Fotók: Véner Orsolya
Az Árvácskát rendesen elfelejtettem már, a bajszos író és a fiatal, számkivetett lány bonyolult kapcsolatáról tudtam, de valójában soha nem foglalkoztatott, pedig a #metoo utáni időszak nagyon sok fontos és provokatív kérdését teszi fel: mennyire lehet bárkit kiszolgáltatni az alkotásnak? Egyáltalán milyen tétje van annak, ha két ember egy hídon találkozik? Elmesélhetjük, és ezzel feláldozhatjuk valakinek az életét az irodalmi alkotásért? A Dollár Papa Gyermekei Móricz Zsigmond Árvácska című regényét adaptálta egy felkavaróan brutális előadásban. Nincs színpad, a nézők normális fényben három oldalról veszik körbe a játékteret, aminek az egyik sarkában a betegsége után visszatérő Kulka János ül egy félszakadt köntösben, az előtérben a főszereplő Simkó Katalin jelenik meg Árvácskaként meztelen kiszolgáltatottságában. Erős hatások, kontrasztok, remek Terhes Sándor, Stork Natasa és Török-Illyés Orsolya. A nézők a fényben néha elkapják a szemüket a családon belüli abúzusról, elnyomásról, de akkor meg kénytelenek a nézőtársaikat nézni. Mindenki kiszolgáltatott. Ördög Tamással, az előadás rendezőjével beszéltünk Móriczról, az adaptáció lehetőségeiről, alkotó és szöveg viszonyáról. Az Árvácskát legközelebb május 28-án lehet megnézni a Trafóban.
A beszélgetést itt hallgathatod meg:
Az egész sztori iszonyú fura: Móricz Zsigmond 1936. szeptember 25-én találkozik az öngyilkosságra készülő Littkey Erzsébettel, Erzsikével a Ferencz József-hídon. Megmenti, magához veszi a lányt, aki mesélni kezd neki az életéről. Ahogy mondja az életét, úgy alakul Móricz fejében a történet a kiszolgáltatott lányról. Az egyik pillanatban a nagy író áll szemben egy lánnyal, akinek a története alkotássá kell váljon: 1500 oldalnyi jegyzetet ír a lány monológjaiból, amelyekből huszonnyolc novella készült. Mindenféle értékítélettől mentesen: irodalmi alapanyagként mindennél érdekesebb a Csibének becézett lány. Móricz rögtön darabvázlatot ír Pygmalion-eset címmel, utalva G.B. Shaw drámájára.
A kissé zavaros viszonyt Németh László írta le talán a legpontosabban, mert ő, egyszerre utalva Móricz és Csibe érzelmi és fizikai kapcsolatára, valamint az alkotó és alkotás kapcsolatára, azt emelte ki, hogy „Csibe-Árvácska-Erzsike Móricz Zsigmond utolsó költeménye”. Miközben Móricz maga mellé vette a lányt, egy olyan kapcsolatba vezette bele, ami számára elsősorban irodalmi témaként volt érdekes. Ahogy megváltoztatta Csibe életét, úgy lett egyre érdektelenebb számára a lány - hiszen megszűnt történetközlő múzsaként funkcionálni. Szóval Csibe nemcsak irodalmi anyagként, hanem a valóságban is Móricz alkotása volt.
Viszonyuk nehezen érthető, Móricz egy helyen azt mondja, hogy "Tegnap már azt figyeltem, hogy mintha kimerítettem volna a gyereket. Már untatott. De az a szerencse, hogy apaszerepet adott maga mellett. Szerelmes apa. Mily csodálatosan tudja kitárni a kis szíve minden pici megcsiklandozását. Én kielégíteni nem tudom. Nekem egy ölelkezés elég egy hétre, s őneki a teste, a vére számtalant kívánna egy éjszakán át..."
Az Árvácska című regény 1941-ben jelent meg, egy évre rá a Kelet népe szerkesztője azt írta, hogy „soha még úgy könyv meg nem bukott, mint az Árvácska. Nem írnak róla, nem beszélnek róla, nem veszik meg. Az emberek ösztönszerűen érzik, mi az, amitől félni kell. Itt mindenki lelkiismerete nyugalmát félti: nem akar felelősségbe keveredni hitvány árvagyerekek sorsáért.” A Dollár Papa Gyermekei előadása viszont nagyon jó lett, pedig tényleg mindenki féltheti a lelkiismerete nyugalmát.
