Fotó: Phillip Drago Jørgensen
A Nyomtalanul című dán filmben egy fejlövést túlélő, alkoholista, mindenki által lenézett, utált és lefokozott nyomozó tér vissza, hogy egy méltatlanul és ostobán lezárt ügyet felgöngyölítsen: a fiatal és csinos politikusnő rejtélyes eltűnését. Magasnyomású hordóba zárt fogoly, fogyatékos kisöcs, aki játszópajtásnak tekinti nővére kínzóját, pincébe szorított különleges ügyosztály - mégis kinek jut eszébe ilyesmi? Például Jussi Adler-Olsennek, a dán krimi Andersenjének, a film alapjául szolgáló regény írójának, akivel őrültekről, finn operaénekesekről és Zéró-energia házakról beszélgettünk. (A könyv magyarul is olvasható, filmet gyengébb idegzetűeknek abszolút nem ajánljuk. )
Könyveiben nem ritka az őrült, vagy az őrület határán mozgó figura. Miért választ mindig ilyen karaktereket?
Édesapám pszichiáterként dolgozott, szolgálati lakása az elmegyógyintézet mellett volt. Így kora gyermekkorom óta szó szerint őrültek vettek körül: skizofrének, kényszeresek, depressziósok, öngyilkosjelöltek. Néhányukkal még jóban is lettem, jókat beszélgettünk. Számomra ők egyáltalán nem tűntek félelmetesnek, inkább azoktól rázott ki a hideg, akik kezelték őket. Képzelje, ötévesen láttam az első sokk-terápiát, szörnyű volt, össze-vissza ordítoztak a betegek. Ugyanakkor örülök is, hogy így alakult, mert keményebbé tett, segített abban, hogy jobban értsem a világot, és olyan könyveket tudjak írni, mint amilyeneket ma írok.
Erről nekem az Alfabethuset (ABC-ház) című könyve jut eszembe. Sajnos ez nálunk, magyar fordításban eddig még nem jelent meg.
Igen, az a könyvem azokról a keleti frontról visszatérő náci háborús tisztekről szól, akik vagy megőrültek, vagy egyszerűen bolondnak tettették magukat, hátha megússzák a további háborúskodást. Az ottani kezelés egyáltalán nem volt olcsó dolog, és benne volt a pakliban, hogy az őrült tiszteket végül mégiscsak visszaküldik a frontra, hogy inkább ott essenek el. A németek inkább ezt a megoldást választották, mint hogy egyszerűen likvidálják a megbolondult SS-tisztjeiket, ahogy az egyéb hadseregekben dívott. Szimulánsokkal egyébként én is találkoztam az apám munkája révén, volt aki inkább felgyújtotta a családi birtokot az állatokkal együtt, majd őrültnek tettette magát: így bekerült a diliházba, ahol napi három étkezés, tévé és kényelmes ágy várta. Mennyivel egyszerűbb ez, mint leélni egy normális életet, nap mint nap megküzdve a mindennapi kenyérért és a családi békéért.
Ha a műfajt kellene megnevezni amiben ön alkot, mit mondana? Thriller? Bűnügyi regény?
Könyveim thrillerek abból a szempontból, hogy az olvasó mindig előbbre jár tudásban, mint a szereplő: azáltal, ahogy behatolsz a karakter fejébe, többet tudsz róla, a szándékairól és a cselekedeteiről, mint a karakter maga. Másrészt a gyanú, a suspense is tipikus thrilleres elem. Nem hinném, hogy bűnügyi regények lennének. Nálam nem a bűncselekmény megoldása a fontos, hanem annak a megelőzése, az, ahogy a titkokat adagolni és a karaktereket megformálni lehet.
Ön korábban filmezést tanult, miért lett mégis inkább író?
Egy filmnek általában csak kilencven perce van arra, hogy nagy hatást tegyen a befogadójára, és ez a legtöbb esetben szerintem nem is szokott összejönni a rendezőknek. Én viszont szeretek mindig valami emlékezeteset, befolyásosat alkotni. Erre íróként érzem a legnagyobb esélyt, hiszen egy könyv olvasása során több időt eltöltesz a történettel, a szereplőkkel, így jobban tudsz reflektálni a cselekményekre, karakterekre is.
A saját regényeiből készült filmek forgatókönyvét sem ön írja?
Nem, talán majd egyszer, egy szép napon… De egyelőre minden eddig megjelent könyvem megfilmesítési joga elkelt, és abban is reménykedem, hogy nemcsak filmek, hanem igazi nagy, több epizódból álló sorozatok is kerekednek majd belőlük.
Fotó: Phillip Drago Jørgensen
Nálunk most mutatták be a Q-ügyosztály eseteiről szóló szériája első részét, Nyomtalanul címmel. A film elkészültében ezek szerint egyáltalán nem vett részt?
Nem. Rájöttem, hogy a filmkészítésbe, illetve annak menedzsmentjébe lényegében még én sem tudnék beleszólni, akkor meg minek fárasszam magam. A skandináv helyszíneket viszont úgy érzem, elég pontosan megadtam. Fontos számomra a történeteim pontossága, hogy bennük minden valós legyen. Nemcsak Koppenhágát, hanem egész Dániát szerettem volna bemutatni az olvasónak, és ezért sokat jártam az országot helyszínelés céljából, csakúgy, mint a filmesek. Így a megfilmesítés során ezzel már nem igazán volt további dolguk a többieknek.
Beszéljünk egy kicsit a film alapjául szolgáló könyvekről. Honnan jött az alapötlet, Mörck nyomozó karaktere?
Mivel szeretek mindig különleges történeteket írni, amelyekben a fantáziámnak semmi sem szab határt, létrehoztam egy már lezárt ügyekkel foglalkozó, hipotetikus ügyosztályt a rendőrségen belül, hogy így az esetek összeállításában is teljesen szabadon kalandozhasson a képzelőerőm. A főhős, Mörck nyomozó pedig önéletrajzi ihletésű figura, karakterében ott van az összes olyan tulajdonságom, amit szégyellek. Legfőképpen a lustaság és a túlzott őszinteség. A nyomozó keresztneve valahol a sajátom: hiszen én is Carl Valdemar Olsen néven láttam meg a napvilágot – a Jussi nevet két hónaposan, dán királyi engedéllyel kaptam meg, Jussi Björling finn operaénekes után, akit édesanyám különösen imádott. A főhős vezetékneve is beszédes: sötétet jelent dánul. Bár ez csak egy érdekes véletlen, apámnak volt ugyanisegy betege, akit így hívtak. A férfi megölte a feleségét, majd beleőrült tettébe, olyan karakter volt, akiben egyszerre volt meg a jó és a rossz, csakúgy, mint hőn szeretett nyomozónkban.
Ahogy említettük, könyvsorozatról beszélünk. Milyen hosszúra tervezi a szériát?
Tíz részesre. Ezt egyben kísérletnek is tekintem a valaha megírt leghosszabb bűnügyi thrillerre. A végére kiderülnek Mörck nyomozó legsötétebb titkai is, de erről többet most még nem mondhatok.
Az írás mellett, ha jól hallottam, mással is foglalkozik.
Igen, van egy videojáték-szoftvereket fejlesztő cégem, illetve a korábbi német napenergiával foglalkozó vállalatom és házépítő szenvedélyem keverékeként egy teljesen új vállalkozás tulajdonosa is vagyok. Zéró-energia házakat tervezek és építek, amelyek energetikai szempontból teljesen önellátóak, hogy így az olyan nagyvárosok nyomornegyedeinek lakói, mint például Rio de Janeiro vagy Johannesburg, is fedélhez juthassanak. Fontos számomra a társadalmi egyenlőség, és minden tőlem telhetőt igyekszek megtenni ennek elősegítéséért.
Szerző: Szalkai Réka
