A 2021-es évet Arany János versével búcsúztatjuk. Az 1952-es Év utolján keserű hangulatú szöveg, de van benne egy kis megkönnyebbülés is, ami abból a gondolatból fakad, hogy végre lezárul az év, lehet új fejezetet nyitni.
Az elengedés verse ez, egy olyan év után, ami nem hozott sok örömet vagy sok emléket, de különösebb megrázkódtatást sem. Egyszerűen csak eltelt, anélkül, hogy mélyebb nyomot hagyott volna vagy bármi jót ígért volna. Eldobni, elküldeni, túllépni, újrakezdeni – ennek a vágya fogalmazódik meg a versben.
Arany János: Év utolján
Kifelé az évnek a szekere rudja,
Pályáját a nap is csak robotban futja,
Csak azért jő fel, hogy a gondját kivesse,
Ahol a reggel van, ott a dél, az este.
Mehetsz, mehetsz jó év! amit hoztál, vidd el,
Megelégedtem már sovány böjteiddel;
Egy szó nem sok, azzal sem marasztlak téged:
Kivánok jó utat s jó egészséget. -
Mi örömet adtál? Mi emléket hagytál?
Annyit se nekem, mint a tavalyi naptár,
Mely hiába mondja; hogy: "csütörtök, péntek",
Ha egyszer ledobtam, belé sem tekintek.
Menj! hadd tudjalak a többi után sorba,
Legalább nem esett életemen csorba:
A kopár sivatag, hol nem látni zöldet,
Legalább nem hagyja lyukasan a földet.
1852.
