Terry Pratchett Alzheimer-kórban szenved

.:wendy:. | 2007. december 13. |

Az egyik leghíresebb fantasy- és science fiction szerző, Terry Pratchett szerdán bejelentette, hogy az Alzheimer-kór egyik ritka változatában szenved. Prechett nyilatkozata szerint szerette volna még egy ideig titokban tartani a hírt, ám végül úgy tartotta helyesnek, hogy nem hallgatja el az igazságot a kiadói elől.

Az 59 éves szerzőt a Discworld series (Korongvilág-regények) tették híressé. A sorozat első darabja 1983-ban jelent meg The Colour of Magic (A mágia színe) címmel, és további népszerűségre tett szert, amikor a BBC a könyvből hatérszes tévésorozatot készített. Prechett ismert arról, hogy szívesen vesz részt saját könyveinek adaptálásában: egyes műveiből számítógépes játékok is születtek és a fejlesztésben tevékenyen részt is vett. Az első olyan szerzők közé tartozik, aki az interneten is tartja a kapcsolatot rajongóival: 1992 óta van rajongói oldala. Művei eddig több mint 45 millió példányban keltek el és 33 nyelvre fordították le őket. A Discworld humoros, szatirikus fantasy; címe arra a regénybeli feltevésre utal,  mely szerint a világ egy nagy, lapos korong, amely négy gigantikus elefánt vállain nyugszik, akiket az óriási teknős, Nagy A’Tuin tart a hátán, keresztülúszva az űrön.

Pratchett betegsége ellenére optimistán tekint a jövőbe: "Őszintén, nagyon jó lenne, ha az emberek továbbra is vidáman állnának a dolgokhoz, mert azt hiszem, azért lesz még időm néhány könyvre :o)" - nyilatkozta. 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.

...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

A magyar származású kanadai-brit író nyitotta meg a 97. Ünnepi Könyvhetet. Mutatjuk a beszédet. 

...

10 izgalmas nonfiction kötet a valóságunkról – könyvajánló az Ünnepi Könyvhéthez

Generációs különbségekről, ADHD-ról és a könyvgyűjtés gyönyörűségéről is ajánlunk könyvet.