KGB - A szovjet titkosszolgálatok története
Ford. Barabás József, Corvina, 2022, 341 oldal
- A szerző francia történész, újságíró, aki már több könyvet írt a 20. század történetéről, Franciaországban népszerű szerzőnek számít, de ez az első magyar megjelenése. Lecomte szereti a kelet-európai témákat, Lengyelország bizonyos korszakainak is szakértője.
- A KGB - A szovjet titkosszolgálatok története egy összefoglaló munka a KGB-ről, aminek első változatát 1917 decemberében alapították Cseka néven, az idősebbek még emlékezhetnek a csekista kifejezésre (a beszélgetésben alapvetően a KGB-t használták, függetlenül a későbbi névváltoztatásoktól). A kötet a megalapítással indul, de visszautal az előzményekre is, a cári titkosrendőrségre, majd a Szovjetunió felbomlásáig követjük az eseményeket. Putyin karrierjét így ebben nem igazán találjuk meg, egy-két utalás van rá, hogy a KGB-ben őrnagyi rangban szolgált.
- Ungváry elmondta, hogy a titkosszolgálatok kapcsán van egy olyan szólás, hogy ez a második legősibb mesterség. Szerinte van különbség a különböző titkosszolgálatok között (például a CIA és a KGB között), nem feltétlenül az eszközökben és módszerekben, hanem azok intenzitásában. Ez azt jelenti, hogy teljesen más feladatköre van egy fogyasztói-jóléti társadalomban működő titkosszolgálatnak, és mint ami nem jóléti társadalomban működik. Magyarországon is más feladata volt a titkosszolgálatnak 1990 előtt és után. Ami a nyugati szolgálatokkal összehasonlítva KGB-specifikus, az Ungváry szerint a politikai gyilkosság kultúrája, ami a szervezet történetén vörös fonalként húzódik végig. Hozzátette, hogy persze a jugoszláv titkosszolgálat is előszeretettel gyilkolta a saját nyugati emigrációjának tagjait, ráadásul ki volt osztva, hogy a szerbek a szerbeket, a horvátok a horvátokat ölik meg.
Online tartották Ungváry Krisztián történész új kötetének bemutatóját. Az Utak a senkiföldjén az 1945-ös kitöréssel foglalkozik, ami Magyarországon egyre jobban foglalkoztatja a közvéleményt - bár a közbeszéd az utóbbi időben elszakadt a történelmi tényektől. Ungváry könyve összefoglalja, mit tudunk a hadműveletről, emellett a történész megosztja benne a túlélők visszaemlékezéseit is, hogy tovább árnyalja a képet. A bemutatón a történészt Stumpf András újságíró kérdezte, a beszélgetés elején az ukrajnai háborúra is kitértek. A főbb gondolatokat összefoglaltuk. Kép: Fortepan / Mihályi Balázs
Ungváry Krisztián: A kitörés hadműveletét elrendelni tömeggyilkosság volt
- Szintén KGB-specifikus az aktív intézkedések műfaja. Ez rejtett befolyásolást jelent, amelyet titkosszolgálati eszközökkel és módszerekkel hajtanak végre úgy, hogy a célország vagy személy nem érzékeli, hogy éppen ki befolyásolja éppen. Persze ez azt is érintette, hogy ki hogyan értelmez más eseményeket: a KGB értelmezésében például a budapesti angol nagykövetség teadélutánjai vagy az amerikai követség filmvetítése is aktív intézkedésnek számított. Ez Ungváry szerint annyiban nem volt téves, hogy ezek az alkalmak hozzájárultak, hogy az emberek még inkább elveszítsék az illúzióikat, annyiban viszont téves, hogy ahhoz, hogy ilyen teadélutánokat csináljanak például az angolok, semmilyen titkosszolgálati eszközt és módszert nem kellett alkalmazni: elég volt, ha megmutatták, hogy Anglia és az USA hogy néz ki. Ha viszont egy ilyen programot a szovjet követség rendezett, akkor ahhoz szükség volt a titkosszolgálati eszközökre, vagy Patyomkin-falvakat kellett építeni, mert a létező szocializmus senkinek sem lett volna kellően vonzó. A különbség lényege tehát az, hogy ugyan minden országnak van titkosszolgálata, de más mértékben vannak rászorulva a titkosszolgálati terrorra.
- Király elmondta, hogy a könyv elejéből az derül ki, hogy Leninék győzelméhez hozzájárult, hogy ők voltak a legerőszakosabbak, a Csekába is pszichopaták tömegét vették fel, akik semmitől sem riadtak vissza. Ungváry hozzátette, hogy a történet itt már a szavak szintjén elkezdődött: a pártot bolseviknek hívták, ami ‘többséget’ jelent, miközben ez egy nagyon kisebbségi alakulat volt. Tehát a szavak tudatos manipulálásra való használata már a párt megnevezésénél feltűnt, majd ez folytatódott is. Így a legdurvább terrorral lehetett csak ennek a kisebbségnek a hatalmát fenntartani. Király szerint a hatalom megszerzése nem jelentette a terror csökkenését, hanem az tulajdonképpen Sztálin haláláig intenzív maradt,
a legtöbb gyilkosságot a saját állampolgáraik ellen követték el.
- Fotón kivetítették a KGB épületét, ami előtt Feliksz Edmundovics Dzerzsinszkij szobra áll. Ő részben lengyel származású volt, majd a Cseka megteremtője lett. Oroszországban és az NDK-ban valóságos kultusza volt, míg a magyaroknál, legalábbis a hatvanas évektől, ez kevésbé tetten érhető - Ungváry mindenesetre nem találta nyomát. Dzerzsinszkij munkamániás ember volt, és bár valószínűleg nem volt szadista, erkölcsi kételyei sem támadtak, ő maga is részt vett a kivégzésekben. Hitt a forradalomban és nem gazdagodott meg belőle, tőle származik a mondás, hogy az igazi csekistát a hideg fej és a forró szív jellemzi. A kötelességteljesítés és az önfeláldozás szimbóluma a szovjet titkosszolgálati legendáriumban, amit a kinézete is erősített: aszketikus volt, sovány, szakállas, kopaszodó, és annyit dolgozott, hogy bent aludt az irodában. Hamarabb meghalt, mint hogy Sztálin kivégeztethette volna, ami azért nagy szó, mert a KGB vezetői közül természetes halállal nem igazán tudott meghalni senki.
Dzerzsinszkij (Wikipedia)
- A következő fotón Genrih Grigorjevics Jagodát láthattuk fiatalon. A Szovjetunió története leírható az erőszak hullámainak történetével, ebben Jagoda korszaka 1936-ig tartott, majd Nyikolaj Ivanovics Jezsov váltotta, hozzá kötődnek igazán a sztálini tisztogatások. Ennél a váltásnál zajlott le egy olyan forgatókönyv, ami később többször megismétlődött: van valaki egy fontos poszton, aztán áthelyezik például a közlekedési népbiztosságra, majd három-négy hónap múlva “kiderül” róla, hogy besúgó ügynök, fasiszta kém, és kivégzik. Egy idő után az érintettek is rájöttek, hogy mi vár rájuk, így viszonylag sok olyan KGB-s vagy csekista tiszt disszidált, mert például sejtette, hogy azért hívják haza New York-ból, hogy végezzenek vele. Az ő beszámolóiknak az utókor sokat köszönhet, az átállás jelensége a titkosszolgálatokról való tudás egyik legfontosabb forrása.
- Jezsov és Jagoda is zsidó származásúak voltak, amit lehetett is róluk tudni. Ungváry szerint a zsidó bolsevizmus mítosza annyiban rendelkezett egy valós maggal, hogy a KGB és annak elődei az orosz birodalom számára nagyon különböző dolgot jelenthettek. A zsidók számára a kommunizmus egy emancipatorikus jelenség volt: 1917-ben egy zsidó kispolgár adott esetben azért azonosult a kommunizmussal, mert az ő társadalmi elfogadottsága a kommunisták programjához tartozott, míg a zsidóságot a cári rendszerben kegyetlenül elnyomták, pogromok voltak. Emiatt a zsidók aránya a KGB és elődszervezetei vezetésében az elején nagyon magas volt. Ez az arány a sztálinizmus alatt aztán csökkent, mert a tisztogatásokban a legnagyobb áldozati csoportot a tisztogatásokat elkövető tömeggyilkosok jelentik. Minél feljebb haladunk a szovjet párti és állami hierarchiában, a túlélési esély annál kisebb. Egy egyszerű orosz parasztot a jezsovcsina nem igazán érintette, őt az éhínség sújtotta. Az a 6-700 ezer ember viszont, akit Jezsov alatt kivégeznek a trojka nevű, háromtagú rögtönítélő bíróságok, nagyrészt párttagok. Amikor Rákosi megérkezett Moszkvába 1940-ben, akkor a saját visszaemlékezésében említi, hogy nehéz volt a helyzet, és
ott tudta meg, hogy a magyar kommunisták közül már sokan nem élnek, Kun Béla sem.
- Az egyetlen vezető, aki a KGB vezetője is volt és aztán a Szovjetunió főtitkára, Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Magyarországon szerezte a hírnevét az 1956-os forradalomban.
- Lecomte könyve nyugati történeteket is leír, hogy a Szovjetunió hogyan tudta használni a “hasznos idióták” komplett hálózatát. Lenin a “hasznos idióták” alatt azokat a nyugati értelmiségieket értette, akik anélkül csináltak szovjet propagandát, hogy ezért bármilyen juttatást kaptak volna, viszont azt gondolták magukról, hogy nekik majd a Szovjetunióban jó lesz. Részben miattuk, a Szovjetuniónak akkor volt a legjobb a híre Nyugaton, amikor a legvéresebb leszámolások zajlottak. Ungváry hozzátette, hogy ez a többi szocialista tömegdiktatúrára is igaz. A Kínai Népköztársaság legjobb híre a kulturális forradalom idején volt. Amikor aztán elkezdődött az enyhülés, az értelmiségiek csalódtak, mert kiderült, mi folyt ezekben az országokban. Viszont új tárgyat találtak a rajongásuknak, és következett például Albánia. Mindez főleg a harmincas években volt jellemző, az ötvenes évektől például a berlini és a magyar, majd a prágai események miatt is megnehezült lelkesedni a megvalósult szocializmusért.
- A jelen eseményei kapcsán Ungváry szerint hasznos és produktív Putyin összehasonlítása Hitlerrel. Hitlernek nem volt világuralmi célja, mert úgy gondolta, hogy az élet harc, és ehhez szükséges, hogy legyenek mások, akikkel az árják harcolhatnak. A putyini tervek hasonlóak. És van mindkét esetben egy megváltó ideológia, Putyinnál a három szláv törzs egyesítése. (Ezt a gondolatmenetet a történész a Facebook-oldalán is kifejtette.) A titkosszolgálatok működése kapcsán Ungváry azt mondta, ha cinikusan fogalmaz, Hitler álmodni sem tudott volna arról, ahogy ezt Oroszországban kezelik. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy nagyon mások a tehcnológiai lehetőségeik Putyinnal abban, hogyan juttatják el az állampárti ideológiát az emberekhez. Továbbá a vezérkultuszban is találhatóak elég érdekes párhuzamok, gondoljunk itt Putyin meztelen felsőtestű lovaglására, a fotókra, ahogy úszik, vadászik, vezet - ezek a reprezentációk.
Ungváry: Putyin ezt a háborút politikailag már most elvesztette
Tovább olvasok
- Az is elhangzott Putyintól, hogy azért ment Ukrajnába, mert ott fasizmus van. Ehhez képest az ukrán vezetés esetében Ungváry nem tud személyi kultuszról, nem tud a társadalmat minden szintjén átható és ellenőrző titkosrendőrségről, és nem ismer megváltó ideológiát, amit az ukrán nép Európa üdvözülésére kínálna. Ungváry szerint, ha komolyan vesszük, hogy mik a fasizmus kritériumai, akkor a jelenlegi Oroszország egy posztfasiszta állam, mert az illiberális rezsimnek sajnos ez a filozófiai és politikai tartalma. A történész ezt azért nem mondta ki eddig ennyire egyértelműen, mert a fasizmus szó egy ideológiai bunkósbot is, amit vitákban gyakran taktikai atombombaként dobnak le - szerinte helytelenül, hiszen úgy nem tudjuk megbeszélni a részleteket. Most, az ukrán háborúval viszont leesett az álarc, itt már nem lehet vita tárgya, hogy mi az a politikai ár, ami ne lenne elég drága Putyinnak. Ungváry szerint ez a második világháborúhoz hasonló, hiszen csakis az erőre hivatkozva mondja azt egy politikai vezető, hogy neki kell egy biztonsági övezet, és e politikai vezető szerint vannak másodrendű népek, akik nem dönthetik el, hogy mit csinálnak, mert ők az ő puffere. Ungváry szerint ilyen logikával egy másik országot utoljára 1939-ben szálltak meg.
- Ha a szovjet mintákat nézzük, Sztálin nem kímélte a kelet-európai népeket, de kínosan ügyelt arra, hogy ne robbantson ki világháborút. Ezért voltak patthelyzetek, ahol ő is engedett, mert nem akarta élezni a konfliktust. Ungváry szerint ez a sajátos hagyomány látszik most borulni.
