Kaki, kuki, csókolózó férfiak [Az 5 legjobb botrányos gyerekkönyv]

NatashaK | 2010. szeptember 06. |

Minden szülő retteg attól a perctől, amikor a gyereke elé áll és rákérdez, miért csókolóznak a férfiak a tévében, hogy születik a gyerek vagy hová tűnt a nagypapa. Az ilyen pillanatok megoldásában próbálnak segíteni azok a felvilágosító hatásúnak szánt, gyerekeknek írt könyvek, melyek hatalmas botrányt okoztak és melyeket most toplistába rendezve mutatunk be nektek.

5. Pernilla Stalfelt - Halálkönyv

Örök vadászmezőkre költözött. Elment. Eltávozott. A mennyországban lakik mostantól - szokták mondani a kisgyereknek, ha rákérdez, hova tűnt életéből a szeretett ember. A svéd írónő azonban kendőzetlenül és őszintén írja le könyvében, mi történik azzal, aki meghal. Lehet, hogy a mennybe kerül, vagy hot-dog lesz az eltávozott lelkéből, kísértet, vagy vámpír, "mint például Béla", aki megpróbálta kiszívni egy néni vérét, de pórul járt: ezer szúnyog lepte el hirtelen és az ő vérét szívta ki! Már csak az a kérdés, hogy a furcsa és a néhol morbidba hajló humorral átitatott szövegektől sokkot kap a kiskorú (gondolok itt például az ijesztgetést jó mulatságnak tartó szellemre), vagy felvilágosultabb lesz tőle.

 

4. Dan Höjer, Gunilla Kvarnström - Kis fütyikönyv

Ugrándozó "fütyikkel" (pföjj, ez a szó...) van tele a Kis fütyikönyv borítója - jól kezdődik, gondolhatja az ember. A kifejezetten fiatal tinédzsereknek szánt kötet figyelemfelkeltő mivoltával ellentétben azonban nyoma sincs a felvilágosító könyvekre jellemző tudományos hangnemnek. Tele van közérthető magyarázatokkal, érdekességekkel és korabeli srácok megjegyzéseivel ("Különös dolog a fütyi. Úgy néz ki, mint egy öregember elefántorral és lógó fülekkel. És a fülekben embergyár van."). Bár az idősebb korosztály tagjai is biztos találnak maguknak addig még nem hallott információkat, jól el lehet röhögni a gyakorikérdések.hu és a különböző tinimagazinokban megjelenő felvetések stílusán ("Hogyan dugjuk a fütyit a nadrágba? Fölfelé, lefelé, vagy oldalra?"). De ne feledjétek, "akármilyen is a fütyi, mégiscsak belőle lesz a gyerek. Úgyhogy legyetek büszkék a fütyitekre!"

(Hogy a lányok ne érezzék rosszul magukat, ugyanattól az írótól megjelent a Kis puncikönyv is.)

 

3. Pernilla Starfelt - Kakikönyv

"...leggyakrabban a popsijával pukkant az ember. Pukizni jó, de néha utána büdös van." - Ehhez hasonló bölcsességekkel van tele a fent már bemutatott Halálkönyv szerzőjének kakikat kitárgyaló műve, mely vagy sokkolóan hat az olvasóra, vagy halálra röhögi magát a kakiból készülő felhőkarcolón, a pukielőadás ötletén, vagy a függöny mögé kakiló gyerek láttán. A kötet egyik legnagyobb tanulsága, hogy sose álljunk a buszmegállóba ha a kakiszállító teherautó begyorsít, mert tetőtől talpig kakisak lehetünk!

 

2. Linda De Haan, Stern Nijland - King & King

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy királyfi, aki még mindig nem házasodott meg. A királynő mindig nyaggatta is emiatt, a fiú azomnban elutasította, mondván: sosem érdekelték a királylányok. A királynő hiába mozgatott meg mindent és mindenkit, hogy megtalálja a legtökéletesebb, legszebb és legjobb lányt számára, a fiát egyik sem érdekelte. Azonban az egyik királylányt elkísérte a bátyja, aki iránt rögtön szerelembe esett a királylánytalan királyfi és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Csók.

 

1. Per Holm Knudsen - Wie Vater und Mutter ein Kind bekommen

A toplista első helyezettje mi más lehetne, mint a német nyelvű, "gyerekcsinálásról" szóló képeskönyv, mely egy suhintással söpri el a gólya hozta-méhecskék és virágok-a piacon vettünk-teóriákat. Egyszerű ábrákkal mutatja be a kíváncsi gyerekeknek, hogyan dugja be a nő nunijába a bácsi az ágaskodó kukiját, hogyan furikáznak el a legnagyobb boldogságban, szívecskés kocsijukban a kórházig. A mosolygó csecsemő kibújik "onnan lentről" a térdreflex-kalapácsot kézben tartó doktorbácsi közreműködése nélkül, miközben mindenki boldog és szereti egymást. Őszintén, a hazugságokat mégis eltitkolva és nagyon leegyszerűsítve.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.