Tavaly ekkortájt Velencében voltam a Biennálé sajtónapjain. Ilyenkor csak meghívóval lehet bejutni, ami privilegizált helyzetként hangzik, és persze az is, de mivel ez a világ egyik legjobb művészeti nagyeseménye, irtózatosan sokan vannak. Ha nem lenne elég, amit programban kínál – tematikus nagykiállításokat, nemzeti pavilonokban nézhető installációkat, a városi múzeumok betárazott blockbustereit –, vegyük hozzá, hogy nyárias az idő, egy hatalmas, vízre néző zöld közpark a fő helyszín, illetve Velence szépséges palazzói szerte a városban. Szóval sokan vagyunk, ezért hosszú sorok alakulnak ki a pavilonok előtt. Vársz, vársz, haladgat a sor, bejutunk, megnézel egy összetett kiállítást, kijössz, hunyorogsz, beállsz a következő helyszínen várakozókhoz.
Intenzív élmény, sok látványos, felkavaró, szórakoztató vagy érthetetlen mű, falszövegek gyors végigolvasása, fejben jegyzetelés. Egy idő után elfogy a türelem, egyre többet vársz a következőtől, ha már veszed a fáradságot, hogy oda is bemenj. A japán pavilon sokadikként következett a listámon, annyit hallottam róla, hogy nagyon piros, és kulcsok lógnak benne. Rizikós kombinációnak hangzott. Biztosra menősnek látványos eredménnyel, ami közben könnyen lehet üres, közhelyes, lehasznált.
Könyves magazin 2016/3.
LIBRI-SHOPLINE NYRT, 2016, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft
A korábbi pavilonok konceptuális munkái, szikár, okos, minimál, vagy a teátrálisabb, multimédiával operáló terek után kifejezett felüdülés volt Shiota installációja.
Mint egy forgalmas csomópontra lerakott jógastúdió, amiben épp meditáció van, gyere szépen, görgesd ki a matracodat. Figyelj a légzésedre, látod, hogy megnyugodtál?
Sűrű szövedék piros fonalból, ami puha hálózatot képez felettünk. Ebben a legömbölyített térben járkálunk, és a mindenfelé lelógó régi kulcsokat nézegetjük vagy a fonalakba beleszőtt életnagyságú csónakot. Bizonyos értelemben nem igényel értelmezést, erősek a szimbólumok; a piros a vér, a szív, az élet, az érzések, a kulcsot ki se fejtem.
Abban mérhető egy alkotó minősége, hogy kiválasztott összetevőivel hogy képes operálni, el tud-e hajolni az olcsó hatásvadászat elől. Shiota installációja, amikor benne állsz, működik, és ezt Velence után most Szentendrén is átélhetjük.
A piros nagy csábító, stabilan számíthatunk rá, úgyhogy a vele való aránytartás képességét tesztelhetjük könyveken is. Ha beírjuk a Google-ba, hogy „red book covers”, jön pármillió találat, ahogy arra is, ha zöld borítókra keresünk rá, de ott a keresőszöveg felkínálja sommás ítéletet: „green books don’t sell”.
Úgy tűnik, nincs olyan téma, szerző és korszak, amit ne lenne indokolt piros borítóval piacra bocsátani. Piros Salinger Zabhegyezője, Tamás Zsuzsa Mit tud a kert című verseskötete, Orwell 1984-e, Páskándi Géza Zápfog király nem mosolyog című mesekönyve és Martin Amis szerelmesregénye, a Találkozások háza. Más kategória, mert a téma miatt adekvát a színválasztás, Bram Stoker Drakulája. Nyilván piros lesz minden, ami már a címében is piros, mint Robert Heinleintől a Red Planet, Emily Benedektől a Red Sea, nem is beszélve a sorozatban felbukkanó, Red book of akármiről, ami lehet bölcsesség, marketing, érme, illetve kockázatkezelés. Pirossal jött ki J.K.Rowling első felnőtteknek írt könyve, az Átmeneti üresedés, és nyilvánvalóan bármi, amiben szívek találnak egymásra, a vörösen villódzó címlap pedig természetesen őrült jó szexjelenetek előszobája is.
Pirosat kapnak azok a könyvek, ahol sokat várnak a szín mágikus motiváló erejétől: azt, hogy megvalósítsuk terveinket, növeljük az eladást, tervezzünk eladható dizájntárgyakat, és a vezetői képességeinket is fejlesszük.
Vessünk egy pillantást a kulcs-motívumra is. Legtöbbször régi, díszes rozsdás darabokat tartanak pirosra lakkozott körmű kezek, előfordul, hogy épp vízbe dobják, szabadkőműves motívumok között titokzatoskodik, néha romantikus virágok és szirmok adják ki a formáját, máshol szavakat szednek úgy, hogy egy nagy kulcsot adjanak ki. Kevés igazán szép példát találtam, de abból is kiugrik Jac Jemc amerikai írónő könyve, a My Only Wife, illetve Lucia Berlin novellagyűjteménye, a Manual for Cleaning Women. Mindkettő borítón főszereplő a kulcs, de nyugodt, esztétikus, vonzó vizuális világban, amiért mély hálával gondolok a kötetek amerikai tervezőire.
A kulcsos kiállítás és a könyvek közti párhuzam két borítóval illusztrálható a leginkább. Az egyik a Jane Eyre, amit rengeteg borítóval kiadtak már ki, Brontë-portréval, szituatív grafikával, katedrálisképpel és virágcsokrokkal, de van egy piros is, amin, ahogy azt már kitalálhatták, egy kulcs lóg. Jennifer A. Nielsen bestseller-trilógiájának minden bizonnyal fordulatos fejezetéhez, a The Shadow Throne-hoz pedig nemcsak hogy vörös borító készült, de épp egy kulcs rajta a főmotívum, ami sajnálatos módon kettétört. Az a tizenötezer viszont, ami a Shiota-mű részeként Szentendrén szerepel, mind intakt és nyár végéig látható.
Szerző: Winkler Nóra
A cikk eredetileg a Könyves Magazin nyári számában jelent meg.
