A négy Oscar-díjra jelölt rendező, Ridley Scott korábbi filmjével, A világ összes pénzével bizonyította, hogy milyen jó érzékkel nyúl hozzá a felső tízezer botrányaihoz. A világ leggazdagabb emberének sztorija, aki nem volt hajlandó váltságdíjat fizetni az unokájáért, eltörpülni látszik az olasz luxus divatmárkát, a Guccit alapító család viszályokkal, árulással és gyilkossággal átszőtt története mellett. A Gucci-ház egyben bepillantást enged a divatvilág csillogó felszíne alá, ahol az emberi gyarlóság és kicsinyesség mellett meglepő üresség rejtőzik.
Ridley Scott filmje a családi divatbirodalom hanyatlásáról és bukásáról szól.
Középpontjában egy nő áll, aki még csak nem is Gucci. Patrizia Reggiani a megmentője lehetett volna a családi vállalkozásnak, ha másképp alakulnak a dolgok. Így viszont ő verte bele az utolsó szöget a koporsóba. Méghozzá szó szerint. Patrizia szerepében Lady Gaga bizonyítja, hogy a Csillag születikért kapott Oscar-díj nem csak múló fellángolás. Az olasz felmenőkkel bíró színésznő rendkívül otthonosan mozog a temperamentumos Patrizia szerepében, aki nagyravágyásában kiveti a hálóját egy megszeppent és visszahúzódó fiatalemberre. A férfi neve önmagáért beszél. Gucci.
Két francia nemes úr esett egymásnak a bosszú és a becsület nevében királyi külsőségek közepette az 1300-as évek végén, miközben lángokban állt az ország. Küzdelmük épp a lényeget takarta ki: egy nő becsületén esett foltot. Eric Jager történelmi könyvéből Ridley Scott készített nagyszabású mozifilmet.
Tovább olvasokA lány behálózza a fiút, és közben bele is szeret. Nem csupán eszköz számára a vágyott luxusélethez, hanem gyámolítandó férj és a gyermekeinek apja. Társ az életben. Patrizia valóban tevékeny szerepet játszik abban, hogy Maurizio nemcsak visszakerül a családba (igaz, ami igaz, az apja, Rodolfo korábban miatta tagadta ki), hanem kijátszva egymással a családtagjait, a Gucci-ház élére áll. A toszkán vér nem válik vízzé. „Amint lesz pénze és hatalma, megváltozik. Rájössz majd, hogy egy másik férfihoz mentél feleségül”, mondja Rodolfo a fiáról a menyének. Egy olasz családi vállalkozásban amúgy sincs helye nőnek. Mint kiderül, idővel Patriziának sem Maurizio szívében. Ami temperamentum hiányzik a férfiből, az mind a nőbe szorul bele, egy ilyen asszonynak pedig nem lehet büntetlenül nemet mondani. Adam Driver visszafogott alakításával teret enged Gagának, ám amikor a köztük lévő dinamikának a film második felében meg kellene fordulnia, az már nem működik. Driver karakterének jellemfejlődési íve nem csupán megtörik, de homályos, hogy hová is kellene kifutnia.
Scott végtelenül profi, de egyben távolságtartó filmet tett le az asztalra, amelyből pont a lényeg maradt ki, hogy a Gucci mitől lett az, ami:
a felsorakoztatott félnótások gyülekezete erre nem ad kielégítő választ. Szerencsére Sara Gay Forden botránykönyve igen. A teljes képhez pedig mindenképpen hozzátartoznak azok az előzmények, amelyek említésre sem kerülnek a filmben.
A Gucci-vállalatot a világlátott Guccio Gucci alapította Firenzében 1921-ben, miután a londoni Savoy Hotelben rátört a megvilágosodás: az a temérdek utazóláda, bőrönd, táska és kalapdoboz, amely londínerként nap mint nap átment a kezein, milyen hivalkodóan árulkodott a korabeli elit presztízséről. Hazatérve Firenzébe egy bőripari vállalatnál, majd a háború után egy bőrdíszműves cégnél helyezkedett el, kitanulva a szakma csínját-bínját. Boltját a város legelőkelőbb utcája, a Via Tornabuoni közelében nyitotta meg, hogy olyan vevőkört csábítson be, akik megbecsülik a finoman megmunkált bőrárukat. Guccio azzal a kisbolttal alapozta meg a vállalatbirodalmat, amelyet fiai, Aldo és Rodolfo családi vállalkozásként világhíressé tettek, unokái pedig elkótyavetyéltek.
Mielőtt pálcát törnénk a „mai fiatalság” fölött (az előző század közepén született generációról beszélünk), azt azért érdemes leszögezni, hogy Guccio maga hintette el a családi vállalkozásban fiai közt az „egészséges” versenyszellem magvát. Hitte, hogy ez jót tesz az üzletnek.
Ami a temperamentumos toszkán vérrel keveredve transzgenerációs bombaként robbant egy nemzedékkel később.
A Gucci-ház családi belviszályai úgy kaptak egyre nagyobb figyelmet a médiától, ahogy a kezdetben országos cég monumentális nemzetközi konszernné nőtte ki magát. De ez már Guccio ideje után történt. Guccio soha nem volt hajlandó a határon túl terjeszkedni. A Gucci-fivérek apjuk halála előtt két héttel nyitották meg első üzletüket a tengerentúlon, New Yorkban.
Amíg Aldo ízig-vérig kereskedelmi pályára termett, akinek sziporkázó ötleteivel és zsenialitásával alig győzött lépést tartani a cég, addig Rodolfo képviselte a család intellektuálisabb ágát. Ifjabb éveiben elcsábította a filmszínház világa, és színészként próbált boldogulni. Ám a Gucci-ház hagyományai mindenkit életfogytig tartó bilinccsel láncolnak a famíliához, nincs menekvés. Rodolfót is bedarálta a családi gépezet, ahogy később a jogi pályára lépő fiát, Mauriziót. A Gucci-ház elképesztő sikere valószínűleg Aldo lelkes és szárnyaló hozzáállásának és Rodolfo visszafogottabb, realistább megközelítésének törékeny egyensúlyából származott. Ez a status quo borult fel Rodolfo halálával, és a Gucci család majdnem szétcincálta a vállalatbirodalmat.
A Gucci-ház Lady Gaga filmje.
A többiek inkább csak a keze alá asszisztálnak: Jeremy Irons Roldolfója vagy Al Pacino Aldója szürke kisegérnek tűnnek a vásznon családi pátriárkák helyett. Ezerszer több tűz lobog Pacinóban a Szemtől szemben című filmben Vincent Hannaként, mint tősgyökeres olasz Aldóként, aki pimaszságával és merészségével felépített egy extravagáns divatházat. Valahol a film vége felé talál csak magára a színész, de akkor is úgy, hogy meglepettségében elhallgat. A leginkább kiábrándító az elmaszkírozott Jared Leto, aki Aldo könnyen megvezethető fiát, Paolo Guccit játssza, de valami elképesztő ripacssággal. Ezért bizony kár volt mindennap órákat eltölteni a sminkben.
A hiba a kiegyensúlyozatlan forgatókönyvben keresendő: a filmet keretbe foglaló gyilkosságot leszámítva mintha hiányozna a vezérelv, nem beszélve a tartalmatlan és lapos dialógusokról, melyeket a szereplők szájába adtak. A Gucci-házban megvolt a lehetőség, hogy shakespeare-i királydrámába oltott Trónok harca legyen, igazi karakterdráma a kifutón, de sajnos elnagyolt szappanopera lett belőle. Pedig Sara Gay Forden könyvét olvasva – ami, fontos hangsúlyozni, tényirodalom, és nem regény – bőven lett volna alapanyag, már a családtagok médiának adott nyilatkozataiból is különb mondandót ki lehetett volna szemezgetni.
A Gucci-ház adaptációja két és fél órás játékidejével is csupán a felszínt kapargatja. Ezúttal film és könyv jól kiegészíti egymást: Sara Gay Forden írása alaposan és a részletekbe veszve göngyölíti föl a kezdetektől a Gucci család felemelkedését, tündöklését és bukását. A nem mindennapi sztorit pazar keretbe foglalja a gyilkossági ügy. Forden nemcsak a vállalati és családi konfliktusokba avat be minket, de azt is megtudhatjuk, hogy mik voltak a Gucci-ház kapaszkodói, amelyeken a családnak sikerült lendületet vennie a feljebbjutáshoz. Törvényesek és törvénytelenek egyaránt. Ezek között vannak érdekesebbek, mint például a Gucci-védjeggyé vált foltos disznóbőr vagy a Flora-sál sztorija, amelyet Grace Kelly inspirált, és kevésbé azok, mint a bambusz sokrétű felhasználása. A divattörténet és a tényirodalom szerelmeseinek A Gucci-ház kötelező olvasmány. A filmrajongóknak pedig, elsősorban Lady Gaga alakítása miatt, Scott korrekt, de nem igazán kiemelkedő iparosmunkája. De ha esetleg túl üresnek találod a mozgóképes Gucci-házat, még mindig megtöltheted a könyv tényei alapján a valósággal.