Őrültek egy halomban - Top 10 pszichopata az irodalomban [10-6]

Tweek-barraban (törölt) | 2010. május 31. |

Sorozatunk legújabb darabjában a világirodalom tíz számunkra legfélelmetesebb őrültjét gyűjtöttük össze nektek egy csokorba. De hogy ne kapjatok rögtön szívrohamot, elsőnek csak a ranglista 10-6-ig álló helyezettjeit közöljük, aztán hamarosan jönnek a legsúlyosabb pszichopaták is.


Felváltva dalol pajzán és gyászos dalokat a királyi udvarban
 

10. William Shakespeare: Hamlet – Ophelia

Míg szerelme csak mímeli az elmezavart, szegény ártatlan Ophelián valóban kitör. Nem csoda, ki tudná követni Hamletet, hiszen, mint tudjuk, ő sem az a határozott típus. Kivéve, amikor Ophelia apját nyírja ki. Ophelia már akkor sem reagál megnyugtatóan, amikor Hamlet – a játék részeként – vele is ridegen bánik: mindenki egy párnak könyveli el őket, Hamlet meg lazán közli Opheliával, hogy „ha majd férjhez mész”. Normális nő lekenne egy irdatlan nagy pofont Hamletnek, Ophelia pedig még csak nem is duzzog. Polonius halálát követően felváltva dalol pajzán és gyászos dalokat a királyi udvarban, összefüggéstelenül beszél: „Azt mondják, a bagoly egy pék leánya volt”, majd öngyilkos lesz: minden bizonnyal ő a világirodalom legszebb vízihullája.


9. Peter Shaffer: Equus – Alan Strang

Ironikus gesztus Alan Stranget a lista őrültjei közé zárni, az Equus ugyanis – leegyszerűsítve persze - pont arról szól, hogy inkább az úgynevezett épeszű emberek hétköznapi, csendes elkeseredése az igazi pokol. Mindenesetre, amit a fiú művel (megmagyarázhatatlannak tűnő okból néhány lovat megvakít), bőven kimeríti a normális világ tébolyultság-fogalmát: jól be is zárják egy elmegyógyintézetbe, hogy tegyen vele a pszichiáter, amit akar. Dysart doktor szerencsére nem híve sem a hideg vizes zuhanynak, sem az elektrosokknak: a felkavaró találkozás során inkább szembenéz saját, szófogadó konformitásából eredő elcseszettségével, és számot vet azzal is, hogy – a normalitás felkent papjaként – gyógyítás címén épp azokat az élet-részecskéket pusztíthatja el, amelyek esélyt adhatnak egy elmebetegnek bélyegzett, mégis szabadabb és teljesebb életre.


8. Anton Csehov: Aludni szeretnék – Varka


Rövid, tömör, ütős kis novella egy szó szerint hülyére dolgoztatott pesztonkáról. A tizenhárom éves Varka problémája az, hogy nincs egy szabad perce sem, pontosabban aludni sem hagyják, de nem azért, mert valaki egy emelettel feljebb heavy metalt hallgat, hanem mert amikor éppen nem a konyhán kell szorgoskodnia, akkor a gazdaasszony kisbabáját kell álomba ringatnia. Az írók szociális érzékenysége dicsérendő: ne hagyjuk figyelmen kívül háztartási alkalmazottunk alapvető szükségleteit, még az érzelmieket sem, lásd, Vízyék is hogy jártak Édes Annával. Varka kimerültsége őrületbe csap át, pontosabban őrült logikába: ha azért nem jut ideje az alvásra, mert a csecsemőt kell elaltatnia, akkor mi sem kézenfevőbb, meg kell fojtani a csecsemőt.


Raszkolnyikov a lista pozitív példája
 


7. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés – Raszkolnyikov


Raszkolnyikovval csínján kell bánni. Az ő tudata nem a szó orvosi értelmében hasadt, bár gyakran érezni úgy, mintha két személyiség lakozna benne. Ha beutalnák a pszichiátriára, az orvosok valószínűleg idegösszeomlást állapítanának meg, nem tartós és gyógyíthatatlan elmebajt, még ha a tünetek a megtévesztésig hasonlítanak is; több pszichiátriai betegség is felmerülhet a skizofréniától kezdve a többszörös személyiségen át a nagyzási hóbortig. Igaz, nem hallucinál, csak élénken álmodik (borzalmasakat, az agyonvert ló képe a mai napig kísért). A világnézeti okokból elkövetett gyilkosság is írható a főhős kimerültségének, nyomorúságos körülményeinek számlájára a nagyzási hóbort helyett. Ő egyébként a listánk pozitív példája, hiszen gyógyultan, ép elmével távozik – a fegyházba.


6. Ernst Theodor Amadeus Hoffmann: A homokember – Nathanael


Apropó alvás. Nathanael dajkája sem lehetett százas, hiszen gyerekkorában egy horrorisztikus mesét suttogott el neki elalvás előtt: ha nem hunyja kis szemét álomra, jön a Homokember, és kivájja. Nathanael ekkor kezd megzakkanni; rájön, hogy a Homokember itt él közöttünk, Coppelius, az ördögi ügyvéd alakjában. Coppelius körül valóban sok minden nem tiszta, de arra, hogy emberi szemeket gyűjt, nincs bizonyíték. Nathanael egész további életében attól retteg, hogy eljön érte a Homokember, és kiveszi a szemét. Ez képletesen, de megtörténik; kiderül, hogy a szerelem tényleg vak, ugyanis Nathanael egy időre hanyagolja szerelmét, Clarát, mert belezúg Olympiába, aki valóban hibátlan szépség, egyetlen aprócska gond van vele: nem ember, hanem bábu. (Most tehetnék malackodó megjegyzéseket a férfiakról meg az erotikus játékszerekről, de inkább nem.) Nathanael egyébként másokra és magára is veszélyes; menyasszonyát, Clarát is le akarja dobni a toronyból, de végül magát veti le.