A héten belekezdtem néhány könyvbe, amit sosem fogok befejezni, és láttam egy filmet, amiben valaki az Infinite Jest kanapéra dobásával teszi szexre alkalmassá a lakást. Nem tudom, van-e már olyan Tumblr, ami a hipszter Ulysses a kilencvenes évek legikonikusabb sosem vallanám be, hogy nem olvastam-könyvének filmes felbukkanásait listázza, de lehet, hogy lassan lenne rá igény, mert még én is tudok mondani legalább két olyan filmet* amiben benne van, pedig már a stáblista felgördülésénél sem szoktam emlékezni, hogy mit is láttam pár perccel korábban. A Fort Tilden két williamsburgi hipszterlányról szól, akik megpróbálnak eljutni a strandra: még nem tudtam eldönteni, hogy iszonyú idegesítő, vagy iszonyú szórakoztató, de inkább az utóbbi felé hajlok. ITT tudjátok megnézni az első hat percét.
A hosszúban ezúttal sem filmekről, sem DFW-ról nem lesz szó, helyettük érkezik a világ egyik leggazdagabb írójának mesterkurzusa, 80 dolláros rotringok, és egy rakás idegesítő olvasó. (Ha inkább fikciót olvasgatnál, akkor itt ez a remek gyűjtés 10 novellával, amelyekről a Buzzfeed azt írná: 10 short stories to read before you turn 20/die)
A tehetségtelen írók mind Buddy Holly-k
„Evidently I fit the demographic of a person who might be willing to cough up 90 bucks for three hours of online lessons taught by a famous person” - kommentálta JD Sallinger excsaja a Nyárutó szerzője, Joyce Maynard, hogy a Facebook egy igazi mesterkurzust dobott fel neki, ahol A Legnagyobbtól tanulhatja az írás tudományát. (Nekem az utóbbi időben naponta feldobja Hamvai P.G. hivatalos oldalát, tanulság nincs.) A Legnagyobb jelen esetben James Patterson volt, aki ha nem is a legjobb, de mindenképpen a legjobban kereső író a világon, az eddig 15 könyvet publikáló, ám a leggazdagabbak listáját még csak meg sem közelítő Maynard pedig élt a lehetőséggel. Bár előtte még odaszúrt egyet Jodi Picoult-nak és Pattersonnak, pedig tőle még semmit sem olvasott. :DD
Now, just to be clear, I didn’t get to confer personally with my instructor. I also didn’t have to drive anyplace, or show up at a specified time. Paying the fee gave me access to an extremely well-designed website where, at any hour of day or night, I might tap into James Patterson’s lectures—pausing when I wanted, to work on one of the assignments that accompanies each lesson, in the hope that my words might even catch the eye of James Patterson himself. I could have taken as long as I wanted to absorb those 22 segments, but given that I’m not getting any younger here—and that 42 years is an awfully long time to have one’s books not showing up the bestseller list—I decided to get on with it. I could hate the man for selling so many more books than I do. Or I could humbly acknowledge that maybe the guy knows something I don’t, and sign up for his class. Just over three hours later, I officially graduated.
Maynard szupervicces cikke az Observeren >>
Nincs egy tollad véletlenül?
Az utóbbi idők legvalamilyenebb (bölcsészebb? geekebb? meglepőbb?) cikkét a Lithubon olvastam. Egy igazi írószernörd írta, aki gyerekkorában kifosztott egy írószerboltot, tiniként pedig elkezdett dolgozni egyben. Nekem soha nincs tollam, ha van, azt is az anyukám küldi a fél konyhakerttel, ha épp Pesten jár valami ismerős. Száz forintba kerül, szétesik, és általában már nincs meg, mire a következő szállítmány megérkezik. A Lithub szerkesztője arra volt kíváncsi, hogy milyen írószerszámot használnak az írók. A cikkben megszólal többek közt Lev Grossman és Warren Ellis, de a legnagyobb királynő természetesen most is Margaret Atwood.
„I’d write with lipstick if there were nothing else”
Az írószer-fetisiszta írókért ide tessék kattintani >>
Üdvözlettel: Egy rajongó
A New Yorker leközölt néhány részletet az augusztus elején megjelent Let Me Tell You című kötetből, amelybe Shirley Jackson eddig publikálatlan novellái, esszéi és egyéb írásai kerültek. A harmadikban Jackson a külvilág legidegesítőbb eleméről, a rajongói levélről mesél.
There is the kind of letter that asks if I am the Shirley Jackson who taught fifth grade in Toledo, Ohio, in 1902. There is the kind of letter that says I have stolen the correspondent’s name for one of the characters in a book and I am going to be sued for libel unless I immediately forward all royalty payments. I got a letter recently saying that the correspondent had just noticed a picture of me in a magazine, and the picture showed me with a dog that was stolen from him several months ago; I was either to send him back his dog or a check for the dog’s sentimental value, which he set at two hundred dollars.
„Someday the English teachers of the world are going to be made to suffer for what they do to writers” - írja Jackson, és a két kedvenc rajongói levelét is megmutatja. Annál, amit egy gyerekkönyvszerző barátja kapott, egyszerűen nem létezik tökéletesebb.
*a The End of the Tour nem ér!
