Fotó: Bodnár Zsófi
Az őrület határán - Kálmán Lili munkanélküli naplója című kötetével Fekete Judit 2018-ban felkerült a Margó-díj rövidlistájára, akkor készült interjúnkban pedig elmesélte azt is, mi adta a könyv alapötletét: "A szikra, vagy inkább egy masszív bomba okozója az elbocsájtásom volt. Gyerekkorom óta terápiás számomra az írás, így amikor elküldtek a munkahelyemről, az első reakcióm az volt, hogy elkezdtem kiírni magamból. Aztán fikcióra váltottam és elkezdett szórakoztatni a történet. Rájöttem, hogy ebből akár könyv is lehet, szóval komolyan kell vennem a röhögést, mert a munkanélküliség tele van olyan abszurd szituációval, amiről egyszerűen máshogy nem lehet beszélni, csak iróniával. Úgy viszont mindenképpen érdemes!" Fekete Judit a koronavírus-járvány alatt sem veszítette el a humorát, valós elemeket sem nélkülöző fiktív naplójából pedig sokan magukra ismerhetnek.
7:00 Ébredés, aznapi tervek átgondolása, majd azonnali elvetése.
7:10-7:12 Új tervek, majd ismételt elvetésük, végül tervek nélküli felkelés.
7:12-7:45: Reggeli gyártása a családnak. Eszembe jut, hogy le kéne menni gyorsan vásárolni, frissen, üdén, aztán pár percre megfordul a fejemben, hogy vajon nem kéne-e leküldeni inkább a 65+-os szomszéd nénit. Elvetem az ötletet és úgy döntök, francba a bevásárlással, majd esszük, ami van.
7:45-7:50: A gyerekek szobája felől gyanús csönd árad. Visszaaludtak. Újabb ébresztés.
7:50-8:00: Eszembe jut a csincsilla és a három teknős, akik sértetten, korgó gyomorral, sötéten méregetnek. Megetetem az összes állatot, kicserélem a vizüket, megvakargatom a fülük mögött és elköszönök.
8:00: Nekiállok dolgozni.
8:02: Az egyik gyermek kicsapja az ajtót, elfelejtette a házit, amit két óra múlva el kéne küldenie. Abbahagyom a munkát.
8:02-8:45: Összeveszünk az egyenlet megoldásának mikéntjén, szerintem a mérlegelv szerinti egyenlet megoldás ugyanaz, mint a sima egyenlet megoldás, gyermek szerint nem értek hozzá, öreg vagyok és ezt nem így kell. Kiguglizom, mi a jó fene a mérlegelvvel megoldott egyenlet. Nyertem, nekem volt igazam. Megoldom.
8:45: Ismét nekiállok dolgozni. Mostanra négy csatornán dolgozunk a kollégákkal, hogy minél onlájnabbak legyünk, este tízkor volt az utolsó bejegyzés, átnézem a céges e-mailt, skype-ot, teemset, messengert. Átnézem az összes gifet, meme-et, posztot, bejegyzést…
9:00: Kiszól a másik gyerek, elszállt a net. Bemegyek, keresem az okát. Modem rendben, a gépen a beállítások rendben. Felhívom a upc-t, akik szerint minden rendben. Közlöm, hogy semmi sincs rendben, nekem ne mondja meg, mikor van rendben valami és azonnal csináljon valamit. Megszakad a vonal. Újrahívom. Másik ügyintéző veszi fel, elmondom a problémám, mire azt mondja, szerinte minden rendben. Ráüvöltök, hogy ha még egyszer azt meri bárki mondani, hogy ebben a kurva országban minden rendben, a fogyasztóvédelemhez fordulok, aztán a köztársasági elnökhöz, majd magához a jóistenhez. Bemérik a jelet, de szerintük továbbra is minden rendben. Izzadni kezdek és nyüszíteni, és épp levegőt veszek, hogy ordítsak, amikor közli a gyermek, hogy véletlenül rágurult a székével a zsinórra és kihúzta a kábelt, de már minden rendben.
9:30: Nekiállok dolgozni.
9:45: Éhesek.
9:45-10:00: Megcsinálom a kajákat és megfenyegetek mindenkit, hogy a következő egy órában senki nem szól senkihez, különben gyermekotthonba megy mindenki. Én is. Röhögnek, aztán eltűnnek.
10:01: A kisebbik gyerek kidugja a fejét az ajtón és megkérdezi, van-e metafora a Toldiban. De jó lesz egy allegória is. Keresek egy metaforát, felolvasom neki, bólint és már el is tűnt.
10:02: Nekiállok dolgozni.
10:25: Felhív az anyósom. Juditkám, összeírtuk a bevásárló listát, bediktálhatjuk-e. Párizsi, de ne fóliásat, hanem szeleteltet és mondd meg a pultos kislánynak, hogy ne rajtunk spóroljon, aztán liga margarin, de ne rámát, mert az utóbbi időben egyre silányabb, a liga az jó. Tejet, hat dobozzal, de olyan hűthetőt. Milyet? Hát olyan hűthetőt, ne tartósat, Juditkám, annak nincs jó íze. Aztán egy nagy zsákos krumplit, és gyulai kolbászt, duplát, ne vágják el. Aztán van az a finom…hogyishíjják? Azok a kék kis bogyók, amit a múltkor hoztál nekünk. Áfonya! Az, az! Na, Juditkám, abból egy dobozzal. De ha rohadt, ne hozzál, csak ha szép, kövér szemek. Aztán…mi?? Várjál, Juditkám, csak itt a háttérben üvölt a tévé, lekapcsolom. Nna. Itt vagyok. Mit is mondtam? Ja, igen. Áfonya. Azt hiszem, nem kell más. Jól vagytok? A gyerekek? És ti? És a gyerekek?
11:00 Nekiállok dolgozni.
12:00: Éhesek. Kedvet kapok, hogy kiugorjak az ablakon, elvetem, mert az elsőn lakunk. Úgy érzem, ma még alig csináltam valamit, de már harmadszorra kell kaját gyártanom, aztán eszembe jut, hogy, hogy egy lelketlen szörnyeteg vagyok, hisz végre együtt lehetünk és amúgy is szeretjük egymást, ezért lenyelem a dühöm és megmelegítem a kajákat. Közben, ahogy állok a mikró előtt, a monoton búgás közben egyre feszültebb leszek, dolgoznom kéne, ki fognak rúgni, nem lesz pénzünk, éhen halunk és elveszik a gyerekeim. Vagy fordítva. Én biztosan nem eszem, csak este, és most tényleg beleállok a melóba.
12:10: Nekiállok dolgozni.
12:15: Éhen halok, ennem kell valamit.
13:00: Nekiállok dolgozni.
14:00: Elkezdődik a meeting, mindenki beköszön, videók, mikrofon bekapcsolva. Elmosolyodom, jó látni őket, olyan, mintha minden újra normális lenne. Ajtó lassan kinyílik, két gyerekfej kinéz, a tekintetem egyetlen villanásával jelzem, hogy most NEM. Ők is visszavillantanak, hogy DELÉGYSZI. Figyelem a kollégáimat, a laptopot kicsit elmozdítom, hogy ne látszódjon, ahogy a kezemmel elmutogatom, hogy dolgozom, elég legyen, mindenki oldjon meg magától mindent és most hagyjanak békén. Bemennek.
14:25: Anyósom hív, nem veszem fel.
14:30: Anyósom újra hív, felveszem, belesuttogok, hogy most nem jó, bocsánatot kér és elmondja még gyorsan a virslit, a káposztát és a teát, amit lefelejtett. Bocsánatot kérek a többiektől és komoly arccal folytatom a meetinget. Közben eszembe jut, hogy amint vége ennek, el kell rohannom a boltba, mert nem marad semmi.
15:00: Vége a meetingnek, elköszönünk, kinyomjuk. Én szélsebesen öltözöm, kit érdekel, mi van rajtam, maszk fel, kesztyű fel, irány a bolt.
15:00-15:45: Sorbanállás a napon, egyszerre csak egy mehet be. Érzem, ahogy folyik a hátamon a víz, a maszk alatt pedig olyan állapotok vannak, amit jobb, ha nem lát senki. Végre bejutok. Nem látom rendesen a maszk miatt a listát. Biztos vagyok benne, hogy én bénázok a legtöbbet, próbálom minél gyorsabban letudni az egészet. Néha belenézek a szemekbe, a sok féligarc tekintete ugyanolyan zavarodott, mint az enyém. Nehezen fogom meg a zacskót a kesztyűben, kigurul az összes zsemle. Sírni fogok. Gyorsan felkapkodom, félrerakom, nem nézek senkire. Most nem bírnám a megrovó tekinteteket. Újrakezdem. Beállok a sorba, tartom a távolságot és hallgatom, ahogy mögöttem anyázik egy nő, mert nincs élesztő. Sosincs élesztő. Végre sorra kerülök, de nem tudom a kesztyűben benyomni a pin-kódom. Elrontom, újrakezdem. Újra elrontom. Bocsánat, kesztyű le, kód be. Úgy robbanok ki a bolt ajtaján, mint aki négy napja nem kapott levegőt, letépem a maszkot és megtörlöm az orrom. Megrovó tekintetek. Nem, nem vagyok beteg, csak bepárásodtam a maszk alatt.
15:50: Nekiállok dolgozni.
16:00: Kisebbik gyerek kijön, kapott egy rakás házit, segítsek. Pelenkaöltés elsajátítása technikából, fejenállás és olimpikonok összeírása tesiből, nézzük meg, hogyan mozog a föld természetből, névmások, angol szavak, Toldi.
18.00: Éhesek.
19:00: Kezembe veszem a könyvem, aztán leteszem, elfelejtettem egy munkát befejezni. Befejezem.
19:20: Kölyköket beparancsolom a fürdőszobába, leülök a fotelbe és bámulok. Csak úgy. Eszembe jut, hogy kellene kicsit bringáznom. Felröhögök. Szarok a bringára. Aztán átgörgetem a facebook-falamat és elhatározom, hogy én is sütök kalácsot, kiflit, és másnap lelövök valakit egy csomag élesztőért.
21:00: Elfelejtettem bármit is csinálni, fogalmam sincs, hogy szaladt el ennyire az idő. Ja, a facebook.
22:00: Mindenkit beparancsolok az ágyba.
22:01: Éhesek. Nagy levegőt veszek, megropogtatom a nyakam és elmondom nekik, hogy az kap enni, aki megdolgozik érte, nyomás ki a konyhába. Nevetgélés, viháncolás.
22:45: Mindenki elcsöndesült. Kimegyek a gangra és elszívok két cigit egymás után.
23:00: Letusolok, fogat mosok és kezembe veszem a könyvem. Jólesőn gondolok arra, hogy milyen jó lesz végre olvasni egy kicsit, végül is az én-idő nagyon fontos, azt mondják, és ez most az én énidőm. Hisz jár nekem.
23:03: Kiesik a kezemből a könyv és lassan elalszom. Félálomban még arra gondolok, hogy alig várom már az újabb napot, amikor csupa izgalmas kaland vár majd, új kihívások, új ingerek, meg ragadd meg a napot, carpe diem és ilyesmik. Röhögve alszom el.
