„A végén megkérdeztem tőle, mondja, miért mondta el mindezt nekem? Azt felelte: ’Mert magának olyan sorslátó szeme van’. Látja, ha valamire büszke vagyok az életben, erre a jelzőre büszke vagyok. Sorslátó.”
ÉLETÚT
Középparasztcsalád hetedik gyermekeként született, Ménfőn. Szülőfalujában végezte az elemi iskolai tanulmányait, majd 1941-1945 között a győri nádorvárosi katolikus polgári iskolában tanult. Érettségijét a győri állami leánylíceumban szerezte, 1949-ben.
Álma az volt, hogy a Színművészeti Főiskolán tanuljon, de ezt szülei nem engedték neki, ezért az ELTE Bölcsészkarára ment, amit hat hét eltelte után otthagyott, mert dolgoznia kellett. Az ifjú Galgóczi 1949. december 1-jétől a Győri Vagon és Gépgyárban a vasesztergályosok között dolgozott.
Egy évvel később, 1950-ben a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége "Felszabadulás" c. pályázatán "Életünk a legboldogabb nékünk" c. elbeszéléséért első díjat kapott. Ez az elismerés felbátorította, s beiratkozott a Színművészeti Főiskolára, minek filmíró, majd dramaturgia szakon volt hallgatója, 1950-1955 között.
Ekkor már bontogatta szárnyait, mert már a tanulmányi évek alatt, 1951-től tagja lett a Magyar Írók Szövetségének és a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának. Munkája csakhamar kézzelfoghatóvá is vált, mert első elbeszéléskötete 1953-ban jelent meg. A főiskola utáni éveket a Művelt Nép c. lapnál töltötte, mint újságíró.
Az ötvenes évek végén azonban kevés megbízást kapott, így a Budapest Filmstúdió dramaturgja lett, majd 1959-től szabadfoglalkozású íróként tevékenykedett. Ebben az időszakban elsősorban riportokat és szociográfiákat írt, melyek középpontjában általában a falusi élet történelmi átalakulása állt. A földosztás, a beszolgáltatás, a kuláklista, az erőszakos Termelőszövetkezet csoportok szervezése, a termelőcsoportok többszöri fölbomlása, a beszolgáltatás megszűnése, valamint a szövetkezetek újabb megszervezése miatt
Munkájáért 1962-ben József Attila-díjjal tüntették ki, amivel később még kétszer megjutalmazták, 1969-ben és 1976-ban. A film is utolérte, hiszen 1972-ben bemutatták a "Félúton" c. kisregényéből készült filmet, négy évvel később pedig első tévéjátékát. A színházi siker sem kerülte el, mert 1970-ben játszották "A főügyész felesége" c. darabját Kecskeméten, ami az első színházi premierje volt. Emlékezetes volt a hét évvel későbbi győri színházi bemutatója is, amikor a "Kinek a törvénye" c. műve került színre 1977. február 18-án.
Hetvenes években már sikeres íróként tartották számon, többször sikerült külföldre jutnia, ahol előadásokat is tartott. Realista prózaírói munkásságáért 1978-ban Kossuth-díjban részesült. Egyik elbeszélésének címét kölcsön véve "kőnél keményebbé" kellett válnia ahhoz, hogy hosszú útját sikerrel tegye meg, és hogy az ötvenes-hatvanas évek ellentmondásos viszonyai között is az igazságkeresés megszállottja tudjon maradni.
Galgóczi Erzsébet riporterként általában első személyben, kommentárok segítségével adja elő történeteit. Nézőpontjául sokszor énformát választ: személyesen átélt történeteket ad elő, így teszi hitelessé azt, amit elmond. Riportjaiból alig hiányozhat bármi, aminek novelláiban nem volna helye. Alkalmaz viszont sok mindent, ami novelláiban aligha került: pontos és konkrét információt, valódi neveket, helyiségeket, valóban elhangzott mondatokat, megtörtént eseményeket. Ellenőrizhetően írja le a konkrét valóságot.
Hiába kapott háromszor József Attila-díjat, majd 1978-ban Kossuth-díjat, még a nyolcvanas évek közepén is előfordult, hogy félbehagyatták egy tévéjátékának a forgatósát, mert egyes felsőbb vezetők találva érezték magukat. Őt elsősorban a megélt jelenkor foglalkoztatta, ezért kellett rendszeresen tabukkal szembesülnie. 1980 után erőteljesen foglalkozott a politikával, hisz' 1985-ig Győr-Sopron megye 1. számú választókerületének országgyűlési képviselője volt. Pályája csúcsát a "Vidravas" c. dokumentumregénye jelentette, amely 1984-ben jelent meg, s nagy vihart kavart a magyar irodalmi és közéletben.
1987. január 31-én a Magyar Írók Szakszervezete elnökké választotta, a tisztségéről azonban szeptemberben lemondott. Írásait 30 nyelvre fordították, számos művéből készült film, tévéjáték, rádiójáték.
FŐBB MŰVEI
Nádtetős Szocializmus (1970)
„Ötéves koromban, amikor még iskolába sem jártam, csak néha, hogy ne maradjak felügyelet nélkül, elvittek magukkal a testvéreim, elhatároztam, hogy tanító leszek. Tíz évvel később, a felszabadulás friss élményének hatására, már vonzóbbnak és megfelelőbbnek tartottam a magam számára a politikusi pályát. Végül megtaláltam azt az egész életre szóló hivatást, amelyen a bennem élő pedagógus éppúgy szóhoz juthat, mint a politikus - és még mi minden más! - és ez az irodalom.”
Bizonyíték nincs (1975)
Nincs még egy olyan konok búvára a kortársi életnek, mint Galgóczi Erzsébet. Írói világát a kezdetektől máig a falun élő és onnan „kinőtt”, elszármazott emberek népesítik be. Elbeszéléseiből mindig kisüt a napra kész tényismeret, de mögötte ott áll a gazdag írói tudás-tapasztalás a valóságról és az emberről; innen az ábrázolás mélysége és általánosító ereje.
Úszó Jégtábla (1978)
Ezek a hangjátékok, amelyeket eredetileg a magyar rádió mutatott be, s amelyek tulajdonképpen egyfelvonásosokként is felfoghatók, mind a hetvenes évek magyar társadalma, emberi, erkölcsi viszonyai elé tartanak írói tükröt: életanyaguk közös a novellista és a riporter Galgóczi Erzsébet világával, jól ismert szereplői egytől egyig abból lépnek - egy másik műfaj keretei között - az írónő növekvő olvasótábora elé.
Törvényen kívül és belül (1980)
A Törvényen belül című kisregény főhőse Szalánczky Éva újságíró, akit az ötvenes évekbeli mellőzöttsége után a börtönt megjárt főszerkesztő vesz fel az Igazság nevű naphoz. Éva új pozíciójában elkezd kiállni a homoszexuálisok jogáért, majd a kollégája, Lívia iránt érzett szerelme és egy cikke olyan események sorát indítja el, ami csak tragédiába torkollhat. A regényből Makk Károly forgatott filmet Egymásra nézve címmel, ez volt az első magyar film, amiben a leszbikus főhős pozitív alak volt. A film az 1982-es cannes-i filmfesztiválon megnyerte a filmkritikusok különdíját.
Vidravas (1984)
Az irodalomtörténet szerint ez a legfontosabb regénye. A főhős Rév Orsolya, akinek egy téli reggelen becsípi a kezét a címben szereplő vidravas. 1952-ben járunk, Orsolyát kizárták a Képzőművészeti Főiskoláról, mert a szüleit kuláknak nyilvánították, így ő otthon, a faluban várja, hogy visszamehessen tanulni. Odakerül hozzájuk egy idős asszony is, akit Pestről telepítettek ki - egy nemzetközileg ismert geológus felesége ő, a férjét életfogytiglani börtönre ítélték. A regény többek között arról szól, hogy az embertelen körülmények hogyan tesznek próbára minket, és ki hogyan tud vagy nem tud boldogulni ilyenkor.
