Kozma Lilla Rita - Utcamesék történetek hajléktalanságról

Kozma Lilla Rita - Utcamesék történetek hajléktalanságról

A kötet szerzője Kozma Lilla Rita először 2020-ban debütált szerzőként, a Tarandus Kiadó által megszervezett Van hangunk pályázatán...

Promóció |

Kozma Lilla Rita szociális munkás diplomáját a PTE társadalomtudományi karán szerezte. Diploma megszerzését követően aktívan szociális munkásként dolgozott. Tapasztalatai pedig a most megjelent könyvében írta meg. A könyv sok-sok megrázó történetet mutat be, mellyel a társadalom jelentős része nem, vagy csak igen ritkán találkozik. A könyvben megjelennek történetek emberekről, életekről, küzdésről és tehetetlenségről. Választ arra nem fogunk kapni, hogy lehet egy-egy emberi sorsot, jobb irányba terelni, de egyvalami biztos, hatással lesz az olvasóra a könyv. Azt pedig nem mással éri el, mint az érzékenyítés eszközével, melyre szüksége van mindenkinek. Mégpedig azért, hogy rádöbbenjünk a komfortzónánk kívüli világra.

A szerző 2019 nyarán kezdett írni egyfajta személyes trauma feldolgozásaként. Péterfy-Novák Éva - Apád előtt nem vetkőzz regénye volt az, ami a szerzőt ráébresztette arra, hogy beszélnie kell az őt ért traumákról.

Elsőként wmn.hu oldalon, majd később 20on.hu oldalon jelent meg egy cikksorozat, mely a saját trauma naplójából született meg.

Péterfy Gergely javasolta számára, hogy írjon egy könyvet a hajléktalanságról. Mivel nála jobban senki nem látta, sem tapasztalta meg ezeket a történeteket. Ezután született meg az utcamesék című regény, mely 2021 őszén látott napvilágot. Fontos még olvasás előtt tudni, hogy a történetek valósak, de néha tartalmaznak fikciót, mégpedig azért, hogy a kilátástalanságon kívül  tartalmazzon az olvasók számára egy kis reményt. 

„Ezekből a történetekből hiányoznak a happy endek meg a rózsaszín fátyolos cukormázas szerelmek. Hiányoznak, mégis együtt dobog velük a szívünk. Ezekben a történetekben láthatatlanok vagyunk, mégis mindannyiuknak része van abban, hogyan alakulnak szereplőim sorsai.
Egy könyv terápia, egy könyv képes akár a pokol összes bugyrába bevinni az olvasót, mindenféle feloldozás nélkül. Egy könyv képes nevettetni, érzékenyíteni. Egy könyv szárnyat ad, repít, repít és repít. Megtart, aztán elereszt.
Az irodalom terápia.
Önmagunk keresése, felfedezése, mások elfogadása és megértése. Ezek a történetek hajléktalan emberek sorsát dolgozzák fel. Megtörtént esetek, fiktív elemekkel.”

Lillának nem más a célja a könyvvel, hogy a hajléktalanokból minél többen lássák meg az embert. Titkon reméli, hogy olvasás után elkap az emberek többséget egy „hűha” érzés, mely után másként néznek majd a többiekre.

Péterfy Gergely a következő szavakkal illette a könyvet:

"Az Utcamesék megrázó, empatikus, ugyanakkor kíméletlen látlelet a hajléktalanok helyzetéről. Kozma Lilla Rita dermesztő közelségből mutatja meg az emberi szenvedés és kiszolgáltatottság hétköznapjait."

A könyv a 2021-es őszi Margó fesztiválon debütált, ahol a szerzővel Tallér Edina beszélgetett.

A könyv már a publioboox oldalán és a nagyobb könyvesboltokban is kapható.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

TAVASZI MARGÓ
...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

...

„Mi lenne, ha megölném ezt a nénit?” – bemutatták Fehér Gáspár első regényét

Mi a teendő, ha már-már elviselhetetlenül irigyeljük a szomszéd néni szép nagy lakását? Fehér Gáspár könyvéből kiderül.

...

„Ünnepeljünk, én azt mondom” – ilyen lesz április 11-én a költészet napja a Tavaszi Margón

Megkérdeztünk néhány fellépőt, hogy miért jó verset olvasni, és mit ajánlanának a „kezdőknek”.

Hírek
...

Díjazott olasz regény érkezik az X generáció felnövéstörténetéről

...

Dua Lipa Margaret Atwood nyomába lép

...

Jonathan Franzen bestselleréből Netfllix-sorozat készül Meryl Streeppel

...

Szentesi Éva új kötetében számot vet a gyásszal és a traumákkal

Olvass!
...

Hogyan kapcsolódott össze Spiró György életében a gyerekvállalás és a betiltás? Olvass bele a naplójába!

1986 egy sűrű év volt. A háttérben még dolgozik a szocialista cenzúra, de úton van már Spiró gyereke is. 

...

Egy diktatúra, ahol a mentális problémákat titokban kell tartani? - Olvass bele Juli Zeh regényébe!

Az egészség csak akkor jó, ha mérhető, szabályozható és objektív. Ez az egészségdiktatúra.

...

Ti méltók vagytok-e már megdögleni? – Olvass bele Fehér Renátó regényébe!

Te együtt tudsz érezni valakivel, aki merényletre készül?

Kiemeltek
...

Agatha Christie álneves könyve nem romantikus és nem lányregény [A nő hétszer]

Agatha Christie azt mondta róla, hogy az egyetlen könyve, amellyel már tökéletesen elégedett volt, holott a megírása idején a világ lángokban állt. A Távol telt tőled tavaszom A nő hétszer sorozat áprilisi olvasmánya.

...

Verskavalkád, Margó és rap: ezeket ne hagyd ki a költészet napján!

Ha még nincs programod szombatra, akkor itt bőven találsz kedvedre való felolvasást, workshopot vagy koncertet.

...

Tapasztó Orsi az örökbefogadásról: A szeretet nem ér véget ott, ahol a vérvonal megszakad

A semmiből érkezett a felismerés, hogy örökbe kell fogadnia egy gyereket.