Fotó: Novics János
Idén már ötödik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Lassan hagyomány, hogy a Könyvesblogon interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Nemes Péter után most Novics János mesél a valóság és a fikció szétbogozhatatlan szálairól, az írói magányról és emlékezetes csavargástörténetekről. A legjobb első prózakötetnek járó elismerést október 10-én az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a Várkert Bazárban.
Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
El kellett szakadnom a saját irodalmi gondolkodásomtól, igyekeztem elfelejteni azt, hogyan lehet vagy szabad, esetleg kell írni. Próbáltam ráhagyatkozni az ösztöneimre. Rájöttem, hogy teljes mértékben a saját utamat kell járnom, megtalálni azt a hangot, amely a történetem elbeszéléséhez számomra a legtermészetesebb nyelvi forma.
Novics János: Hózentróger
Napkút Kiadó, 2019, 132 oldal, 2490 HUF
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Alapötletét kamaszkori élményeim adták, hiszen ez a szöveg megtörtént esetet dolgoz fel, persze valóság és fikció ma már szétbogozhatatlanul keveredik benne. A szikrát az adta, hogy néhány régi sztorim több barátom, ismerősöm és kollégám kíváncsiságát is felkeltette, ekkor gondoltam arra, hogy esetleg ezeket meg is írhatnám és talán elbeszélésként is működhetnének.
Mit vártál az első könyvedtől?
Szinte semmit. Egyszerűen csak jólesett látni, hogy amit annyiszor elmeséltem, most szövegként is létezik. Talán azt, hogy a szűkebb környezetem elolvassa, és nem érzi teljes időpocsékolásnak a vele töltött néhány órát. Ezen túl minden olvasó színtiszta nyereség. Ha pedig akad olyan, akinek még tetszik is, az már óriási, számomra hihetetlen eredmény.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Talán néhány fejezetet kicsit jobban kibontanék, hosszabbra írnám. Több visszajelzés érkezett, hogy rövidnek érezték a könyvet, még kíváncsiak lettek volna a történet egyes háttérelemeire. Nekik azt válaszoltam, hogy a később megírandó történeteimben minden kérdésre választ kapnak, mert a különböző sztorik kapcsolódni fognak egymáshoz.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Írás közben teljesen magányos voltam, mindenfajta hathatós segítség nélkül, az első változatot pedig egy nagyon jó barátomnak mutattam meg, aki később a kötet szerkesztésében is részt vett, Király Viktornak hívják, a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban tanít magyart. De természetesen a Napkút Kiadó szerkesztői is sokat segítettek abban, hogy ebből végül egy olvasható kötet legyen.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Az egyik könyvbemutatómra váratlanul eljött régi középiskolai barátom, aki a valóságban személyesen is részese volt a könyvben megelevenedő történetnek, utána pedig külön felhívta a figyelmemet a szövegben rejlő pontatlanságokra, amelyek nem mindig úgy szerepeltek a kötetben, ahogy az ő emlékezete szerint a valóságban megtörténtek. Persze, mindezt viccesen-játékosan jelezte, hiszen ő is tudja, hogy ilyesmiket nem lehet komolyan számon kérni rajta.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Eric Knight: Lassie hazatér. Az édesanyám vette meg nekem, első osztályos koromban, nem sokkal azután, hogy egyáltalán megtanultam olvasni. Intenzív érzésekre emlékszem belőle, hatott rám a szöveg, felkavart a történet, talán meg is könnyeztem. Lehet, hogy nem fontos, de most rácsodálkozom, milyen érdekes, hogy ez az első könyv az életemben is csavargástörténet, csak épp egy kutya útját meséli el. Később aztán Karl May, J. F. Cooper indiántörténeteit is nagy szenvedéllyel olvastam és éltem meg.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveged, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Nem tartom irodalomnak, amit írok. Nem is törekszem arra, hogy amit írok, az szépirodalom legyen. Az irodalom idő és tér, kontextusok, egymásra hatások, sokféle olvasó és szerencse bonyolult képlete. Inkább csak a saját kis kitűzött céljaimat szeretném megvalósítani. Úgy mondanám, hogy az első szövegek, amelyekkel többé-kevésbé elégedett voltam, az a néhány kispróza volt, amelyeket a Holmi közölt tőlem.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Sok ilyen elsőkönyv van, például a nemrég elhunyt Konrád György A látogatója, és persze Krasznahorkai Sátántangója. Ez a két kötet nagyon komplexen és erősen szembesített a létezésnek azzal a sötét oldalával, amellyel már gyerekkoromban is találkoztam, és mindkettő hihetetlenül szuggesztív nyelvet teremtett a saját világához. De ha a világirodalomból kell választani, akkor egyértelműen a Zabhegyező (vagy Rozsban a fogó) Salingertől. Ő is rögtön elsőre lerakta az egyik legtökéletesebb szöveget.
