Nagy életművek nagyszerű kötetei versengenek a Libri irodalmi díjért

A Libri irodalmi díjakat évente két kategóriában, szakmai döntés, illetve a közönségszavazás eredménye alapján ítélik oda. Az előző évek győztesei Rakovszky Zsuzsa és Bartis Attila, Jászberényi Sándor és Kepes András, Tompa Andrea és Bödőcs Tibor, illetve Szvoren Edina és Krusovszky Dénes voltak.

A tíz döntős kiválasztását egy több hónapig tartó folyamat előzi meg, aminek első lépéseként a Libri összeállít egy hosszú listát azokból a könyvekből, melyek az előző évben jelentek meg és a Libri hálózatában is forgalomba kerültek. Ezt a listát aztán elküldik egy több száz fős olvasói körnek: szakembereknek, hírességeknek, véleményvezéreknek, illetve nagyon fontos - és ezt Beck Zoli külön ki is emelte -, hogy gimnazisták és egyetemisták is részt vesznek a válogatásban, így valóban 

egy széles társadalmi akaratot, ízlést is tükröz a folyamat.

Az előzsűri tagjai fejenként 5-5 művet jelölhetnek. A szavazatok összesítése után a 10 legtöbb jelölést kapó könyvből áll össze az a shortlist, amiből az 5 fős szakmai zsűri konszenzussal választja ki - Károlyi Csaba szavaival élve addig rágják a gittet, amíg mindannyian egyet nem értenek -, ki legyen a győztes. A közönségdíjról pedig az olvasók dönthetnek a Libri oldalán leadott szavazataikkal. A szakmai díjazott és a közönségdíjas is 2-2 millió forintot, valamint 30 millió forint médiatámogatást kap.

A beszélgetés itt nézhető vissza:

Az értékelési szempontoknál fontos, hogy olyan könyv és szerző kapja az elismerést, aki egyrészt megérdemli, másrészt valamiért nagyon fontos. Ezt kicsit postosítva Károlyi Csaba hangsúlyozta, hogy

a zsűri nem “tekintélytisztelő”, vagyis nem a szerzőt, hanem mindig az adott kötetet értékelik.

Azaz, ha Nádas Péter véletlenül ír egy gyengébb könyvet, akkor csak azért, mert ő Nádas Péter, nem kap díjat. Igyekeznek “naiv” olvasóként tekinteni a könyvekre, és nem a szerző életművének kontextusában vizsgálni, ami leginkább Károlyi Csabának és Szilágyi Zsófiának lehet nehezebb, hiszen mindketten hivatalból is olvasnak.

A cél az, hogy az első benyomások legyenek a mérvadók, onnan kezdjenek el beszélgetni. Beck Zoli megfogalmazása szerint, a díj arculatát leginkább az adja, hogy ötük között egy roppant bensőséges olvasói viszony jött létre, amiben fel merik tárni a privát, intim viszonyokat is a szöveghez kapcsolódóan. Valószínűleg ez a személyesség az oka annak, hogy bátrabb és olykor meglepő döntéseket is tudnak hozni, mint tették Szvoren Edina vagy Jászberényi Sándor esetében is. Ezek az átlag 4-6 órás beszélgetések, amíg megszületik az egyöntetű döntés, sokszor azzal járnak, hogy újra kell gondolniuk saját koncepciójukat. Erre jó példa Krusovszky Dénes regénye. Mindannyian érezték, hogy egy fajsúlyos, nagy mű, amivel muszáj valamilyen viszonyban lenni, de emellett azt sem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy a kötet egy lírikus első nagy prózai munkája a novelláskötet után. Ilyen esetekben kell nagyon igyekezni nem beleesni az összehasonlítások csapdájába és határozottan vállalni a személyes álláspontokat.

Az idei döntősökről Károlyi Csaba szinte mind írt már kritikát az ÉS-ben, így aki követi írásait, akár sejthetné is, hogy kire tenné voksát. Ő viszont inkább friss élményekre hagyatkozik és újraolvassa mind a tíz könyvet. 

Ha lusta lenne a zsűri, akkor Beck Zoli “javaslatára” csak elég lenne visszakeresni a cikkeket, megnézni, melyikről mit gondolt Károlyi és ezzel letudni a munkát.

Ehelyett, a zsűrizés során, többkörös szavazásokkal döntenek: 1-2 óra beszélgetést követően mindenki letesz három címet az asztalra, megnézik, mennyi az átfedés, azután a kört szűkítve folytatják az egyeztetést, míg csak egy könyv nem marad az asztalon. 

Ha a hipotézisünk az, hogy a Libri irodalmi díjak döntősei lefedik az előző évi magyar irodalom csúcsteljesítményeit, és meg kellenne állapítanunk valamilyen trendet, akkor például szembetűnő az idei shortlistesek esetében, hogy a szerző és az elbeszélő között mennyiszer eltűnt a távolság, a személyes jelenlét visszakúszott az irodalomba (Babarczy Eszter, Barnás Ferenc, Péterfy Gergely, Láng Zsolt). Ahogy Károlyi sommásan megfogalmazta, autofikció-divat van, részint világirodalmi hatásoknak köszönhetően is Elena Ferrantetól kezdve Knausgårdig. De vannak kivételek, mint például most Grecsó Krisztián, aki eddig a saját életét dolgozta fel, és a Vera az első, amikor nem, vagy Závada Pál. Lehet ugyan trendekről beszélni, de mindig lesznek olyanok, akik kilógnak a sorból - ami persze jó. 

A másik nehézség, hogy műfajilag sem egységes a lista, hiszen a regények mellett szerepel benne novellás- és verseskötet is, ami csak tovább bonyolítja a kiválasztási procedúrát. 

És az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ugyan teljes joggal szerepel ez a 10 könyv az idei shortlisten, de a tavalyi év terméséből még legalább ugyanennyit hozzá lehetne venni. Károlyi Csaba egyedül a fiatal szerzők jelenlétét hiányolja, akik szerencsére az elmúlt években azért szép számmal szerepeltek a döntőben. Ezúttal nagy életművek újabb nagyszerű kötetei közül fog megszületni a nyertes májusban, amihez a közönség szavazatait is várják, egészen május 8-ig.