Fotó: Valuska Gábor
„Az ideális dolgozószoba csöndes és egyedül ülök benne. Ez itt többnyire megvalósul”- definiálja az ideális és a jelenlegi dolgozószobáját Simon Márton. Ha listát kellene írnunk azokról a szerzőkről, akikkel a legnehezebb volt összeegyeztetni a háztűznézőt, elsőként biztos, hogy ő jutna az eszünkbe. A sűrű naptáregyeztetés oka, hogy legalább ezer izgalmas dolgot csinál egyszerre. Márciustól kéthetente jelennek meg friss japán versfordításai a Kulter oldalán, próbálja tető alá hozni a Vadászszezon, vagyis a Hadikban futó slamverseny-sorozat harmadik évadát, slamtábort szervez Horváth Kristóffal és Kövér Andrással, sőt még egy alakulóban lévő titkos projektje is van. Közben pedig „egyre céltudatosabban” dolgozik harmadik kötetén, ami a tervek szerint jövőre érkezik. „Aztán lehet, hogy utána egyszer még ki is alszom majd magam, vagy ilyesmi.”
Kemény-poszter: Burger Barna fotója a Hévíz 2017/1. számának plakátmellékletéből került a falra. „Kemény István kapcsán gyakorlatilag közhely lett, hogy hány nemzedék hány tagja tekinti őt>>apafigurának<<, és ha nem szemtelenség ilyet állítani: én is ezek egyike vagyok. Ha azt mondanám, a>>világom<< egy jelentős részét az ő szövegein keresztül értettem meg, az hatásvadász lenne és homályos, így pontosabb talán azt mondani, hogy az az alapvető tévedéshalmaz a fejemben, amit az egyszerűség kedvéért >>világképként<< lehetne aposztrofálni, a Kemény-versek nélkül még sokkal használhatatlanabb, tompább és (szép szakszóval) összegányoltabb lenne. Ráadásul ezt a képet a sorozat legjobb darabjának éreztem már a megjelenésekor is.”
Képek a falon: A Hokusai- és a Michalangelo-naptár évekkel ezelőtti szerzemény. „Előbbit néha ellapozom, utóbbit gyakorlatilag 10 éve nem. Gondolom, az kevéssé lenne meglepő, ha azt mondanám, hatalmas rajongója vagyok a japán fametszeteknek... Az Utolsó ítélet pedig utánaszámolva tényleg legkevesebb 10 éve lóg a (különböző) szobá(i)m falán, de sosem éreztem egy pillanatig sem, hogy unhatnám, hogy ne sugározna, hogy ne lenne nagyobb nálam, még ilyen gyűrött, 1000 Ft-os, kék rajzszöges verzióban is. Hipnotikus, gyönyörű, ráadásul segít egyben maradni.”
Kaleidoszkópok: „Az egyik emlék, a másik aranykori töredék.”
Könyvek az asztalon: „Múlt nyáron és ősszel rengeteg japán irodalmat olvastam - a Zen koanok klasszikus gyűjteményeit, Misimát, néhány új, számomra eddig ismeretlen Akutagavát, meséket, illetve 20. századi költőket (főleg Tanikava Suntarót és Tamura Rjúicsit). Az amerikai (és brit) költőkre azóta váltottam és eléggé jónak bizonyultak. Ez a Sam Riviere kötet kölcsönben van nálam, mert a Petié. A Ferlinghetti alatt ott van a Tolvaj Zoli zseniális új könye, a Fantomiker, csak a képen nem látszik.”
Oklevél és serleg: „Néha még mindig nem hiszem el magam sem, hogy lediplomáztam”, erre emlékeztet az oklevél, a serleg pedig a Budapest Grand Slam dobogójának legmagasabb fokára. „Ez egy speciális verseny volt, gyakorlatilag egy-egy ellen kellett menni három kört egy elég erős mezőnyben (Kemény Zsófi, Horváth Kristóf, Saiid, stb.), szóval nem volt egyszerű. Szerintem a legerősebb verseny volt, amin valaha első lettem.”
Bekeretezett kép a laptop mellett: „Rajz Szpéróról egy levelezőlapon Tandori Dezsőtől, 2000-ből. Nem nekem írta, én ajándékba kaptam Babiczky Tibortól a 29. születésnapomra.”
Petri szeme: A plakátot a 2013-as Petri-konferencián osztogatták a Fugában. „Nagyon örültem neki, kiderült azonban, hogy az iránta érzett babonás tiszteletem és kimondott szerelemem dacára sem tudok együtt létezni Petri György arcának 50x70 centis, fekete-fehér verziójával egy térben. Egyszerűen túl sok. Azért a szemét megtartottam.”
Darth Vader:「お前の父は私だ」
