November elsején jelent meg a filmrendező, producer, forgatókönyvíró Judd Apatow által szerkesztett I Found This Funny c. antológia. Apatow (többek között a Felkoppintva rendezője, vagy az Ananász expressz producere) humoros történeteket, novellákat, esszéket, cikkeket, egy tévés pilot forgatókönyvét és még egy képregényt is beválogatott a gyűjteménybe, aminek összes bevétele a 826 National nevű nonprofit alapítvány számlájára folyik be.
Judd Apatow
A fiatalokat írásra bátorító és tanító 826 Nationalt az a Dave Eggers alapította, aki egyrészt a McSweeny kiadó tulajdonosa (itt jelenik meg az antológia), másrészről pedig Spike Jonze oldalán az Ahol a vadak várnak társ-forgatókönyvírója, és olyan regények szerzője, mint Az elveszett fiú – Valentino Achek Deng regényes életrajza vagy az itthon kiadatlan, de Amerikában nagyon sikeres önéletrajzi témájú A Heartbreaking Work of Staggering Genius.
Apatow azután fordult komolyabban az irodalom felé, amikor mindkét, amúgy imádnivaló, de méltatlanul kevesek által ismert sorozatát, a 2000-es Freaks and Geeks-t, és a 2002-es Undeclared-et elkaszálták (előbbi 1980-ban játszódik egy gimnáziumban, utóbbi pedig a kollégiumi életről szól), azaz nem kaptak újabb évadra megrendelést. Ekkor a rendező szabadságot vett ki, az összes barátját megkérdezte, milyen könyveket ajánlanak, és egy éven keresztül mást sem csinált, csak olvasott. Mivel felsőfokú tanulmányait sose fejezte be, ez az egy év arra is szolgált, hogy újból tanuljon valamit, serkentse a kreativitását. „Van, amikor több inputra, mint outputra van szükséged, különben az agyad elkásásodik.” – mondta az LA Times-nak. A sok olvasás megtette a hatását, Apatow írásai is elkezdtek megváltozni: „Amikor valami nagyon erőset és éleset olvasol, az hat a gondolkodásodra is, és arra bátorít, hogy a saját munkáidban is többet mutass önmagadból.”
James Franco
Az I Found This Funnyban ismerős neveket találunk a film és a televíziózás világából, mint Steve Martin, Nora Ephron, Adam Sandler vagy Conan O’Brien, de olyan nehézsúlyú írók is bekerültek az antológiába, mint Philip Roth, Alice Munro, Jonathan Franzen vagy Hemingway. A rövid listából is látszik, hogy nem minden írásról a humor jut először az olvasó eszébe, de Apatow úgy vélekedik, hogy az életben minden vicces, semmi sincs, amit ne tudott volna beválogatni. „Az élet sokszor furcsa, szokatlan vagy tragikus, de mindig találni egy utat a humoros feldolgozáshoz.” Néhány szöveg viszont azért olvasható a gyűjteményben, mert Apatow egyszerűen csak szereti azokat.
A kevésbé egyértelmű írások között szerepel például Hemingway Gyilkosok c. novellája, mert az Apatow szerint egy konkrét Tarantino-mozi, F. Scott Fitzgerald írása (Patt Hobby and Orson Welles) egy forgatókönyvíró küzdelmes életéről szól, Alice Munróra pedig azért esett a választás, mert úgy ír a kreativitásról, ahogy „csak kevesen tudnak.”
Apatow egyik korábbi színésze is igyekszik a film mellett az irodalmi életben is megmutatni magát. A mostanában Ginsberg szerepében is látható James Franco két hete jelentkezett Palo Alto c., első novelláskötetével. Francótól már tavasszal közölt egy írást az Esquire, akkor már lehetett tudni, hogy lesz folytatás. Persze nem váratlan Franco debütálása, hiszen a New York Egyetemen filmezni tanult, majd a Columbia Egyetemen írásból és költészetből diplomázott, ősszel pedig a Yale PhD hallgatója lett; csak idő kérdése volt, hogy mikor lép színre íróként is.
A tizenegy írást tartalmazó Palo Altót (ez egy valós észak-kaliforniai város, itt játszódik az összes történet) nem dicsérte agyon, de nem is döngölte a földbe az amerikai sajtó, volt, aki pozitívumot is látott. A New York Times például megjegyzi, hogy Francónak érzéke van a feszültségkeltéshez, de nagy hibának tartja, hogy a karakterfejlődés ábrázolása nem nagyon megy neki. Az NY Times szerint, amit színészként tud Franco (különböző karaktereket ugyanolyan szenvedéllyel életre kelteni), azzal írásaiban egyelőre még csak próbálkozik. A Wall Streer Journal keményebben fogalmaz, szerintük a Palo Alto amatőr tisztelgés Raymond Carver vagy Denis Johnson előtt, de az író nagyon távol áll a nagynevű elődöktől. Az egyes szám első személyben írt történetek leginkább tinédzserkorú elbeszélői mind ugyanazon a tört, rövid nyelven beszélnek, maguk a sztorik pedig egyszerűen nem autentikusak. A Washington Post dicséri a kötet szimmetriáját, és különösképpen a női elbeszélők szerepeltetését, de közhelyesnek és unalmasnak tartja azokat a díszleteket, amikkel Franco a lakóövezeti kiüresedett életeket ábrázolja, végül a fiatalkori Bret Easton Ellis félresikerült, humortalan paródiájához hasonlítja Franco írásait.
Wes Anderson, Owen Wilson és Colum McCann
A hírek szerint Franco folytatja az írást, és nyilvánvaló, hogy a könyves ipar is lehetőséget lát a Pókember-filmek sztárjában. Michael Cunningham nemrég megjelent új regénye promótálásához többféle videót is készítettek, és az egyikben a szerző pont Francóval beszélget. Szóba került Cunningham új könyve, és többek között azok az egyetemi programok is, amilyenekben Franco részt vett, és amiket a közelmúltban szókimondó kritikával illetett a Huffington Post. (A videó a cikk alján megtekinthető.)
Október közepén ugyancsak a Huffington Post közölt egy 1989-es novellát Wes Andersontól. A Tennenbaum, a háziátok vagy a Fantasztikus Róka úr rendezője a Texas-i Egyetem hallgatója volt, és az intézmény irodalmi folyóirata, az Analecta közölte az írását. Az archívumot áttúrva hamar kiderült, hogy Anderson többször is publikált, de nemcsak ő, hanem későbbi alkotótársa, Owen Wilson, és a 2009-es National Book Award-nyertes Colum McCann szintén írt az Analectába. A New York Times négy novellát közzé is tett pdf formátumban, Wes Andersontól ezt és ezt, Wilsontól ezt, McCantől pedig ezt lehet elolvasni.
Michael Cunningham és James Franco az írásról diskurálnak
