B
Kirkman, Robert - Moore, Tony: The Walking Dead - Élőhalottak, első kötet: Holtidő,Képregény.hu, 2011, 2290 Ft
Kirkman jelenséggé burjánzó képregénysorozata egyben személyes jellegű kísérlet is, aminek - néha úgy tűnik -, csupán szerencsénkből kifolyólag lehetünk mi, a tömegek a tanúi: a szerző arra kíváncsi, meddig bír hajlítani egy embert, meddig képes a szörnyűségek (talán végtelen?) folyamát zúdítani egy, a történet elején becsületesnek, jószívűnek, civilizáltnak látszó figurára? Mi az a határ, amikor az ember megtörik és megadja magát a világyegyetem érzéketlenségének?
A forma a legelcsépeltebb horrorklisé, a zombis történet, amelyet már szinte semmilyen médiumban nem vesznek komolyan. Csakhogy Kirkman furfangos kópé, és nála a zombik egyrészt a valóság mindennaposságát összeszövő ambient-borzalom, a háttér lényege maga, másrészt csupán a folyamat katalizátorai, annak a bizonyos kísérletnek az előmozdítói. És ennek a kettősnek az összessége, szurok-komorsága adja, hogy a sorozatot hosszú távon képtelenség nem komolyan venni.
A figurák, élükön a főszereplő Rickkel talán a legrealistábban megírt karakterek az amerikai mainstream képregény történetében. A kontraszt nyilvánvaló: ebben az abszurd, apokaliptikus helyzetben, mikor a halál megszűnik létezni, mégis, ami utána vár ránk rosszabb az összes lehetőségnél, akkor normálisak nem maradhatunk. A mentális szétesés és a társadalom szinte percről percre való megszűnése két új fajt hoz létre: a sétáló halottakat (ezek a zombik) és az élő halottakat (hőseinket, akik még nem haltak meg.)
Ez a bizonyos még újabb kulcsszó a széria megértéséhez: Kirkman kegyetlen isten aki a maga Ábrahámját az ótestamentum szadistájához hasonlatosan kergeti végig szó szerint mindenen, ami eszébe jut. Ez az első kötet még a maga módján csak langyosan fortyogó tejeskávé a későbbi rettenet bugyogó aszfaltjához képest. Senki sincs biztonságban, és amikor ezt írom, nem csak a történet szereplőire értem: az a bizonyos realista megközelítés teljesen átérezhetővé teszi a figurák mindennapos gondjait, és amikor bevégzik, akiket megszerettünk, azoknak halála felér az olvasó lelke egy darabjának amputációjával.
Szerelem, család, egyéni heroizmus, sőt, még a militáns rátermettség sem ér semmit ebben a világban. Isten már nem néz le ránk - az egyetlen életképes direktíva, hogy „lődd őket fejbe”, és akkor kapsz max öt perc haladékot halálodig.
Évtizedek újsághírei, híradórészletei, dokumentumfilmjei és archív fotói összeszövetkeztek ellenünk és elhitették velünk hogy, bár az élet színes, a fekete-fehéré az igazi realizmus. Kirkman és a grafikusai (először Tony Moore, majd miután ő kidől, a hetedik füzettől Charlie Adlard) igazi jéghideg világot skiccelnek elénk, amelyben még a nyár is egy hűtőszekrény szívével dobog. Hogy Rick megússza-e ezt a színtelen, szadista túlvilágot? Talán életben marad, de ép már nem lesz soha.
