Dr. Mengele boncolóorvosa

Rostás Eni | 2013. május 29. |

Dr. Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban

Magvető, 2013, 208 oldal, 2990 HUF


Kertész Imre tanácsára a Magvető 2004-ben kiadta Dr. Nyiszli Miklós Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban című könyvét. A könyv majd tíz évvel később, idén újra megjelent. Az újrakiadás apropóján a kiadó és a József Attila Kör  rendezvényén Szegő János a kiadó szerkesztője, Szűcs Teri irodalomtörténész, Heves Judit interkulturális pszichológiát hallgató egyetemista, és Vári György beszélgetett az Írók Boltjában. A  téma Nyiszli és a holokausztreprezentációk voltak. Dr. Nyiszli 1946-ban, Nagyváradra hazatérve jegyezte le az emlékeit, a könyv eredeti címe az volt,  amellyel most is olvasható. A legszörnyűbb cím, amit csak el lehet képzelni egy könyv borítóján. (Az 1960-as években Orvos voltam Auschwitzban címmel jelent meg Bukarestben - a szerk. )

Aki hazajött, az mind meglopta a másikat, mert aki nem lopta meg, az nem jött haza

A holokauszt mely irodalmi, esztétikai reprezentációja volt rátok a legnagyobb hatással, indítja a beszélgetést egy szubjektív kérdéssel Szegő János, a most irodalomtörténész, és nem publicista státuszban megjelenő Vári György pedig már szabadkozik is, amiért ő szólal meg először. Holokauszttal kapcsolatos „aktuális nyavalyái” és a nagyszülei meséi  Moldova György A Szent-Imre induló című munkájában artikulálódtak legelőször. A regényt azóta újraolvasta, és nagyon rossznak találta, de sebaj, rossz könyvek is lehetnek óriási hatással az emberre. Megemlíti még a Kertész Imre Sorstalanságát, az olasz Primo Levi könyveit, és a lengyel Tadeus Borowski novellái. Szép Ernő is szóba kerül, aki a látszat ellenére nagyon radikálisan vitte színre a, mondja Vári, és itt megakad. Mit is? Beleütközünk az első falba, a tömeggyilkosságról beszélni nem egyszerű. A Kertész-életmű Hevesi Judit számára is nagyon meghatározó. Mostanában Claude Lanzmann Shoah című, kilenc és félórás, monumentális dokumentumfilmje volt rá a legerősebb hatással, de Dieter Schlesak Capesius az auschwitzi patikus című könyve is helyet kap a listáján. Szűcs Terinél is előkerül a Sorstalanság, valamint Paul Celan könyvei, és egy friss tanítási tapasztalat. Diákjaival a kortárs, és a pár évvel a kortárs előtt járó holokauszttal foglalkozó műveket vizsgálták. Hallgatói nagyon izgalmasnak találták azt a fajta provokációt, amellyel például a lengyel Zbigniew Libera Auschwitz lego projektje, vagy Ram Katzir holokauszt-kifestőkönyve áll a témához. Kreatív módon háborodtak fel a túlélő sorszámát újratetováltató „performanszon”, de közben azt is értették, hogy miért készül el egy ilyen mű. Szűcs tanítványaként Hevesinek az Auschwitz diszkó volt leginkább emlékezetes. A filmecskében egy Holokauszt-túlélő táncol lányával és unokáival  Gloria Gaynor I will survive című dalára a koncentrációs tábor különböző pontjain. Szegő a Jób lázadásával zárja a vallomásos nyitányt.

Mengele

A közvetlenül a holokauszt után keletkezett beszámolók első hullámát (ebbe tartozott például Szép Ernő és Zsolt Béla) a hallgatás évtizedei követték, veszi át a szót Vári. Kevés a holokauszt-életmű (Kertészé nagyszabású kivétel), egy-egy regény akad, közel a csendhez és az elhallgatáshoz. A nemszépírókban - így Nyiszliben is, aki nem írónak, hanem tanúnak tartotta magát - erősen munkált a dokumentálási igény. Nyiszli munkájának címe egyben egy jegyzőkönyv címe is, a visszaemlékezésen, és a nürnbergi perben elhangzott vallomásán kívül más nem maradt fenn tőle. Kivételes helyekről dokumentálhatott, olyanokról, amit csak nagyon kevesen láthattak, akik látták, azoknak pedig már nem volt módjuk a dokumentációra. Nyiszli eljutott a legmélyebb tanulságig, az utolsó helyen állt, ahonnan még vissza lehetett jönni, a gázkamrából már nem jöttek ki műalkotások. Életét nagyszerű némettudásának köszönhette, könyvét viszonylag iskolázott, irodalmi nyelven írta. Minden során érződik a küzdelem, nem tudott nem beleütközni a nyelv humanizmusába, amely nem engedte megszületni a beszámolót. Hevesi a könyvet még a (ha fogalmazhat így) „holokausztbumm” előttre helyezi, majd hozzáteszi,hogy korosztálya körében is egyre fontosabb témává vált az identitásküzdelem, a gyökerek keresése, még így, 3-4 generációval a történtek után is.

Ki volt Dr. Nyiszli Miklós?

Nyiszli Miklós 1901. június 17-én született Szilágysomlyón. Kolozsvári, kieli és breslaui tanulmányai után Nagyváradon helyezkedett el, általános és törvényszéki orvosként. 1944 májusának végén feleségével és lányával Auschwitz-Birkenauba deportálták. Itt a A-8450-esszámú tetoválást kapta, majd a monowitzi kényszermunkatábor betonozó munkacsapatához került. Alig két hetet töltött a csoportban, amikor a tábor összes orvos végzettségű foglyát az SS főorvosához rendelték. Egy francia társával együtt megfelelt a Németországban végzett patológus kitételnek, és az Auschwitz-Birkenaui rabkórházba került. Dr. Josef Mengele beosztottjaként a II. krematórium boncolási részlegében kezdett dolgozni.  Munkája során, a Sonderkommando sűrű cseréjének szabálya miatt legalább kétszer kellett volna meghalnia, de Mengele jobbkezeként túlélte az egység utolsó szelekcióit. 1945 januárjában, a tábor evakuációja során elvegyült az egyik gyalogmenet foglyai között, és  Plaszówon  keresztül Mauthausenbe, majd a melki és az ebenseei koncentrációs táborba került. Innen szabadították fel az amerikaiak. 1949 és 950-től üzemi, majd 1951-től haláláig kórházi orvosként praktizál. A Világ című napilapban közölt memoárjának részletei 1946-ban könyv formájában is megjelentek. A Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban című kötet alapján 2002-ben forgattak amerikai filmet, A szürke zóna címmel. Nyiszli 1947-ben tanúként jelent meg a Nürnbergi-perben. Nagyváradon hunyt el, 1956. május 5-én.

"Alulírott dr. Nyiszli Miklós orvos, A. 8450 tetoválási számot viselő volt KZ fogoly", kezdi nyilatkozatát a könyv elején a szerző. Táborbeli identitása a szabadulás után is kísértette, a számokat nem csak a karjára, de a tudatába is beletetoválták. Szűcs szerint az, hogy írni fog, már a táborban eldőlt. Mivel a túlélés nem látszott lehetséges opciónak, a dokumentálás nagyon fontos volt. Mindenki írt, írtak Varsóban, a lodzi gettóban. Szűcs is regényként olvasta a művet, Nyiszlinek volt valamiféle narratív struktúrája, a pokol metaforája is nála jelenik meg először.

Mindent lát és mindent csinál

Vári Nyiszli szakmai kötelességtudatáról beszél, ám hiába a soha meg nem rendült szakmai ethosz, ő is szembesült a dilemmával, hogy olyan civilizációs konszenzuson kívül eső dolgokról számol be, amelyeket a saját szemével látott. Szakmai fölényt érzett Mengelével szemben, ebből született a kényszer az írásra, azonban munka közben folyton előkerült, hogy a fölénynek nincs semmi jelentősége. Egyetlen szövetségese a nyelv volt, ám a múltról nagyon nehéz triviálisan beszélni, és a szavakat egyetlen vállrándítással semmissé lehet tenni.

(A beszélgetés ezen a pontján egyre inkább úgy érzem, hogy olyasmiről beszélünk, amiről nem lehet, mert egyszerűen olyan mértékben áll kívül az emberi ésszel felfoghatón, hogy bármi hangzik el, csak a hallgatás lesz egyre mélyebb. A székszomszédom mellett ülő idős hölgy halkan, de folyamatosan kommentálja az elhangzottakat, én közben a Másik halált bámulom rendületlenül, hátha ad némi feloldozást. Az Írók Boltjának előterében megjelenik egy ismerős kordzakó, és egy pillanat múlva Barnás Ferenc tűnik el az irodaajtó mögött. Nincs időm azon gondolkodni, hogy mit akart a sors üzenni ezzel, a kis közjátékot senki nem vette észre rajtam kívül.)

Mengele középen

Elmondhatatlan. Foglalja össze egyetlen szóban az elhangzottakat Szűcs Teri. Nyiszli három rétegét is látta ennek az elmondhatatlanak. Elsősorban a tömeges pusztítást, ami őt és családját is életveszélybe sodorta. Másodsorban a Sonderkommando világát, akiknek a testek feldolgozása volt a feladatuk. A Sonderkommando tagjait négyhavonta kiirtották, hogy ne lehessen emlékezni semmire, semmi ne maradhasson fenn, ami a gázkamrák környékén történik. Mégis a „speciális egység” tagjainak jóvoltából kerültek ki dokumentumok és fényképek a táborokból. 

Nyiszli is a Sonderkommando tagjai közé sorolta magát, amelynek túlélői a túlélők bűntudatát testesítik meg. Ők voltak az SS jobbkeze, jobb életkörülményeket között éltek, jókat ehettek, bár ehhez az aktuálisan pusztulásra ítélt transzport vonatát kellett kifosztaniuk. Jobb fizikai állapotuk miatt reménykedhettek a kitörésen, közben folyamatosan arra kellett koncentrálniuk, hogy végig tudják csinálni, amire "kiválasztották" őket.  Ők, és Judenrat, vagyis az SS gettóbeli zsidó kapcsolattartói fejezik ki legsűrítettebben a holokauszt etikai borzalmait. Harmadsorban pedig Nyiszli látta az orvosi és eugenikus oldalt, a nácizmus kutatási perverzióját, amely központosított formában zajlott, professzorokkal és kutatóintézetekkel. Anyám is így mesélte, suttogja az idős hölgy mellettem. Az emberi test feldolgozni való tárggyá vált, ám Mengele nem tudta volna végigcsinálni a kísérleteket segédje nélkül. A magyar orvos mindent látott és mindent csinált. Szegő szerint rögtön az elején szembesült sorsával, de mivel volt bátorsága jelentkezni Mengelénél, úgy érezte, sikerült korrigálnia azt.

Mit szóltok a könyvben lévő Mengele portréhoz, kérdezi Szegő, a moderátor, és ahogy már megszokhattuk, Vári válaszol először. Érezhető Nyiszli felvilágosult fölénye, ő elsősorban áltudósnak, sarlatánnak tartotta Mengelét, és végig azt gondolta, hogy téved. Mintha nem lenne teljesen mindegy, hogy helyesek-e „főnöke”premisszái, ha tömegek kiirtására használják azokat. Nyiszli ziccerben volt, olyanokat tehetett meg, amit más előtte soha. Amikor a Kapitányként emlegetett Sonderkommando-tag begyógyszerezte magát, tudta, hogy hagynia kellett volna meghalni, de mégis megmentette. Kapitány nem szabadulhatott önszántából emlékeitől, munkájának jutalma később a fejlövés volt. Nyiszlinek nem volt más választása, és erről végig próbálta meggyőzni magát. A Sonderkommando tagjai nem embertelenedtek el, írja , szemben a női barakk lakóival, akik már nem emberek, csak torz alakok. Létezik-e skála a gonoszságon belül, veti fel Szegő, de senki sem olyan bátor, hogy ezt megválaszolja. Vári szerint erre egyedül Nyiszli tudna válaszolni, így ő sem teszi, helyette spoiler alert felkiáltás nélkül árulja el, hogy (SPOILER ALERT!) az orvos lánya és felesége is hazatért a táborból. Nyiszli az életet választja, gyógyítani akar, bár kétmillió embert követett végig a szeme. Az holokauszt nem egy nagyszabású történelmi véletlen, a világ Auschwitz-természetű, mindaz, amiben hittünk, nincs, hangzik a beszélgetés legerősebb gondolata egy túlélőtől.

Nyiszli Miklós könyve provokatív, és rengeteg kérdést hagy, amit nekünk kell értelmezni, amin nekünk kell tovább dolgozni. Mindenki mindig lép egyet, mint Köves Gyuri a Sorstalanságban. Szegő a végszóban felidézi az orvos egyik kollégáját, akit akkor vett fel, amikor már nem tudta tovább egyedül ellátni a feladatát. A kolléga magyar volt, családja a gázkamrában végezte, kisfiát, a 12 éves Sanyikát viszont a deportálás előtt sikerült elrejtenie a kőszegi szerzeteseknél. Tudta, hogy ő sem tér haza élve, ezért arra kérte Nyiszlit, hogy ha megmenekül, vegye magához a fiút. Nyiszli nem teljesítette kívánságát, de Sanyika, Görög Sándor gyógyszerkutató, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja később megírta családja történetét, Repkényszaggatás címmel. Dr. Nyiszli Miklós története itt körbeért.