Fotó: Valuska Gábor

Minden jel arra utal, hogy Ámosz Ozt különös, már-már mítikus kapcsolat fűzi a taxisofőrökhöz, derült ki azon a pódiumbeszélgetésen, amin Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál idei díszvendégét látták vendégül. Az izraeli író fesztelen közvetlenséggel válaszolgatott Váradi Júlia okos kérdéseire, és noha itt-ott előkerült egy-egy előre gyártott, panelszerű válasz, összességében üdítő élményben volt része a hallgatóságnak.

Ül a taxiban, és a sofőr arról kezd beszélni, hogy Oz regényeinek szereplői mit csináltak rosszul és jól, mit kellett volna másképpen tenniük. Ámosz Oz készségesen meghallgatja őket, aztán a végén - mi más történne (?) - kifizeti a viteldíjat. Máskor viszont azért ül taxiba, hogy ő mondhassa el, amit akar, és ilyenkor a taxisofőr azt hiheti, hogy az író a viteldíjat fizette ki. Valójában azonban azért fizetett, hogy a sofőr meghallgassa a mondandóját.

Ez az ironikusnak tűnő alapállás, ha jobban meggondoljuk, nem is annyira problematikus. Ámosz Oz, mint mondja, egészen kisgyerek kora óta figyeli az embereket, ahogy beszélgetnek, és azzal játszik, hogy kitalálja a történetüket. Segít ebben az emberek arca, a gesztusaik, arckifejezéseik, és mindenekelőtt a cipőjük. Minden cipő egy külön történetet. Persze a regényszereplők soha sem közvetlen sémákból táplálkoznak, nem a szomszéd, vagy a sofőr tér vissza a történetek lapjain, vagy ha igen, akkor csak nagyon  áttételesen.

Ennyit a műhelytitkokról. Meg talán még annyit, hogy Oz a mai napig tollal írja a cikkeit. Nem használ számítógépet, mert saját bevallása szerint szüksége van rá, hogy a toll, a papír és a keze között létre jöjjön a kontaktus. Két tolla van az asztalfiókban, egy kék és egy fekete. Az egyikkel, mint mondja, a történeteit rója, a másikkal a politikusoknak írja meg, hogy menjenek a fenébe. Ez utóbbi szövegeket, a napilapokba megjelenő politikai cikkeket, mint mondja, többnyire dühből írja.

Az irodalom általános szerepéről szólva Ámos Oz megjegyzi, hogy szerinte egészen más funkciója van Angliában, Franciaországban és más Izraelben. Nyugat-Európában az irodalom első sorban a szórakozást szolgálja. Izraelben, de mondjuk, akár Közép-Európában is iránymutatást, vigasztalást várnak tőle az emberek.

Ámosz Oz politikus karakterű szerző. Kritikus, baloldali gondolkodó, akinek nagyon szilárd elképzelése van a közel-keleti békefolyamatról, meg persze Európáról is. Ami az izraeli-palesztin konfliktust illeti, szerinte minden izraeli és palesztin tudja jól, hogy a viszály megoldása a "két nép, két állam"-elv megvalósításában van. Örülni ennek azonban senki sem örül. Olyan ez, mint amikor a beteg műtétre készül, véli Ámos Oz, tudja, hogy túl kell esnie rajta, mégsem örül neki igazán. A probléma az, hogy sem a palesztin, sem az izraeli politikában nincs olyan vezető, akinek ereje lenne végrehajtani ezt műtétet.

Váradi Júlia a magyarországi politikai helyzetről is kikérte Ámos Oz véleményét. Ámos Oz azt mondja, természetesen olvas újságot, és rémülettel vette tudomásul a szélsőjobb viszonylagos győzelmét. Ugyanakkor a mérsékelt jobboldal nagyarányú megerősödésének sem örül maradéktalanul. A szélsőjobboldali veszéllyel kapcsolatban azt tanácsolja, legjobban tesszük, ha beszélünk róla. A nyelv ugyanis fegyver. Beszélni kell a fodrásszal, a szomszéddal, és fel kell tenni a kérdést: vajon hova vezet a gyűlölet, hova a kirekesztés, az antiszemitizmus? Azok az emberek  akik szélsőjobbra szavaznak, többnyire nem fanatikusok, csak csalódott, szomorú emberek. Fanatikusokkal beszélni időpocsékolás. Akit viszont meg lehet győzni a nyelv eszközével, azt meg is kell győzni.

Ámosz Oz pénteken és szombaton dedikálja köteteit a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál helyszínén.