Fotó: Valuska Gábor
Sorozatunkban írókat, költőket kérünk meg, hogy válasszanak egy műalkotást a Ludwig Múzeum aktuális kiállításának anyagából, és írják le, ami először az eszükbe jut róla. A Fiatal Lengyelország - A valóság utóérzései című tárlaton Kemény István járt.
És láték akkor a bedőlt bank tetejéből egy haragvó hóembert kiemelkedni, fején egy autónak részletével, és véltem ezt rossz álomnak, ámde pedig sem nem rossz, sem nem álom nem vala. Vala inkább maga a relatíve jó és relatíve színtiszta valóság.
És láték még a banképület mellett gyülekezni tanácstalan tüntetőket, a kiknek a hóember nem fért sem nem látása síkjába, sem nem gondolkodásának tartományába, és véltem ezeket a kisbefektetői félelmek megtestesítőinek, a kiknek a banképületből kiáradó dermesztő, jeges közöny is éppen elég teher, s nem kell ő nékik még az is, hogy mindennapi létük dimenziójából felemeljék arcukat. Mert hogy már eddigi éltük során is éhük vala nékik a szorongás, a melyet most csillapít a közvetlen éhhaláltól való konkrét rettegés.
Könyves Magazin 2016/4.
LIBRI-BOOKLINE ZRT, 2016, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft
De láték akkor a levegőégben, az angyalok szférájában, futólépésben közelgő ijedt arcú rohamrendőröket, a kiknek parancsuk vala a templomot fenevadaktól megvédelmezni. És láttam ő magukat e fenevadakat, s valának ezek egy részben földönkívüliek, más részben korábbi földtörténeti korszak prédalesői, s mindkét részben pedig pikkelyes sárkányai későbbi élőlények kollektív emlékezetének. És e fenevadak nem tevének mást, mint hogy vigyorgó pofával nyúlkáltak és lihegtek a templom kupolája felé.
És láték flashbacket, évekkel előbb multiplex mozik termében, a melyben majdani rohamrendőr és majdani tüntető gyermekekként ültek vala külön s külön családjaik körében, és bámulának ezekhez hasonlatos fenevadakat, és látám ennen magamat is ugyanott. És azt gondolám, hogy a meddig e féle fenevadak töltik meg elméjét mindannyiunknak, addig az minékünk még mindig sokkalta jobb, mint a semmi. És tudtam volna akkor sírni és nevetni egyszerre az mi magunkon.
És fordítám fejemet az égi dolgokról a földiekre ismét, s láték fémmodulokból összeállított kordont a templom körül, s láték ott rohamrendőrökkel tüntetőket összecsapni. És egy tüntető kezében vala egy úttestből kibontott térkő, és a levegőben is repüle több másik ehhez hasonlatos. És vízágyúzást is láttam, s hátára döntött égő autót is.
És látám ez autót az utcai harcok részeként a templom előtti téren, s ezzel egyidőben a legalsó képnek részeként is hullani a békés valóság felé. Egy gyógyszertár és egy ép banképület közötti utcára fog zuhanni másodperceken belül. És figyelmeztetém ekkor en magamat, hogy a mit mostan látok, az csak mind egy szőnyegbe szőve vagyon.
És jelét kezdtem keresni annak, hogy a szőnyeg megszövője akart-e én nékem mondani valamit, avagy tréfált velem. És ránéztem újból az egész szőnyegre, és látám megint csak a templomot a kép centrumába szőve, ám de elzárva mindenektől, elkerítve Istentől épp úgy, a hogyan emberi agynak rémétől és en magunktól is. S meghallottam ekkor a szőnyegszövőt így szólani én hozzám: sírjál és nevessél! És megéreztem akkor az ő lelkének szomorúságát, a mely az enyémnek édes testvére.
A cikk eredetileg a Könyves Magazin őszi számában jelent meg.
