A Kosztolányi család
Kosztolányi Ádámnak elég volt valahol bemutatkoznia, a kortársak már belehelyezték egy irodalmi skatulyába. Bár lehet, hogy bemutatkoznia sem volt szükséges, hiszen szülei révén ismert volt: apja már pár hónapos korában verset írt hozzá, alakját megörökítette az Édes Annában, és részese volt annak a közéleti irodalmi körforgásnak, amelybe Kosztolányi Dezső révén vetette a sors. Kosztolányi Ádámra jóformán csak apja fiaként emlékezik az utókor, holott ő maga is írt, igaz, első kötete csak 38 évvel a halála után jelent meg. A Keserű nevetés című válogatáskötetben Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész rendezte sajtó alá Kosztolányi Ádám jelenleg fellelhető írásait. A kötet alapján egy rendkívül izgalmas figura alakja sejlik fel: míg a kortársak visszaemlékezései szerint Kosztolányi Ádám meglehetősen labilis személyiség volt, írásaiban egy művelt, szellemes gondolkodó reflektál az őt körülvevő világra. A kötet legemlékezetesebb írásművei az íróportrék (különösen az apjáról szóló), a legszórakoztatóbbak pedig a kiadásra váró kötetekről írott lektori jelentései. A Keserű nevetésben ugyanakkor olvasható még kritika, versfordítás és tanulmány is. A kötet szerkesztőjével, Bíró-Balogh Tamással a kosztolányiságról, az apai hírnév súlyáról és egy immár cenzúrázatlanul olvasható cikkről is beszélgettünk.
Kosztolányi Ádám egész életében írt, mégis most, sok évvel a halála után jelent meg az első kötete – mi ennek az oka? Milyen típusú alkotót feltételez az, hogy az életmű egy kötetnyire rúg?
Van egy Karinthy Ferenchez írt magánlevele, abban van az ő igazi ars poétikája: neki mindig valami lökés, valami impulzus kell az íráshoz. Egy kiváltó ok. Belső késztetése jelen tudásom szerint általában nem mindig volt, magától nemigen írt, de ha felkérték, akkor igen. És éppen emiatt van az életművében nagy arányban reflexió, mások soraira írt válaszcikk: valamivel nem értett egyet, valamit másképp látott, vagy csak valamiről eszébe jutott más valami. Ilyen szempontból nem volt igazi írói alkat. Nem írt regényeket, novellákat, a fikciós műfajok teljesen hiányoznak az életművéből. Ezért is tévhit az, hogy megpróbált az apja nyomdokaiba lépni.
Kosztolányi Ádám: Keserű nevetés - Összegyűjtött írások
Jaffa Kiadó, 2018, 315 oldal, 3490 HUF
Ugyanakkor többen visszaemlékeznek arra, hogy hamar elfáradt. Nem fizikálisan, inkább fejben. Elkezdett beszélgetni, vagy elkezdett egy gondolatmenetet mondani, aztán egy idő után megunta, „elfáradt” – ezért nincsenek hosszabb terjedelmű írásai sem. Két leghosszabb írása két visszaemlékezés: az egyik az apjára, a másik József Attilára, de mindkettő több kisebb fragmentumból áll.
A kötetből az derül ki, hogy nagyon sokféle és sokszínű ez az életmű, de az egyes darabok hol lelhetők fel?
Kosztolányi Ádám életében többféle tudományt és műfajt kipróbált: írt pszichológiai tanulmányt, filozófiai esszét, irodalmi kritikát, politikai cikket, még majdnem szabályos hírlapi tudósítást is. Önálló kötete ugye nem jelent meg – ezeket az írásokat máshol kell keresni.
Kosztolányi csecsemő fiával - a fotó a felirattal ellentétben nem 1911, hanem 1915 őszén készült és Bíró-Balogh Tamás közlése szerint először 1936 novemberében, Kosztolányi halálakor jelent meg a Pesti Naplóban
Csak a két „korai” pszichológiai tanulmánya jelent meg másokkal közös (tanulmány)kötetben, a többi írása folyóiratok, napi- vagy hetilapok oldalain található. Jelentős részük emigráns kiadványban, amiből csak az OSZK-ban van példány. Bibliográfia sem volt persze az írásairól, így elég sokat kellett lapozgatni. Azt sem tagadom, hogy néhány tételnek nehezebben akadtam volna nyomára, ha nincs az Arcanum adatbázis.
A kötetben helyet kapott jópár olyan írás is, amelyek kéziratban maradtak fenn, és csak most először kaptak nyomdafestéket. Ezeket a PIM-ben és az MTA Kézirattárában találtam meg.
Az utószóból az derül ki, hogy a Néhány emlék József Attiláról című írás ilyen formán még sehol máshol nem jelent meg nyomtatásban – mi ennek a visszaemlékezésnek a rövid története?
A József Attilával kapcsolatos emlékeinek rögzítésére Szabolcsi Miklós kérte föl Kosztolányi Ádámot; saját tulajdonomban van az a levél, amelyben felkéri és határidőt szab neki a megírásra. Ádám eleget tett a kérésnek – vélhetően az érte kapott honorárium is jól jött neki –, a hosszú visszaemlékezés pedig az Új Írás című folyóirat 1966 májusi számában jelent meg. Ismert darab, a József Attila- és Kosztolányi-kutatók között van, aki hivatkozik is rá.
Amikor az MTA Kézirattárában őrzött kéziratokat néztem át, akkor tűnt fel, hogy az Ádám által kézzel javított gépirat jóval terjedelmesebb szöveget tartalmaz, mint amit ismerünk. Mondatról mondatra összehasonlítottam hát a két változatot – és így tárultak föl azok a részek, amelyeket a későbbi megjelent változatból kicenzúráztak. Nagyon egybevágtak: minden olyan részlet hiányzott a gépelt kézirat szövegéből, amely akárcsak a legkisebb mértékben megkérdőjelezte József Attila baloldaliságát, vagy nem etikus témákkal foglalkozott, például József Attila szexuális életével vagy a biológiai ürítési szokásaival.
Most ezek az idegen kéz által, tehát nem a szerző akarata szerint törölt részek visszakerültek a szövegbe, így most először lehet elolvasni mindazt, amit Kosztolányi Ádám közölni akart József Attiláról, illetve apja, Kosztolányi Dezső és József Attila kapcsolatáról.
Aba-Novák Vilmos festménye Kosztolányi Dezsőnéről és Kosztolányi Ádámról
Kosztolányi Ádám a korabeli irodalmi élet ismert alakja volt, mit találtál, hogyan viszonyultak hozzá a kortársak? A kötet szerint a személyéhez sok városi legenda is tapadt – ezekből szerinted mennyi igaz?
Phű, utóbbira nehéz válaszolni. Én nem ismertem őt. De ismerek olyanokat, akik még ismerték őt, és ők is hasonlóképp meséltek róla, mint a fennmaradt és már publikált visszaemlékezések. Hogy például élete vége felé valóban sokat ivott. És magának való volt. És kerülte az embereket. De sok olyan sztorit is hallottam, amiket korábban nem olvastam, és amiket nem lehetett leírni. Zárkózottsága ellenére azonban élete utolsó heteiben elvállalt egy filmszerepet, ahol egyszerre kellett magát és talán apja idős énjét is alakítania. Ez fontos volt számára.
Saját fénykorában, a harmincas-negyvenes években persze még ő is „normális” társasági életet élt: a Nyugat harmadik nemzedékével, az Ezüstkor-nemzedékkel, később az Újhold szerzőivel volt kapcsolatban. Sőt: még korábban, a húszas években talán kicsit túlságosan is társasági lény volt: szülei mellett nemigen lehetett magánélete. Beleírták őt is mindenféle könyvbe, például az Édes Anna című regénybe, ott uzsonnázik és játszik a katonáival a végén.
Viszont amikor meghalt, nem sokan búcsúztak tőle: szám szerint négy nekrológot találtam. Ami persze érthető is valahol, hiszen ő a „csak” a nagy Kosztolányi fia volt, egy civil, akinek még kötete sem jelent meg.
Az édesapja hírneve és irodalmi munkássága determinálta egész alkotói pályáját – hogyan látod, mennyire sikerült neki kibújnia a kosztolányiságból?
Ez nehéz kérdés. Az biztos, hogy élete végéig küzdött vele – és persze kötelezően alul kellett, hogy maradjon, hiszen a név által is determinált kapcsolatból nem lehetett kilépnie. Bonyolult probléma ez: maga Kosztolányi testálta rá egy versében ezt a feladatot, hogy majd beszéljen helyette, ha ő már nem lesz. Ő pedig a már említett filmben ezt konkrétan meg is tette élete végén; azaz valamiképpen teljesítette rá bízott feladatot. Ugyanakkor más írói alkat volt, aki nagyon nem olyan író volt, mint az apja, és szándékoltan nem azokban a műfajokban alkotott, mint ő.
Közben persze – mert nem kicsit pozőr is volt – a kortársak visszaemlékezései szerint gyakran pózolt apja képében. (Ezt meg is tehette a külső hasonlóság miatt.) Mondom, hogy nem egyszerű kérdés ez, az apával való viaskodás.
Kosztolányiék ebédjéről a Tolnai Világlapjában 1927-ben jelent meg fényképes tudósítás - a beszámoló ITT olvasható
Mennyire nyitott végű ez az életmű: számítani lehet arra, hogy felbukkannak olyan dokumentumok, amelyek bővíthetik azt, ami ebben a kötetben most megjelent?
Egy ilyen jellegű gyűjtőmunkánál sohasem lehetünk biztosak abban, hogy minden darabot megtaláltunk. Sőt, inkább az ellenkezőjét kell feltételeznünk, hogy nem ismerünk mindent, és bármikor előkerülhet újabb szöveg. A magam részéről erős a gyanúm, hogy még nyomtatásban megjelent írása is elő fog kerülni Kosztolányi Ádámnak, valami obskúrus, talán emigráns lapból, az pedig szinte bizonyos, hogy még több írása maradt kéziratban, amelyek még előkerülhetnek. Magángyűjtőktől leginkább. Tudomásom is van néhány ilyen darabról, amelyek jelenleg lappanganak; de bízom abban, hogy előbb-utóbb újra felbukkannak.
Olvassatok bele a portrécikkbe, melyet Kosztolányi Ádám írt az édesapjáról:
kosztolanyi_adam_keseru_nev... by on Scribd
