Bár rögtön belefutottunk egy posztmodern csapdába, kiderült, hogy Balassa első mondatát Beckett írta (köszönjük az olvasói észrevételt!), azért továbbra is rendületlenül kutatunk megdöbbentő és/vagy hiperszar kezdőmondatok után. Ezúttal megpróbáltunk javítani a férfi-nő arányon, hogy ne érje szó a ház elejét, ugyanakkor kénytelenek voltunk egy szerzőtől több mondatot is felsorakoztatni, mivel annyira meghatottak minket az „ifjúsági horror” kanonikus szerzőjének indításai. Zárásként két klasszikus szerző remekei olvashatók. Válogatásunkban nem rangsoroltunk, köszönhetően annak, hogy képtelenek vagyunk hierarchikus rendszerbe állítani a töménytelen általunk talált, és tőletek kapott mondatot. A következő részben már az olvasói levelekből is mazsolázgatunk, és hogy minél nehezebb dolgunk legyen, plíz, továbbra is küldjétek el saját gyűjtéseitek eredményeit. (konyvesblog[kukac]gmail.com) Hajtás után újabb 10 következik.
Egy szerző (és egy olvasó) sem álmodhatna egyszerűbb, tömörebb, de egyúttal sokatmondóbb kezdésről.
„Ritkán lopok.”
(Fehér Klára: Ma éjjel ne aludj)
Galgóczi regényének főhőse meglehetősen brutális módon jött rá arra, hogy a dolgok nem úgy működnek, ahogy azelőtt gondolta.
„Az én eszmélésem azzal kezdődött, hogy egy tavaszi este azt mondta valaki a családban: – Egy ember megint felrobbant.”
(Galgóczi Erzsébet: Cogito)
A következő zsánerkép mellett messze eltörpül összes népi írónk gondosan kidolgozott sora. A bukolikus idill és a sztahanovista mozgalom románca igenis gyümölcsöző!
„Ha elmentek a hosszú asztal mellett, ahol Szabó Andrea a többi nő között ülve kicsiny, tüzes végű pákájával parányi alkatrészeket forrasztott az arasznyi műszerlapra, a fiúk szeme sokatmondóan összevillant.”
(Bihari Klára: A bűnvalló)
Talán senki sem gondolná, hogy az életét saját kezűleg megakasztó, egyúttal gyermekeit is a másvilágra transzportáló írónő ezzel a mondattal kezdte el legismertebb regényét.
„Furcsa, fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban.”
(Sylvia Plath: Az üvegbura)
Figyelemreméltó, hogy a Csovi-csovi Dzsászper hangja a tengerentúlról is visszaköszön.
„Braumm, braumm, braumm, brümm, brümm, brümm, brümm – helyes.”
(Katherine Paterson: Híd Terabithia földjére)
És akkor három mondat ugyanattól a szerzőtől – az első…
„A két kezem vértől vöröslik.”
(Darren Shan: Fenevad)
…a második…
„A messze távolban felcsapott az égre a tarajos vérhullám.”
(Darren Shan: Az árnyak ura)
…és a harmadik. Hihetetlen kombinációs érzék, Tornyi Barnabás után szabadon: dianamikus lábizomszerkezet.
„Émelyítő a vér szaga.”
(Darren Shan: A vérszipoly)
Az Egri csillagok esetében szó sem volt bizonytalanságról, Dobó is, és a törökök is tisztában voltak vele, kit kell megszórni. Itt más a helyzet.
„Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé.”
(Gárdonyi Géza: Ida regénye)
Besenyő Pista bácsi simán elirigyelhetné ezt a mondatot Móricztól.
„A ló jó ló, az már messziről meglátszik, de aki rajta ül, az se kutya.”
(Móricz Zsigmond: Rózsa Sándor a lovát ugratja)
