Hogyan lesz egy szíriai felmenőkkel bíró, palóc nyelvjárási környezetben nevelkedett magyar lányból külpolitikai tudósító? Mi késztet egy csinos fiatal nőt arra, hogy egy kamerával felszerelkezett operatőr társaságában a világ olyan szegleteibe látogasson, ahová az emberek többsége súlyos összegekért cserébe sem tenné be a lábát?
Al Ghaoui Hesna (blogja itt) tizenöt országból, számos háborús övezetből tudósította a Magyar Televíziót: a szerkesztő-riporterrel, a Kamera Hungária Díj kétszeres tulajdonosával Vujity Tvrtko beszélgetett hétfőn a Háborúk földjén – Egy tudósítónő vallomásai a válságövezetek megrázó hétköznapjairól című könyvének megjelenése alkalmából.
A sok móka-kacagás után komolyabb percek következtek. Hesna mesélhetett a származásáról, az arab identitás fontosságáról, vagy arról, hogy mi a véleménye a nagyközönség külpolitika iránti érdeklődésének folyamatos csökkenéséről. Nem hisz abban a szűkülést magyarázó általános teóriában, hogy a külpolitika nem érdekli az embereket, többek között azért is írta meg művét, hogy ennek az ellenkezőjét bizonyítsa. A beszélgetés folyamán többször jelezte (erre egyébként nézői kérdések is rásegítettek), hogy nagyon szerette volna könyvét bulvármentesre csiszolni, és a sztoriközpontú szerkesztést inkább az „érdekes” kifejezéssel ruházná fel.
A szakmaválasztást feszegető kérdésekre elmondta, hogy bár gyerekkorától kishíreket állított össze és akasztott ki a vécében szülei szórakoztatására, álmaiban a haditudósító, mint hivatás nem szerepelt az első helyen. Idősebb korában vált fontos céljává az arab világ sztereotíp képzetének kiűzése az átlagemberi koponyákból, melyeket először szíriai fiatalokról szóló riportokkal, majd egyre komolyabb politikai műsorokkal váltott valóra. Arafat halálakor például épp a helyszínen tartózkodott, édesapja beszélte rá, hogy béreljen kamerát, és vesse bele magát az események sűrűjébe.
Tvrtko visszatérő (és nyilván kézenfekvő) kérdése volt a nemiség és a lelkiismeret problematikája. Hesna elmesélte, hogy a megfelelő öltözködés vagy mozgás terepen külön megtanulandó feladat volt, és hogy nem tartja a könyvet nőcisnek, de elfogadja azt, hogy ezt így csak egy nő írhatta meg. Erről a kedves, folyamatosan mosolygó lányról kiderült, hogy munka közben olyan könyörtelen sztahanovista, hogy a saját barátja is megdöbbent, amikor egy backstage-felvételen ordítozni látta az operatőrrel, és azt sem hallgatta el, hogy nem feltétlenül fakadt hangos zokogásra haldokló gyerekek láttán, s ez a tény komoly önvizsgálatra késztette. Ettől függetlenül könyvének az is rejtett, de alapvető célkitűzése, hogy a mindennapos luxusba beleszokott és mégis egyfolytában panaszkodó magyaroknak megmutassa, létezik olyan nyomor a földön, amit elképzelni sem tud az, aki a mérgezéstől való félelem nélkül ihat egy pohár vizet. És hát az sem bagatell ügy, hogy nekünk nem kell csótányhadsereggel egy ágyban heverészni a sivatag kellős közepén, amely borzalom Hesnával és Tvrtkoval is megesett. Hesna jobban kiborult a menetelő bogaraktól, mint bármilyen más szörnyűségtől mozgalmas élete során, Tvrtko pedig megosztotta velünk a titkot, hogy életében először akkor és ott aludt összebújva egy pasival, mert ráadásul mínusz ötven fok volt odakint.
Rövid médiaetikai elemzés után (illendő-e egy haldokló arcába tolni a mikrofont, és érdeklődni, hogy fél-e a haláltól) mind a két tudósító megosztotta velünk, hogy skizoid érzés hétfőn nyomortelepen hálni Etiópiában, kedden pedig Smart kártyát átnyújtani a McDonaldsban mosolygó pirospozsgás eladónak, vagy összerezzeni egy autóriasztó hangjára, mert az izraeli rakétajelző sziréna hangjára emlékeztet. Abban is megegyeztek, hogy a háborúnak van egy sajátos humora, amit a benne élők túlélési eszközként használnak. Sok sztorisziporka keringett az est folyamán a teremben: a legérdekesebb számomra talán az arab és az izraeli rapcsapatról szóló történet volt, akik együtt kezdtek zenélni, de mikor a palesztin együttes a rap társadalmi probléma-kibeszélő funkciójának megfelelően politizálni kezdett, súlyosan összevesztek. A legmegrendítőbb pedig az ugandai lánnyal készített interjú lehet, akit 13 évesen raboltak el a felkelők, a beszélgetés alatt nagyon nehezen tudott összefüggő mondatokat alkotni, de a jövőjét feszegető kérdésre csillogó szemmel válaszolta: Tanulni akarok!
