Fotó: Valuska Gábor

Sorozatunkban írókat, költőket kérünk meg, hogy válasszanak egy képet a Ludwig Múzeum aktuális kiállításának anyagából, és írják le, ami először az eszükbe jut róla. Az Érmezei Zoltán életmű-kiállításon (Vissza/Előretekintés.) Németh Gábor járt.

a szépírás, az ki van zárva

a kiállítás megtekintése közben legjobban talán az intézményes, tragizáló szentesítés idegesített, mert engem kizárólag a feltámadás érdekel, pontosabban a feltámasztás, a feltámasztással szemben támasztok igényeket

a halott nyúl járni tanítása, az érdekel

meg az, hogy érmezei tükrét kölcsönvéve a bal lator lesz a jobb

a burok, a lepel maradandósága foglalkoztat, a fárasztó tény, hogy az üreget, ami egy halott után marad, aztán még neked kell utólag telehordanod zavaros jelentésekkel

de szerencsére aztán az egyik fotón érmezei és rauschenberger ugyanahhoz az  üveghez érinti filctollát két oldalról, tehát a fénykép sugallata szerint, ugyanazt rajzolják az üveg két felére

nem jöttem rá, ki követhetett kit, csak a kezek látszanak, azzal csalnak, mint a rodolfó, nem derül ki, rauschenberger vagy érmezei tartja-e bal kezében a tollat, mindenesetre ott, a kiállításon valamiért úgy gondoltam, talán valamelyiküknek át kellett tennie a jobból a balba a filcet, hogy létrejöhessen a tükrözés pszeudója

Könyves magazin 2016/1

Libri-Shopline, 2016, 72 oldal Ft

 

az jutott eszembe, hogy az ilyesmi pszeudót csak képpel lehet megcsinálni, mert a kép olvasása non-lineáris, ha a filcet írásra használnák volta, azonnal kiderülne, ki követ kit

aztán pedig az, hogy ezt az értelmezést persze csak a kényelmes konvenció diktálja, hiszen simán elgondolható volna a görcsös igyekezet, hogy egy efféle esetben inverz betűkkel vezessük (meg), és akkor már alulról felfelé, társunkat az együttműködésben, végül pedig az, hogy az írás normálisan az ég felől tart lefelé a pokolba, de ezúttal ez nem így volna

azt találtam ki végül, hogy eltulajdonítok innen egy érmezei-szöveget, de megkérem azt az ismeretlenül is tisztelt valakit, aki majd ennek a szövegnek a szedésével és tördelésével foglalkozik, hogy fordítsa meg, hogy megfordítással tegye olvashatatlanná, abból a célból, hogy az érmezei-szöveg eltulajdonítását egy tükörrel lehessen egyszerre visszavonni és nyilvánvalóvá tenni, hogy legyen ez az  “együttműködési gyakorlat” (copy right: érmezei)

úgyhogy találomra kiválasztottam egyet a tárlókba exhumált hófehérkék közül, de csak az elejét másolom ide, hogy akár egy fényesre nyalt kávéskanálban, a  karácsonyfáról lelopott  díszben is elolvashassad

drága tördelő, akkor ezt kéne, ezt a kurzívat megfordítani:

és látám, hogy jó lesz

hogy előfeltevéseimet hogyan írja majd fölül a véletlen

ráadásul amíg ott ezen itt

tehát végső soron az érmezeivel való együttműködés lehetőségein

gondolkodtam,  hirtelen megjelent rauschenberger egy minden tekintetben -de az enyémben föltétlenül! - művészettörténésznek látszó nővel, és végigvezette a kiállításon, nagyjából azzal a körültekintéssel, ahogy egy laikussal tenné

ezen a ponton el kell áruljam

hogy a művész tárlatvezetés közben időről-időre a műtárgyakra bökdösött, kétségbeesésbe kergetve a kettősüket aggodalmas tánclépésekkel követő  teremőrt, ami egyszerre vetett föl biztonságtechnikai és művészetfilozófiai kérdéseket, mert többször is előfordult, hogy rauschenbergert már tényleg csak pár milliméter választotta el attól, hogy bal vagy éppen jobb kezével a műtárgyak védelmére rendeltetett üveglapokhoz érjen

pedig életszerű jelenlétével már amúgy is a halott érmezei tűrhetetlen távollétét demonstrálta

A cikk eredetileg a Könyves Magazin februári számában jelent meg.