Tökös szuperhősnők is megmenthetik a világot

Tökös szuperhősnők is megmenthetik a világot

Rusznyák Csaba | 2014. július 23. |

1938-ban színre lépett Superman, 1939-ben pedig Batman, és ezzel megszületett a szuperhős-műfaj. Az ősi mítoszokból, a korai science fictonökből és a korszak ponyvamagazinjaiból egyaránt táplálkozó új zsáner óriási sikerrel, futótűzként terjedt, és mindenki akart magának egy szeletet a tortából. A jelmezes igazságosztók persze főleg férfiak voltak, de ellentétben például a ponyvairodalommal, amiben csak elvétve volt helyük a heroikus nőknek, a képregényekben már 1941-ben megjelent Wonder Woman, a máig leghíresebb női szuperhős.

wonderwomanpic.jpg
A harcos amazon

Wonder Womant, vagyis Diana hercegnőt egy pszichológus, William Moulton Marston találta ki, aki akkoriban két nővel élt poligám kapcsolatban – mindketten határozott, erős, felszabadult egyéniségek voltak, főleg a ’40-es évekhez képest, és így mindketten komoly hatással voltak a karakter megszületésére (sőt, ha minden igaz, éppen az egyik nő javasolta Marstonnak, hogy az új szuperhőse ne férfi legyen).

Bár Wonder Woman eredettörténetét azóta számtalanszor megvariálták (a jelenlegi kánon szerint félisten, Zeusz és Hippolyta királynő gyermeke), első felbukkanásakor, az All Star Comics 8. számában a világtól elzárt, kizárólag amazonok lakta Paradise Island hercegnője volt, aki beleszeretett egy gépével a szigetre zuhant férfiba, és végül vele tartott Amerikába, hogy ott harcoljon a bűn és a nácik ellen.

Wonder Woman az erős, határozott, ugyanakkor gyönyörű, empatikus és érzékeny nő mintapéldája, és a női egyenjogúság egyik jelképe lett – a ’60-as évek feminista mozgalma előtt ezért sokan támadták a karaktert homoszexualitással és férfiellenességgel.

fantomah1940.jpg
Az igazi elsők

Bár Wonder Woman jelentősége, mint női szuperhős, felülmúlhatatlan, messze nem ő volt az első a sorban, már 1940-ben is jó féltucatnyi női igazságosztó bukkant fel a képregények lapjain. Igaz, legtöbbjük inkább csak marginálisan nevezhető szuperhősnek, mert egzotikusságuk, fantasy-elemeik, vagy szimplán csak az alapvető szuperhős-toposzok (jelmez, küldetéstudat stb.) hiánya miatt inkább húznak a korszak ponyvakaraktereihez.

Fantomah: Egy rejtélyes és gyönyörű nő, aki természetfeletti képességekkel védelmezi a dzsungelt, ahol él – őt szokták az első női szuperhősként emlegetni, bár összességében több szál fűzi mondjuk Doc Savage-hoz, mint Supermanhez.

Invisible Scarlet O’Neil: Scarlet apjának egy kísérlete következtében képes láthatatlanná válni – gyerekeken segít és bűnözők ellen harcol hétköznapi ruhában, könnyed hangvételű sztorikban.

Black Widow (nincs köze a későbbi Marvel-karakterhez): Ő már közelebb áll a tényleges szuperhősökhöz, emberfeletti képességekkel, jelmezben vadászik a gonosztevőkre (kis szépséghiba, hogy ezt a Sátán megbízásából teszi, és lelkiismeret-furdalás nélkül öl).

The Woman in Red: Egy kiábrándult rendőrnő, aki vörös jelmezben és maszkban oszt igazságot.

Lady Luck: Will Eisner kreálmánya, egy gazdag társasági hölgy, aki titokban bűnözőkre vadászik.

redtornadohunkel.jpg
The Red Tornado: Újabb karakter, akit gyakran emlegetnek az első női szuperhősként, miközben szuperhős-paródia is egyben. Ma Hunkel egy egyszerű dolgozó nő, aki sisakként használt fazékkal a fején, a Zöld Lámpás által inspirálva ütlegeli New York gazembereit.

Phantom Lady: Leginkább arról híres, hogy ő az első explicite (a korhoz képest) „előnyösen”, vagyis szexinek, csábító pózokban, lenge ruhákban ábrázolt női szuperhős.

Black Cat: Egy színésznő, aki jelmezben náci kémeket leplez le.

Nelvana of the Northern Lights: Az első kanadai szuperhős, mágikus képességekkel.

Miss Victory: Az első nagy patrióta szuperhősnő (pár hónappal Amerika Kapitány után bukkant fel).

És Wonder Woman csak utánuk következett.

Dühös és erőszakos feketék, nők, indiánok

A mainstream amerikai képregényeket manapság gyakran (és jogosan) kritizálják a férfiközpontúságuk miatt (értsd: kevés a női író és rajzoló, és a művek döntő többsége is férfiaknak szól, férfi hősökről); de beszélhetnénk akár „fehér férfi”-központúságról is. Ez már csak azért is szomorú, mert a ’40-es és ’50-es évek ilyen szempontból sokkal diverzifikáltabb volt, és nem csak az említett szuperhősnők miatt.

womenoutlaws.jpg
A képregényeknek nem létezett semmiféle cenzúrája, de sokszor (kisebb kiadóknál) még szerkesztői felügyelete se nagyon, mindenki azt csinált, amit akart. Voltak bosszúálló cowgirlök (Women Outlaws) és néger hősök (All-Negro Comics), de még indián igazságtevők is akadtak (Mantoka) – a képregényipar hosszú évekkel járt a filmipar előtt az erős női és fekete karakterek (ld. exploitation-filmek), sőt, a revizionista westernek terén is. Csakhogy a piac szintén tele volt rendkívül brutális krimi- és horrormagazinokkal (Crime Does Not Pay, Tales from the Crypt), ezekre pedig végül felfigyeltek a szülők is. És nem örültek nekik.

A nő maradjon csak a konyhában!

A képregények szabadelvűsége ellen szabályos hadjárat indult az ’50-es évek közepén (ld. Fredric Wertham hírhedt Seduction of the Innocent című könyvét, és az iparágat célzó kongresszusi vizsgálatokat), aminek eredménye az lett, hogy a kiadók, a kormányzati beavatkozást elkerülendő, öncenzúrát hoztak létre – ez volt a Comics Code Authority. A CCA még a filmipar Hayes-kódexénél is szigorúbb volt, ráadásul egy lényegében rasszista, ultrakonzervatív politikus, Charles F. Murphy került az élére (hírhedten azért akarta betiltani a Judgment Day című sci-fi újrakiadását, mert fekete volt a főszereplője).

A fürdővízzel ment a gyerek is: nem csak a horror, a bűn, az erőszak tűnt el ugyanis a képregényekből, hanem pl. az erős, független női karakterek is. A DC Comics odáig ment a paranoid önszabályozásban, hogy azt tanácsolta az íróinak, még csak ne is szerepeltessenek nőket a sztorikban, hacsak nem nagyon muszáj. Így aztán Wonder Woman (DC karakter) elvesztette progresszív vonásait, hogy jobban passzoljon a konzervatív, kertvárosi Amerika elképzeléseibe.

dcwomenold.jpg
Új hús

Az írók azonban nem hagyták magukat. Már az ’50-es évek végére megjelentek az új szuperhősnők, akik jellemzően egy-egy férfi szuperhős női verziói voltak. Ekkor, Supergirllel, Superwomannel és Batwomannel indult az a tendencia, ami máig is tart – ld. a napokban bejelentett női Thort a Marvelnél. Azóta van/volt már többek közt női Pókember, Sólyomszem, Rozsomák és Hulk is, de a gonosztevők közt is bőven akad példa a nőneműsítésre (Lady Bullseye, vagy legutóbb a női Joker).

A ’60-as évek elején beütött a Marvel-forradalom, és megjelent a Fantasztikus Négyes tagjaként Susan Storm, vagyis a Láthatatlan Lány, aki a ’77-ben debütált Ms. Marvellel a kiadó egyik legnagyobb és legnépszerűbb női hőse. De az ő képességei és státusza is jelzik, hogy a nők ábrázolásának azért még volt hová fejlődnie a zsánerben: Susan ereje kizárólag defenzív volt (láthatatlanná vált, és erőtérrel tudta védeni magát), és sokszor szuperhős létére is a megmentendő nő, a „damsel in distress” szerepe jutott neki.

xmenstorm.jpg
No More Bullshit

Ez a nőábrázolás a ’70-es évek második felében kezdett megváltozni. Az új X-Men csapattal Chris Claremont, Len Wein és John Byrne olyan női figurákat vezettek be, akik férfitársaikhoz hasonlóan erősek és önállóak voltak: jött Vihar, majd Kitty Pryde, később pedig Vadóc és Jubilee, de az egyik eredeti szereplő, Jean Grey is talpraesettebbé vált az új szerzők kezei alatt. A ’80-as évek egyik legnépszerűbb, anno nálunk is megjelent X-Men sztorijában pedig kizárólag a mutánscsapat nőtagjai páholták el kőkeményen az X-ek egyik legveszélyesebb ellenségét, Bulldózert.

Szintén a ’80-as években, és szintén Byrne-nak köszönhetően, Susan Storm karaktere is nagy átalakuláson ment át: eldobta a Láthatatlan Lány nevet, és Láthatatlan Nő lett (apróságnak tűnő, de nagyon is sokat mondó gesztus), ráadásul az egész Marvel-bagázs egyik legerősebbikévé vált (az erőterét megtanulta offenzívan is használni) – rohadtul nem szorult többé senki segítségére. A változás egyébként a hagyományos női karakterekben is megnyilvánult, nem csak a szuperhősökben – Pókember életében például a naiva Gwen Stacyt felváltotta az öntudatos Mary Jane.

susanstormbadass.jpg
Latex alatt nagy dudák

Mindennek ellenére persze a női szuperhősök ábrázolásának bizonyos gyakran tűz alá vett toposzai megmaradtak. Jelesül a nagy mellek, a szűk latexruhák (amik tökéletesen kirajzolják a szereplők nyilvánvalóan irreális formáit), és az explicit beállítások, amik ráadásul még a tinédzser lánykarakterekre is vonatkoznak (Greg Land nagy „mestere” ennek: egy időjárásról unottan társalgó nőt is úgy rajzol, mintha az egy kamerának pózoló szupermodell lenne – és nem ő az egyetlen). A szuperhősképregényeket még mindig főleg férfiak írják férfiaknak, és a konszenzus (vagy már csak megszokás) a szakmában az, hogy a közönséget ilyen fogásokkal lehet megnyerni. Ehhez a külső megjelenéshez sokszor társul férfiasan macsós vagy szexuálisan agresszív viselkedés (ld. az utóbbi évek Macskanő-történeteit).

supergirlXray.jpg
De az utóbbi években mintha kicsit kikopóban lenne az ilyesmi. Férfi és női írók egy egész sora rendkívül jó kritikákat kapott szuperhősnőket szerepeltető képregényeiért: J. H. Williams III: Batwoman, Gail Simone: Batgirl, Brian Azzarello: Wonder Woman, Nathan Edmondson: Black Widow, Kelly Sue DeConnick: Captain Marvel. A legújabb szenzáció pedig G. Willow Wilson Ms. Marvele, aminek főszereplője egy New Yorkban élő, tizenéves muszlim lány. És a képi ábrázolás is finomul: ez az utóbbi Ms. Marvel tényleg úgy néz ki, mint egy tini, nem úgy, mint egy szupermodell, és egyre gyakoribb, hogy egy szuperhősnőnek nem lóg ki mindene mindenhonnan, hanem éppenséggel nyakig van öltözve, és még csak nem is feltétlenül szorosan testre tapadó cuccokkal (ez az előbbi példák mindegyikére igaz).

Így a XXI. század második évtizedében lassan rájönnek a képregényesek, hogy nem feltétlenül kell falatnyi kisbugyiban, hatalmas mellekkel és kivágott felsőben ábrázolni egy nőt ahhoz, hogy szexi legyen. Ami meg az új, női Thort illet, ami miatt a fél internet kibukott az elmúlt napokban – érdemes lenne megvárni az első egy-két sztorit, és csak utána ítélkezni. Nem ez lenne az első eset, hogy egy felzúdulást keltett változásból valami nagyszerű sül ki, gondoljunk csak a fekete Pókemberre.

newwomanthor.jpg