik évada, de más sikerkönyvek adaptációi is bekerültek a Netflix aktuális kínálatába.

Hitler és a nácik: A gonosz a vádlottak padján

Joe Belringer hatrészes dokumentumsorozata Hitler és a nácik felemelkedését, uralmát és bukását mutatja be a II. világháború előtti évektől a nürnbergi perig. A rendező nagyban támaszkodott William L. Shirer újságíró könyveire. Shirer ugyanis a CBS berlini tudósítója volt 1940-ben, naplójában minden nap beszámolt az eseményekről. Ezt sikerült kicsempésznie magával Németországból, ahova aztán a nürnbergi perre tért vissza riporterként.
Premier: június 5.

Sweet Tooth: Az agancsos fiú

Ez lesz a Jeff Lemire népszerű képregényéből készült fantasysorozat befejező, harmadik évada. A félig szarvas, félig fiú Gus és barátai megrázó utazásra indulnak annak reményében, hogy meggyógyítsák a Betegeket – és végre kiderítsék az igazságot a hibridekről.
Premier: június 6.

A bérgyilkos, aki nem is volt

Richard Linklater vígjátékában Glen Powell – aki a rendezővel együtt a forgatókönyvet írta – egy Gary nevű, elvált egyetemi tanárt alakít, aki mellékállásban a New Orleans-i rendőrségnek segít. Bérgyilkosnak adja ki magát, a rendőrség pedig így letartóztathatja azokat, akik felbérelnék. A dolgok akkor kezdenek bonyolódni, amikor feltűnik Maddy (Adria Arjona), aki a férjét akarja megöletni – aztán inkább Gary-vel, pontosabban Gary alteregójával kezd viszonyt. A film „részben igaz”, kiindulópontja a Texas Monthly című lap 2001-es cikke volt, mely egy Gary Johnson nevű férfi álbérgyilkos nagyon hasonló sztorijáról szólt. 
Premier: június 7.

A Bridgerton család

A Julia Quinn bestsellereiből készült kosztümös sorozat 3. évada május közepén kezdődött, az 5-8. rész pedig egy hónappal később kerül fel a streamingplatformra. Most már mindenki egyértelműen szurkolhat „Polinnak”, vagyis Colin Bridgerton (Luke Newton) és Penelope Featherington (Nicola Coughlan) szerelmének – vagy akár ellene. 
Premier: június 13.

Carol

Todd Hynes ebben a romantikus drámában Patricia Highsmith eredetileg még álnéven megjelentetett regényét dolgozta fel. Az ‘50-es évek Amerikájában játszódó film egy fiatal áruházi eladónő, Therese (Rooney Mara) és egy idősebb, válófélben lévő gazdag nő, Carol (Cate Blanchett) szerelmének történetét meséli el. A film nagy siker volt a közönség és a kritikusok körében is. Áprilisban mutatták be a Netflix saját sorozatát, mely Highsmith egy másik műve, A tehetséges Mr. Ripleyből alapján készült. 
Premier: június 13.

Robbanáspont

Az Otep Shamaya novellájából adaptált akciófilmben Jessica Alba egy kommandóst, Parkert alakít, aki hazatér a szülővárosába, hogy átvegye az apja halála után rámaradt kocsmát. Csakhogy hamar rájön, a várost egy erőszakos banda tartja rettegésben, és arra is, hogy apja halála nem véletlen volt. Így Parker megpróbálja kinyomozni az igazságot és megfékezni a gonosztevőket.
Premier: június 21.

A legjobbak legjobbja

Szuzuki Nakaba 1998 és 2002 között megjelent azonos című mangáiból készült az animesorozat. Főhőse egy harmadikos, Nanaumi Gawain, aki imádja a baseballt, és azt, amikor a labda igazán repül. Egy profi női golfozótól, Nishino Kiriától véletlenül megtudja, hogy a golfban bármely más sportágnál messzebb üthet egy labdát. Kiderül, hogy Gawain nagyon tehetséges, és Kiria segítségével bekerül a rangos Camelot Akadémiára, hogy a világ legjobb profi golfozója legyen. De nem ő ott az egyetlen csodagyerek.
Premier: június 22.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

A brit királyi családban is van valaki, aki Bridgerton-rajongó

A Bridgerton család harmadik évadát csütörtökön kezdték el vetíteni, és a hírességek között is nagyon sokan várták már.

...
Szórakozás

A Bridgerton hősnője elküldte a fenébe a trollokat és levetkőzött

A Bridgerton készítői bemutattak azoknak, akik online gúnyolták Nicola Coughlant és a testét.

...
Nagy

Ezt az 5 könyvet olvasd el, ha tetszik A Bridgerton család!

A Bridgerton család című, népszerű sorozatban nyolc összetartó testvér keresi a szerelmet és a boldogságot London előkelő köreiben. Ha szereted a kosztümös-romantikus sztorikat, összegyűjtöttünk pár könyvet, amit imádni fogsz.

...
Szórakozás

A Bridgerton akár 2034-ig is folytatódhat

A népszerű kosztümös Netflix-sorozat, a Bridgerton készítői az összes könyvet fel szeretnék dolgozni.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Hírek

Elveszett bibliai fát támasztottak fel egy 1000 éves magból

A Bibliában szereplő fa magját a Júdeai-sivatag egy barlangjában találták. Olyan növényről van szó, ami lokálisan kihalt, a Bibliában viszont többször is említik a gyógyító hatása miatt.

...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

Cziglán Karolina pszichológus Elfogadó kapcsolódás című könyvével abban igyekszik segíteni, hogy a kapcsolatainkban merjünk sebezhetőbbek lenni, legyen szó barátságról, szülő-gyerek viszonyról vagy párkapcsolatról. Mutatunk egy részletet a kötetből.

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

A zöld teának nemcsak az illata elbűvölő, de számos nagyszerű hatással is számoltatnak azok, akik rendszeresen fogyasztják. Bemutatjuk a frissítő itallal kapcsolatos tényeket és mítoszokat, aztán ajánlunk öt könyvet a teázás szerelmeseinek.

Hírek
...
Beleolvasó

Valaki szivárványszínűre mázolja a Szabadság-szobrot Bíró Péter új regényében

...
Hírek

Csoóri Sándor szellemiségét idézi meg a Platon Karataev új dala

...
Szórakozás

Ezeket a könyveket olvasd, ha tetszett a Heartstopper

...
Beleolvasó

Így viaskodik az újrakezdéssel Bakos Gyöngyi novellájának szereplője

...
Hírek

Hamarosan magyarul is olvasható lesz Navalnij életrajza

...
Hírek

Reese Witherspoon Harlan Cobennel közösen ír thrillert

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

Dögös előzetest kapott Robert Eggers vámpírfilmje, karácsonykor jön a Nosferatu

Robert Eggers rendező a Hamlet-őstörténet után a Drakulát gondolta újra, pontosabban a vámpírsztori német expresszionista változatát. Az előzetes alapján nagyon várjuk.

...
Szórakozás

Batmannel és az ellenségeivel lesz tele az októberünk

Érkezik a mozikba a Joker folytatása, a Maxon kezdődnek a Pingvin felemelkedését bemutató epizódok, de hamarosan egy különleges Batman-képregényt és egy Harley Quinn-regényt is a kezünkbe vehetünk.

...
Szórakozás

Borzongásra és nevetésre is készül októberben a Max, a Netflix és Disney

A Netflix, a Max és a Disney kínálatból válogattunk októbertől látható adaptációkat.

Listák&könyvek
...
Szórakozás

Árvácska, kortárs drámák, Szerb Antal – Fesztiválozz az eSzínházban II.

...
Szórakozás

10 kihagyhatatlan program a Könyvfesztiválon

...
Nagy

Nádasdy Ádám, Jordan Peterson, Byung-Chul Han – ezek a non-fiction könyvek érkeznek ősszel

Olvass!
...
Beleolvasó

Olga nem igazi ügyvéd alkat, majd csinálja a háttérmunkát - Olvass bele Schillinger Gyöngyvér könyvébe!

„Schillinger Gyöngyvér művében minden benne van, ami az úgynevezett letehetetlen könyvekhez kell: jó karakterek, fordulatok, szex, sikkasztás, botrány.” Olvass bele!

...
Beleolvasó

A postaládában nyolc levél lapult, mind Elsa kisasszonynak címezve - Olvass bele a svéd irodalom gyöngyszemébe!

A mindössze egyetlen nyári nap eseményeit felelevenítő regény a svéd szerzőtől megszokott fanyar humorral, egyben megrendítő drámaisággal mesél az emberi jellemről. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A boszorkányokról szóló álom felszítja az elnökasszony dühét – Olvass bele a provokatív lengyel regénybe!

Most elolvashatsz egy részletet a lengyel ökofeminista író, Agnieszka Szpila regényéből, melyben egy olajvállalat elnöke boszorkánykarrierre vált, hogy megmentse a világot.