Díjeső hullt a Csendes barátra a Magyar Filmszemlén

Díjeső hullt a Csendes barátra a Magyar Filmszemlén

Enyedi Ildikó filmje, a Csendes barát négy díjat is kapott a 45. Magyar Filmszemlén. 

chk | 2026. február 09. |

Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó legújabb alkotása, a Csendes barát nyerte a legjobb film díját a vasárnap befejeződött 45. Magyar Filmszemlén.

A filmet díjesővel értékelte a zsűri: Pálos Gergelynek ítélték a legjobb operatőr díját, Szalai Károly kapta a legjobb vágó díját, Mécs Mónika pedig a legjobb producernek járó díjjal térhetett haza, amit a Csendes barát és a Jimmy jaguár című filmekért együttesen érdemelt ki.

A természet a főszereplő

A Csendes barát című fimet január végén mutatták be a magyar mozikban, de tavaly szeptemberben már a 82. Velencei Filmfesztivált is megjárta, ahol hat különböző díjat is nyert. 

Az alkotásban három történet, három karakter találkozik, akik a maguk közegében mind idegen figurák, és akár egy saját regényt is megérdemelnének. Enyedi filmjében viszont túllépünk az emberi történeteken – írtuk nemrég a filmről. 

A látszólag „csak egy fáról” szóló film egy érzéki betekintést enged az emberi létezés rövid, de meghatározó pillanataiba, ahol a természet – kilépve díszletteréből – főszereplőként van jelen.

A filmről Mécs Mónika producerrel beszélgettünk. 

A Magyar Filmszemlén életműdíjat kapott Kende János Kossuth- és Balázs Béla díjas operatőr, játékfilm kategóriában a legjobb rendező díját Sós Bálint Dániel kapta a Minden rendben című filmért, a legjobb forgatókönyv díját pedig Nemes Jeles László vihette haza az Árva című filmjéért.

A legjobb férfi alakításért Hajdu Szabolcsot (Minden rendben), a legjobb női alakításért pedig Waskovics Andreát (Árva, Minden csillag) díjazták.

A vasárnap befejeződött filmfesztiválon közel 20 ezer érdeklődő 6 napon át csaknem 300 alkotást nézett meg a Corvin moziban és az Inga Kultúrkávézóban.

(MTI)

Nyitókép: Mozinet

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Nem értenünk, hanem érzékelnünk kell a természetet – Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjéről

Egy világban, ahol egyre több távolság van az emberek között, az egyetlen kiút, ha megtanulunk kapcsolódni egymással és a természettel.

...

Enyedi Ildikó filmje hat díjat nyert Velencében

Jövőre érkezhet a hazai mozikba enyedi Ildikó új filmje.

...

Enyedi Ildikó: Női rendezőként szerettem volna megengedni magamnak a lovagiasság luxusát

Füst Milán 1942-ben megjelent regényéből, A feleségem történetéből készített Enyedi Ildikó nagyjátékfilmet. Férfiképről, Európáról és Füst-olvasatáról is beszélgettünk vele.

Olvass!
...

„te rángatsz engem ezen a zsinóron nincs hatalmam” – olvass bele Tóth Kinga új verseskötetébe!

A Könyvfesztiválra jelenik meg Tóth Kinga legújabb verseskötete. Olvass bele!

...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.

Listák&könyvek
...

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

...

2026 egyik „kihagyhatatlan könyve” azt vizsgálja, meddig terjed egy író szabadsága