XIV. század, Franciaország. Javában dúl a százéves háború: a franciák és az angolok kegyetlen ütközetekben próbálják egymást kitessékelni Normandiából, miközben a lakosságot megtizedeli a pestis, a Fekete Halál. 1378-ban az egyház kettészakad, és az egymással rivalizáló pápák megosztják a keresztény világot. A vallás tort ül a világi politikán: a római pápa jóváhagyását adja Angliának, hogy hadjáratba kezdjen Franciaország ellen. Új keresztes háború ez, melynek célpontja ezúttal nem a pogány, hanem a keresztény felebarát. Az alapja pedig ugyanaz, mint amire az egész feudális rend épül: a föld.
Itt Az utolsó párbaj előzetese Sir Ridley Scott-tól - Könyves magazin
Élesíthetjük a kardot és fényesíthetjük a páncélt, hiszen októberben (ha a járvány is úgy akarja), moziba kerül Sir Ridley Scott legújabb történelmi filmje. A film Eric Jager 2004-es nonfiction könyvének feldolgozása...
„Ahogy a paraszt szolgálta a földesurát, úgy szolgálta a földesúr a maga hűbérurát.” A vazallusi rendszer a kölcsönös magánjogi kapcsolatok történelmi piramisjátéka, melynek sziklaszilárd alapját a földtulajdon biztosította. Pénzben kifejezhető és örökölhető vagyontárgy, egyben az élet forrása, a bérleti díj alapja, a katonaállítás joga – minden hozzá kapcsolódott, a kor gazdasági és társadalmi „motorját” jelentette, ami nélkül semmi sem volt az ember. Nem csoda, hogy akár ölni is képes volt érte.
Bár nagyon romantikusan hangzik, hogy a hírhedt Carrouges-Le Gris viszály kirobbantója egy nő, az igazság azonban ennél sokkal, de sokkal prózaibb.
Férfivilág
Jean de Carrouges nagy múltú, nemesi család sarja, született harcos. Nyeregben nőtt föl, sok oktatásban nem volt része. Kemény, törekvő ember, aki hajlamos a dühkitörésre, és nagyobb teher számára az udvari etikett, mint a harctér véres forgataga. Harcedzettségét és hírnevét az angolok elleni hadjáratokban szerezte, miközben vagyonát hadizsákmánnyal és váltságdíjjal gyarapította. Ez a XIV. században bevált jövedelemszerző elfoglaltságnak számított. Jogos és kiérdemelt jussaként tekintett édesapja kapitányi és vikomti (a gróf és a báró közti főnemesi címet jelenti) rangjára Bellême várában. Ráadásul felesége fiúval ajándékozta meg, akinek országos jó cimborája, Jacques Le Gris lett a keresztapja.
Apokrif rémlátomásban támadnak fel a középkori holtak - Könyves magazin
Kifejezetten nehéz egyedit és emlékezeteset alkotni a zombis zsánerben, de időről időre mégis felbukkannak olyan alkotások, amelyek így vagy úgy, de képesek felbolygatni az élőholtakat szerepeltető művek világát. Ennek egy jól működő receptje lehet a setting váltás, például amikor történelmi, vagy klasszikus irodalmi közegben tör ki a zombijárvány. Bíró Szabolcs is erre az útra lépett a Lázár evangéliuma című könyvében, a végeredmény pedig több, mint egy jól sikerült ujjgyakorlat.
Le Gris családja alacsony sorból származott, de alig fél évszázad alatt nemesi rangra emelkedett. Jacques örökölte ezt a törtető talpraesettséget: az Exmes erőd kapitányává és hűbérura, Pierre d'Alençon gróf kamarásává, valamint legfőbb bizalmasává nőtte ki magát. Közrejátszott ebben tanult volta (félbehagyta a papi pályát), és hedonista életvitele (egy húron pendült a szoknyabolond Pierre-rel). Bár maga is részt vett harcokban, előbbre tartotta a kardnál a szót. Hitte, hogy az utóbbitól forog a világ.
Adam Driver Ben Affleck helyére ugrott be Jacques Le Gris-ként Fotó: 20th Century Studios
Hogyan vált ez a két eltérő habitusú, de nagyra hivatott ember jóbarátból egymás életére törő ellenséggé? Többek közt erről szól Eric Jager könyve, és Ridley Scott belőle készült, nagyszabású adaptációja. És ezen kívül sok minden másról!
Az utolsó párbaj nem regény, inkább történelmi tabló: tíz év kutatómunkájának eredménye egy hihetetlen jogi procedúrába torkolló konfliktusról, valamint átfogó leírás a középkori életről.
Egy nő értéke
Jean de Carrouges jó szerencséje, a feleségének és a fiának váratlan halálával, megfordult. Miközben ő mind kegyvesztettebbé vált az udvarnál, Le Gris csillaga, nem egyszer Carrouges kárára, egyre fényesebben ragyogott. Nem hozott Jean számára megnyugvást Marguerite de Thibouville-lel kötött házassága sem. Az ifjú hajadonok értékét abban az időben földben és névben mérték. Utóbbira pedig pecsétet ejtett az árulás. Robert de Thibouville kétszer is az angolok pártjára állt, amivel nem kívánatossá tette magát a francia udvarnál.
Hiába volt Marguerite gyönyörű és talpraesett, igazi egyéniség, kérői szemében mégis kitakarta a nőt az apa becsületén esett folt.
A jó Carrouges sem az embert látta meg benne, hanem a vele járó hozományt. Mert igenis van az a földmennyiség, ami többet nyom a latban, mint a becsület.
Pedig Marguerite igazán kitett magáért: férje gyakori távollétei alatt vezette a birtokot, irányította a háztartást, kiosztotta a napi munkát. Tanácsokkal is szolgált az urának, persze szigorúan csak négyszemközt. Egyedül a „legfőbb” női princípiumban nem jeleskedett: a gyermekáldásban. Minden más tekintetben megfelelt a hitvesi elvárásoknak: udvarias, jámbor, tapintatos feleség volt és mindenekelőtt hűséges. E „makulátlan tisztaságának” vetett véget a jóbarátból ellenséggé vált Jacques Le Gris, amikor erőszakot tett rajta.
Férjet, férjet, országomat egy férfiért! (Jodie Comer) Fotó: 20th Century Studios
Főbenjáró bűn
A nemi erőszak bűn. Olyan bűn, amit annak tekintettek a középkorban is. Ha a nő nemet mond, az nem évődés. Nem kell olvasni a sorok között. Vagy „igent” hallani a nemek mögé. A középkori Franciaországban a római jogot vette alapul a törvénykezés, melynek értelmében a „házasságon kívüli közösülésre kényszerítés” halállal büntetendő. Akárcsak az árulás vagy a gyilkosság. Más kérdés persze, hogy mit jelentett ez a gyakorlatban. Háború idején bevett szokás volt, házasságon belül magánügy. A férj bármit megtehetett, jogában állt. Gyakran oldották meg úgy a nemi erőszak ügyeket, hogy az elkövetőnek feleségül kellett vennie az áldozatát. Vagy bírságot szabtak ki, viszont a pénzt nem az áldozat kapta, hanem az apja vagy a férje. Mert
„a nemi erőszak nem annyira szexuális bűncselekmény volt egy nő ellen, mint inkább a férfi hozzátartozó magántulajdonán esett sérelem”.
Amit rendkívül nehéz volt bizonyítani, mivel az áldozat megbízhatatlan tanúnak bizonyult – nő nem is vádolhatott meg senkit a férje vagy az apja támogatása nélkül. A nemi erőszak ezért sokszor büntetlen maradt: az áldozat családján esett szégyen többet nyomott a latban, mint a makulátlan hírnév.
Halálos véletlen, avagy az Isten tudja
A király elé vitt bírósági ügyekben a nemesember párbajra hívhatta ki ellenfelét. A bajvívás kimenetelében Isten akarata mutatkozott meg. Aki alulmaradt, annak meg kellett halnia. Isteni kinyilatkoztatás volt ez, amelynek a végére az ellenfél kardja tett pontot. Vagy ha a legyőzött életben maradt, akkor a hóhér kötele. Az évszázadokig bevett szokásra idővel a vallási és világi hatalmasságok is egyre többször mondtak nemet: a pápák istenkísértésnek bélyegezték, az uralkodók pedig hatalmuk aláásását látták benne. Ezért rendkívül megszigorították a feltételeit:
- csak főbenjáró bűn esetén lehetett alkalmazni, amelynek büntetése halál;
- bizonyítani kellett, hogy a bűntett valóban megtörtént;
- minden más jogi lehetőséget ki kellett hozzá meríteni;
- erősen gyanúsíthatónak kellett lennie a vádlottnak az elkövetéssel.
1386-ban már több, mint három évtizede nem adott engedélyt a parlament nemi erőszak ügyében istenítéletre. A Carrouges-Le Gris viszály véres záróakkordjára is sokkal inkább politikai megfontolásokból kerülhetett sor. A hónapokon át zajló per megosztotta az udvart. Nagyhatalmú nemesek kötelezték el magukat a bajvívók mellett. A káoszba hajló kül- és belpolitikai eseményekről el kellett terelni a nép figyelmét. Cirkuszra volt szükség. És vérre.
Huzakodó szerelmespár és az autentikus környezet (Matt Damon és Jodie Comer) Fotó: 20th Century Studios
Senkit nem érdekelt, hogy ha Le Gris győz, az egyben Marguerite végét is jelenti. Férje halála esetén máglya és az élve elégetés borzalmai várnak rá. Csupán Le Gris védőjében, Jean Le Coq-ban merült föl egyedül, hogy vajon miért vállalna egy nő ekkora kockázatot és a meghurcoltatást, ha valójában nem is történt vele semmi? Mi több, miért ragaszkodik ehhez az egész huzavonához, még akkor is, ha megtörtént az erőszak? Mindenképpen jobban járt volna azzal, ha csöndben marad. Le Coq nem értette meg, hogy ez nem érdekekről szól. Hanem elvekről.
Nézőpont kérdése
Eric Jager könyvét Matt Damon és Ben Affleck adaptálta forgatókönyvre. Az író-színészpáros közel negyed évszázada fogott közösen tollat utoljára, akkor a Good Will Hunting Oscar-díjat hozott számukra. Nem titok, hogy a forgatókönyvet saját maguknak írták: ők játszották volna el a szemben álló feleket. Ám Affleck ütemezési problémák miatt végül nem tudta vállalni a főszerepet, amelyet lepasszolt Adam Drivernek. Minőségi csere történt, nem mintha Affleck rossz színész lenne: Pierre gróf szerepében a Driverrel közös jeleneteik a film legjobbjai közé tartoznak.
A történet terén Damon és Affleck izgalmas megközelítéssel élt: a három főszereplő váltott perspektíváiból mutatták be az eseményeket. A női nézőponthoz az írópáros segítséget kért és kapott a Megbocsátasz valaha? Oscar-jelölt forgatókönyvírójától, Nicole Holofcenertől. Bár a film előzetese a párbaj képkockáival kívánja eladni magát, a küzdelem a két és fél órás játékidőből mindössze tíz percet vesz el.
Ennek a sztorinak nem a csatatér a színhelye.
Scott szerint a világ
Ridley Scott rendező jó drámai érzékkel lavíroz az egyes nézőpontok között. Először Carrouges szemszögén keresztül ismerjük meg a történetet, amely mintha a sors szélmalmai ellen küzdő Don Quijote-t idézné meg. Carrouges, a „gácstalan hős” kitakar mindenkit a vászonról. A kissé egysíkú Gladiátor-ábrázolásba a középkor autentikus felelevenítése lop némi életet. Carrouges a becsületén esett csorbát akarja kiköszörülni, ezért fog fegyvert. Marguerite szinte láthatatlan.
Az asszony?! Kit érdekel! Oda a becsületem! (Matt Damon) Fotó: 20th Century Studios
Sokkal izgalmasabb Le Gris perspektívája, akinek semmi sem fehér vagy fekete. Árnyaltabban tűnik föl előtte nemcsak Carrouges vagy a saját alakja, hanem maga a korszak is. Le Gris esendő figura, szenvedélyes és romantikus, de a férfi egója őt is becsapja. A földesúr szerelmet lát a vágy mögé, és szexuális tárgyat a vonzó Marguerite-be. Adam Driver egyszerűen nem tud hibázni. Pazar színészi alakítást nyújt, egyszerre tud nagylelkű, bohém és gyarló lenni.
A harmadik fejezetben Marguerite szemszögét ismerjük meg, amely rávilágít mindkét férfi valódi jellemére. Egyben leleplezi ezt a férfivilágot, ahol az igazság nem számít, egyedül csak a másokon való hatalomgyakorlás a mérvadó. A nő osztályrésze a meg nem értettség és az egyedüllét. Utóbbin legalább az utódai képesek, ideig-óráig, enyhíteni. A kérdés: vajon meddig tart még ez a „sötét” középkor? A tévésorozatok világából érkező, Emmy-díjas színésznő, Jodie Comer megérett a nagyjátékfilmes főszerepekre. Ezek után simán elvinne a hátán egy filmet.
Scott az istenítéletből tárgyalótermi drámát, a párbajból brutális és naturalista lezárást farag. A becsületbeli ügyekben amúgy is otthon van: szemellenzős férfialakjai mintha első nagyjátékfilmjéből, a Párbajhősökből léptek volna elő. A feminista megközelítés sem szokatlan tőle, bár Marguerite egyoldalú ábrázolásában kissé didaktikusan hat. Az asszonyt kikezdhetetlen szeplőtlensége magasan e férfivilág önzése fölé emeli. Jobban állt volna neki is Le Gris szürkesége. A rendező emberi „igazságokat” fest föl a vászonra. Hogy meddig tart a középkor a fejekben? Amíg nemi szerepeket látunk beléjük. Amikor végre mindenki számára világossá válik, hogy ezek pusztán egyéni nézőpontok, új világra ébredünk.
