Börtöntetkót varrt a közönség alkarjára a decemberi Börtön Slam-est a Befogadó programsorozaton, amelyen a nekifutásból elkövetett fellépéstől a kenyérszentelésig számos fellépéssel találkozhattunk.
A slam nem rap, nem színház, nem versfelolvasás, de mégis egy kicsit mind egyszerre. A slam poetry magyar képviselőinek rendszeres klubestjein és szerte az országban tartott versenyein egyre kevesebb az ülőhely, és egyre több a fellépő.
Az est első slammere Sára Gergely zenei kíséretre lüktetve az újhullámos nemzeti dal sehonnai beatemberével szedte ráncba Petőfi-sorait. A második költő frissiben döntött úgy, hogy megosztja gondolatait, amelyekre a közönség talán kevésbé volt fogékony. Majd az este exponenciálisan emelkedő hangulatát Simon Márton a börtön fogalmának teoretikus meghatározásai fokozták, aztán jött Saiid, aki Stohl András és Császár Előd puszta nevének említésével egész mitológiai mondakört idézett meg. Majd a munkahely és a börtön közti párhuzamaival ébresztett öngyilkos gondolatokat az irodai cellákba sorszámozott hétköznapi munkavállalókkal. Mindeközben Sági Viktor gitáron, Sabák Péter basszusgitáron, Boros Levente dobon kísérte őt.
A Pécsről érkezett Kövi börtönintelmekbe ültetett szóvirágokat hímzett a kabáthajtókákra. Áldozó Krisztián alias Aldo egy szabálysértési esettanulmányba forduló konkrét élményből indult ki. Az éjjeli lájkolásból a reggeli lágytojásig tartó életünk minden részletére volt fricskája. Kám4 rövid lakberendezés után, a versenyre készülés papírkosárnak termékeny perceit vizionálta. „Kész vagyok, ha a vers nem is/ van még egy óra versenyig.”
