Konrád György 80

.konyvesblog. | 2013. április 02. |
000 Par6813270

Konrád György Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista, szociológus április 2-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját. 

Debrecenben született, a család Berettyóújfalun élt. A zsidóüldözés idején szüleit innen deportálták, ő és nővére egy nappal korábban menekült Budapestre, rokonokhoz. Berettyóújfalu ezerfős zsidó lakosságából egyedül a Konrád család élte túl a holokausztot, az apa hazatérve folytatta vaskereskedő üzletét, és magához vette a tágabb család megárvult gyerekeit.

Konrád György 1956-ban végezte el az ELTE magyartanári szakát. Mivel a forradalom alatt egyetemi nemzetőr volt, diplomájának megszerzése után évekig nem kapott állást, csak 1959-ben tudott a VII. kerületi tanácsnál ifjúságvédelmi felügyelőként elhelyezkedni. Munkája során naponta volt tanúja a reménytelen helyzetben vergődő emberek nyomorúságának. Tapasztalatait A látogató című első regényében szociográfiai pontossággal, távolságtartásra törekedve, de a szenvedést átérezve és átélve írta le, műve az 1969-es könyvhét legnagyobb sikere lett.

Ezután könyvszerkesztőként, városszociológusként dolgozott, több tanulmányt publikált Szelényi Iván szociológussal közösen. Második regénye, A városalapító kiadását 1973-ban politikai okokból elutasították, a mű csak négy évvel később, erősen megcsonkítva láthatott napvilágot (a teljes kiadás 1992-ben jutott el az olvasókhoz). Konrád, aki ügyészi figyelmeztetésben részesült és állását elvesztette, 1974 nyarán Szelényivel megírta Az értelmiség útja az osztályhatalomig című történetfilozófiai esszét. A kéziratot a hatóság lefoglalta, a szerzők ellen államellenes izgatás címén eljárás indult - Szelényi a zaklatások elől kivándorolt, Konrád a belső emigrációt választotta.

Idehaza 1988-ig csaknem folyamatosan publikációs tilalom alatt állt, újabb regényei - A cinkos, az Agenda-trilógia első része, a Kerti mulatság - csak külföldön jelenhettek meg. A Német Felsőoktatási Csereszolgálat (DAAD) művészprogramjának ösztöndíjával egy évet Berlinben, majd még egyet amerikai kiadójának ösztöndíja révén az Egyesült Államokban, illetve Párizsban töltött, ahol felesége élt két gyermekükkel.

91376032

Konrád a nyolcvanas évek végére a külföldi közvélemény előtt a kortárs magyar széppróza egyik legismertebb képviselőjévé vált, így a hatalom nem tudta eldönteni, hazaengedjék-e vagy a határokon kívül rekesszék. Az író részt vett a demokratikus ellenzék tevékenységében, 1988-ban a Szabad Demokraták Szövetségének egyik alapító tagja, 1991-ben a Demokratikus Charta egyik kezdeményezője, 1993-tól szóvivője volt. 1990 után főként esszéket írt, 1994-ben jelent meg az Agenda-sorozat második része Kőóra címmel, majd 1998-ban a Hagyaték, a trilógia harmadik kötete.

2001-ben látott napvilágot önéletrajzi regénye, az Elutazás és hazatérés, amelyben a család háború alatti sorsát, saját vallomása szerint az életbemaradás gyermekkori kalandját írta meg. Az önéletrajz második része 2003-ban jelent meg Fenn a hegyen napfogyatkozáskor címmel. 2005-ben Kakasok bánata címmel látott napvilágot életregénye egy képzelt alakról, a szerző harmadik személyben tárgyalt, de önálló életre kelő hasonmásáról. Esszékötetei: Az autonómia kísértése, Antipolitika, Ölni vagy nem ölni, Az újjászületés melankóliája, Várakozás, Áramló leltár, A közép tágulása, Az író és a város, Csodafigurák - Arcképek, Inga, Harangjáték, és legutóbb 2010-ben a Zsidóságról.

C  TT19940611224

Az író 1990-1993 között a Nemzetközi Pen Club elnöke volt. 1984-ben megkapta a Herder-díjat, 1991-ben a német könyvszakma Békedíját. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapítója, 1997-től 2003-ig a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémia (AdK) első külföldi elnöke volt, e tisztségében sokat tett Európa keleti és nyugati felének szellemi közelítéséért, a közép-kelet-európai és ezen belül a magyar írók és művészek bemutatásáért. Konrád György 1990-ben a Kossuth-díjat, 1996-ban a Francia Becsületrend tiszti fokozatát, 2001-ben a Károly-díjat, az egyik legkiemelkedőbb európai elismerést vehette át, és megkapta a Német Szövetségi Köztársaság Nagy Érdemkeresztjét is. 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével (polgári tagozat) tüntették ki, s ugyanebben az évben lett szülővárosa, Berettyóújfalu, 2004-ben pedig Budapest díszpolgára. 2007-ben Franz Werfel emberi jogi díjjal tüntették ki.

(MTI)

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.