Fotó: Valuska Gábor
Július végén indul az STB, vagyis az I, Összmagyar Slam Poetry, Spoken Word és Irodalmi Tábor (Facebook-esemény), ami nemcsak slammereknek szól, hanem mindenkinek, aki jó szövegekkel és jó bulikkal töltene négy napot az Orfűi-tó partján. A tábor céljairól, fesztiválosításáról és lehetséges jövőjéről az egyik szervezőt Simon Mártont kérdeztük.
Kövi (Kövér András), Színész Bob (Horváth Kristóf) és a hagyományos költő találkozik, mint egy viccben. De hogy lesz ebből slamtábor?
Alapvetően úgy, hogy a Kövi elkezdi kapacitálni a másik kettőt – a Bobot meg engem –, hogy neki mennyi ötlete van és ez milyen jó lenne, mi pedig nem tudjuk lebeszélni róla és végül beadjuk a derekunk. De komolyra fordítva: ez az egész egy picit a slamtől függetlenül is témába vág mindhármunknak, mivel egyrészt a program- és klubszervezésben, másrészt a workshopok, műhelyek vezetésében mindhármunknak több éves rutinja van. Szóval amikor felmerült az ötlet, nyilván rögtön rábólintottunk, mert úgy éreztük, hogy ez nemcsak újdonság, de jó és hasznos is lehetne.
Tavaly ünnepelte 10. születésnapját a magyar slam poetry, ami folyamatosan építkezik, újra és újra megújul, illetve növekszik. Az első slamtábor hogyan kapcsolódik ehhez, milyen igényekre válaszul jön létre?
Ha egyet kellene mondanom, az mindenképp a „találkozás” igénye volna – nem tudom, van-e ilyen, de a lényege talán érthető így. Ennek a felhajtóerejét tavaly tapasztalhattuk meg Szegeden az OST-n, vagyis az első Országos Slam Találkozón, amit Bárány Bence és Mészáros Péter szervezetek, és hihetetlenül jól sikerült. Ezután többünk számára egyértelmű lett, hogy kell még ilyen alkalom, ahol ez a közösség összejöhet, a régiek találkozhatnak az újakkal, a felvidékiek a vajdaságiakkal, a miskolciak a zalaegerszegiekkel stb., mert ilyen korábban tényleg alig-alig volt. És akkor már mindezt úgy, hogy közben megpróbáljuk a társaságot egy picit előrébb mozdítani szakmailag is. Nagyon falsnak és önkényesnek érezném, ha bármilyen formában „irányt akarnánk szabni” a slam alakulásának, de hogy valamerre fejlődni fog ezután is, az biztos. Szerintem egy igényes, érdekes és nívós program összehozásánál most nemigen tudunk többet tenni azért, hogy ez a fejlődés valóban fejlődés legyen.
Az első slamtábor nem fesztiválnak mutatja magát, hanem egy olyan szakmai tábornak, ami kifejezetten a nevelést és a professzionalizálódást tűzte ki célul. Ez a műfaj szülőhazájában, Amerikában nem meglepő, itthon mégis újdonság. Tíz év után jutottunk el oda, hogy a slamközösséget érdemes edukálni?
Áttekintve nagyjából 30-70% arányban vannak a kimondottan szakmai programok és azok az események, amiket egy „külsős” számára is bármikor élvezhetőnek gondoltunk, szóval ez így szerintünk mindenképp egy „művészeti minifesztivál” lesz – napi 3-4 slam verseny, koncertek, versfelolvasás, színházi előadás, bulik, ha meg épp semmi olyan nincs, hát ott a hideg sör és az Orfűi-tó. Ezen belül szerettük volna, hogy legyen egy erős, szakmai vonal, ami lehetőséget ad a fejlődésre és kibontakozásra. Viszont az „edukáció” korántsem most kezdődik... Különböző alkalmakkor, többé vagy kevésbé szervezetten ezek a tréningek, beszélgetések, workshopok már évek óta zajlanak. A képzésre, tanulásra – és ebben mindhárman az elejétől egyetértettünk – nagy szükség van, volt és lesz.
Mivel első alkalommal rendezitek meg, felmerül a kérdés, hogy is néz majd ki az STB. Reggel kelés, közös reggeli páros rímekkel, délelőtt és koradélután workshopok, este pedig buli? Hány éves kortól várjátok az érdeklődőket? Ha én szülő vagyok, akkor a papír, ceruza és fürdőnadrág mellett mivel engedjem útjára a táborozni induló gyerekemet?
Reggeltől kora délutánig úgy fogunk működni, mint egy tábor, délutántól éjszakáig meg úgy, mint egy fesztivál. Nincs kötelező ébresztő, sem reggeli torna, nyilván, de van közös reggeli és ebéd (a hetijegy mellé járnak), aztán igen, workshopok, beszélgetések, közben startolnak a délutáni versenyek, estére pedig a nagyversenyek, aztán koncert és buli. Ugyanakkor azért lesz egy tábori házirend is bizonyos alapvető dolgok tisztázására, de semmi meglepő: ilyenek, mint hogy csak a hatályos törvényeket betartva lehet részt venni a táborban, 18 éven aluliakat szeszesitallal nem szolgálunk ki, stb.
A stábon belül lesz egy külön felelőse a 18 év alatti táborozóknak, akinek ez lesz az egyetlen feladata, hogy kimondottan rájuk figyeljen. Egyébként a kísérő nélküli részvétel alsó korhatára 15 év, 14 év alatt pedig a tábor ingyenes. Ha valamivel, én azzal engedném ide el a gyerekem, hogy tanuljon minél többet, mert lesz kiktől, egyébként pedig érezze jól magát.
Az orfűi kempinget szálljátok meg, amit sokan ismerhetnek a Fishing On Orfű miatt, így adva van a lehetőség, hogy ez is egy olyan fesztivállá nője ki magát. Az első alkalommal például sikerült megcsípnetek a Budapesten is fellépő Listenert, de fellép Szabó Benedek, Egyedi Péter is. Gondolkoztok azon, hogy középtávon ez egy szövegközpontú fesztivál legyen?
Igen, a Listener koncertjére nagyon büszkék vagyunk, bizonyos értelemben az lesz a tábor csúcspontja. Tervünk persze rengeteg van, és nagyon szeretnénk, ha ebből a táborból minimum hagyomány lenne, vagy akár egy közepes nagyságú, szövegközpontú művészeti fesztivállá nőhetné ki magát hosszabb távon, de ahogy a legelején is mondtam, évek óta foglalkozunk mindhárman programszervezéssel, és a lila és szabad lelkünket a munkák során szerzett tapasztalatok és a gyakorlati valóság azért eléggé a földhöz kötik. Vagyis igen, szeretnénk tovább bővíteni majd a fellépők körét, a megjelenő műfajok körét mindenképp, és abban bízunk, hogy 4-5 év múlva, ha minden jól megy, az 1000 résztvevő már nem fog meglepően soknak számítani az STB-n. Jelenleg viszont maximálisan arra koncentrálunk, hogy ez az első minél jobban sikerüljön, és ha 250-ig felkúszik a résztvevők száma, már nagyon fogunk örülni...
Závada 'Újonc' Péter szólóprodukciója, a trAnzkaPHka mellett a Slow Village mondja meg, milyen lesz kétezerkibebaszotttizenvalahányban. A slam és a hiphop kultúra külföldön és itthon is kézen fogva járnak, tervezitek később bővíteni ilyen irányban az STB-t?
Igen, aki egy picit is ismeri a magyar slam történetét, az tudja, milyen mélyen összefonódik ez a kettő (nálunk is). Megjegyzem, hosszas viták és agyalás eredménye, hogy nem lesz külön AKPH koncert a táborban, akik pedig ugye abszolút a műfaj nagy elindítói voltak itthon (ráadásul nem ismerek olyan slammert, aki ne tudná fejből kb. az összes szövegüket, tehát mondhatjuk, hogy nagy kedvenceink), viszont arra jutottunk, hogy inkább meghívjuk őket külön programokra - Saiidot beszélgetni, Závada Petit TrAnzKaPHkázni -, hogy olyasmi történjen, ami még nem, szóval egyfajta továbblépés ebben is megvalósuljon. És persze, van néhány nagy kedvencünk rajtuk kívül is - Mulató Aztékok, Mikee Mykanic, stb. - akiket szívesen látnánk az elkövetkező években a táborban. A többi majd a maga idejében kiderül.
Kiknek szól a slamtábor? Kezdőknek, akik egy négynapos workshop keretében megtanulják az alapokat, vagy rendszeresen fellépő slammereknek, akik fejlődnének?
Én tényleg nem szűkíteném ezt le ennyire: mindenkinek, aki szereti a jó szövegeket. Persze azoknak is, akik kezdő slammerek, és szeretnének rutinos, régi előadóktól ellesni egy pár fogást, meg azoknak is, vagy akik már csinálják egy ideje, de velünk együtt hiszik, hogy olyan, hogy „kész” előadó nincs, mert tanulni és fejlődni a legelemibb kötelessége – és érdeke – mindenkinek, aki ezzel komolyan foglalkozik.
Melyik programra kell beülnöd neked? Mi az, amiből slammerként te a legtöbbet tanulhatsz?
Én a szervezői stáb tagjaként fel és alá fogok járkálni, hogy minden egyben legyen, de remélem a műhelyekből – Babiczky Tibor vers, Horváth Kristóf előadói és Galambos Attila „társadalmi tudatosság” – legalább egyre-egyre be tudok majd ülni. Tőlük például szerintem bőven tudnék mit tanulni. Eléggé érdekel még Gergály Norbi beszélgetése Süveg Márk Saiddal, meg a versfelolvasást sem szívesen hagynám ki (Kemény Zsófi, Csider István Zoltán, Laboda Róbert, Pion István). Ráadásul én is vezetek majd beszélgetést, részt veszek a ROASTon is, a gálaversenyen is, tehát lesz dolgom bőven.
A program alapvetően slamközpontú, de erős nyitás érzékelhető a költészet felé, sőt még könyvkiadók is megjelennek. Miért tartottátok fontosnak, hogy az ún. hivatalos irodalom is megjelenjen?
Én úgy látom, a magyar slamközösségnek az a része, ami valaha is foglalkozott az irodalommal bármilyen formában, valójában sosem zárkózott vagy fordult el tőle – szóval a „nyitás” talán túlzás. De tény, hogy szerettük volna, ha hangsúlyosan megjelenik, teret kap az irodalom a táborban. Egyrészt azért, mert azt szeretnénk, ha a slam iránt érdeklődők rászoknának az olvasásra. (Ezt talán nem kell megindokoljam, miért.) Másrészt azt ugyan nem tudjuk eldönteni, a slam irodalom-e, az viszont gyakorlatilag biztos, hogy irodalom nélkül a slam nem létezik. Harmadrészt pedig egyszerűen többen is gyakorló, publikáló „szépírók” vagyunk a társaságban, és azt láttuk, hogy rengeteg tehetséges ember tűnik fel, akiknek érdemes lenne a „papíralapú” költészet – a hagyományos értelemben vett irodalom – felé is továbblépni. Ennek a mikéntjét azonban senkitől nem tudják megkérdezni vagy megtanulni, így jó esetben nem lesz belőle semmi, rossz esetben viszont valami self-publishing kiadónál kötnek ki, ami 7-800.000 Ft-ot legombol róluk, aztán mosolyogva otthagyja őket egy tonna szerkesztetlen, eladhatatlan és rossz könyvvel. Ezért láttuk szükségét egy beszélgetésnek erről is.
A tábor programjai között társadalmi kérdéseket is boncolgató beszélgetések is felbukkannak. A slam mindig gyorsan reflektál a közéleti vagy társadalmi témákra, ami a műfaj alacsony átlagéletkora miatt egyszerre érthető és meglepő is. Milyen témákat dolgoztok fel, miért fontos ez az érzékenyítés számotokra?
A műhelyünk pontos címe: Beszélgetések a társadalmi tudatosságról, ezt pedig nemcsak azért tartottuk fontosnak belevenni a programba, mert a slam kialakulása elválaszthatatlan az amerikai polgárjogi mozgalmaktól, hanem azért is, mert ez a két nagyon fontos dolog, a „beszélgetés” és a „társadalmi tudatosság” épp borzasztóan visszaszorulóban van. Sok éves, szomorú tendencia, hogy a nagy többség a párbeszédre való minimális hajlandóságát is elvesztette, szekértáborok vannak, előítéletek és végletes, sarkos vélemények a politikai paletta minden szegletében. Az a társadalom viszont, ami nem tud szóba állni saját magával, nem képes a problémáit kezelni, nem lát át 1x1 bonyolultságú összefüggéseket sem, ami kirekesztésre, félelemre és szóba-nem-állásra épül, beteg, szomorú és diszfunkcionális. (Nevetséges és sírnivaló egyszerre, hogy ilyen evidenciákat kell feldobálnunk, de ha bárki körülnéz, gyorsan úgy érezheti, hogy ezeket mégis mintha mindenki elfelejtette volna.) Mi nem világnézeti és a legkevésbé sem politikai kérdésekről akarunk bárkit is meggyőzni vagy kioktatni. Csak azt gondoljuk, hogy a problémákról igenis beszélni kell, nyíltan és értelmesen, mert nem szeretnénk egy beteg, szomorú és diszfunkcionális társadalomban élni.
