Fotó: Pungor Luca
Idén már ötödik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Lassan hagyomány, hogy a Könyvesblogon interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Nemes Péter, Novics János, Mesterházy Balázs, Jassó Judit, Mucha Dorka és Vass Norbert után most Pungor András mesél szabolcsi cigarettacsempészekről, nehéz elengedésről és Esterházy Péterről. A legjobb első prózakötetnek járó elismerést október 10-én az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a Várkert Bazárban.
Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Régóta dolgozom szövegekkel. Többnyire újságíróként, olykor gyerekirodalmi, vagy színdarabszerzőként, dialógusíróként teszem ezt. Közben folyton újra kell tanulnom mindazt, amit az írásról tudok. A hetedik nap a papáé című könyv új fejezet: vajon hat novellát és egy kisregényt hogyan lehet összekapcsolni úgy, hogy egyik se legyen nélkülözhető a láncban? Hogyan kell egy mondatban hallgatni, miként lehet „bepiszkolni” a szavakat, hogy kiemeljem őket a laboratóriumi tisztaságukból. Hogyan működik ugyanaz a mondat más és más műfajokban? Munka volt vele.
Pungor András: A hetedik nap a papáé
Scolar Kiadó, 2019, 184 oldal, 2990 HUF
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Riporterként írtam az ásott gödrökben fináncokra leső szabolcsi cigarettacsempészekről, közmunkásokról, akik a keleti végek szántóföldjein Jézus arcát látták kirajzolódni, a Bács-Kiskun megyei tanyavilág embereinek magányáról. A végsőkig kiszolgáltatottak élete nem látszik a fővárosi lakótelepek erkélyeiről, pedig a percről percre élők onnan sem jókedvükben pöccintik a félig elszívott cigarettáikat a betonjárdákra. A kötetben található kisregényhez az első mondatot egy francia dokumentumfilm inspirálta. Az érdekelt, hogy az utak, a szavak, az indulatok hogyan vezetnek a szegregációhoz? És miért buknak el a virtuális határokon átutazók?
Mit vártál az első könyvedtől?
Hogy megnyugodjak tőle. Nem jött össze.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Egyetlen szöveget sem tudok elengedni. Folyton javítgatnám, faragnám őket. Vannak ebédidőben még élő mondataim, amelyek estére halottak lesznek. Ülök a buszon, a fülemben zakatol a zene és siratom őket. Másnap azonban feltámadnak és kezdődik minden elölről.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
A feleségem a kritikusom. Dühös vagyok, ha lesújt valamire. Napok múlva azért duzzogva beismerem, hogy igaza volt.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
„Néhol megáll a levegő a levegőben. Vagy csak áll, és akkor abban van a megállás.” Valaki ezt írta róla. Egyik barátom édesapja halálos kórral szembenézve, a kórházi ágyán olvasta el. Azt üzente, szerette, de az indoklást végül magával vitte a túloldalra.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Bulgakov Mester és Margaritája. Megtanultam belőle, hogy a kézirat soha nem ég el. Bennem íródott tovább a szöveg, futottam utána. Azóta sokszor előveszem a könyvet és bekezdéseket olvasok el belőle. Függő lettem.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Alig múltam húsz, amikor egyik versemet közölte a Hitel című folyóirat. Azt képzeltem, ez igen, ez már valami, de amikor összefutottam a szerkesztőségben Esterházy Péterrel, elszégyelltem magam. Jóval később felhívtam egy interjú miatt. Azt mondta, rendben, találkozzunk, de még egyszer figyelmeztessem az időpontra: tudod, öregszem, tette hozzá. Zavaromban csak annyit tudtam kinyögni, hogy persze. Erre Esterházy felhorgadt: mit persze, mit persze?! Együtt röhögtünk. Akkor oldódott a görcs.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Totth Benedek Holtversenye és Potozky László Nappá lett lámpafénye. Bár utóbbi, ha jól emlékszem, sorrendben Laci második kötete, csak az anyaországban az első. Sodortak magukkal, az egyik dübörgött, a másik elvarázsolt hallgatásaival.
