Kovács-Hostyánszki Anikó: Milyen jövő várhat ránk méhek nélkül?

Kovács-Hostyánszki Anikó: Milyen jövő várhat ránk méhek nélkül?

Vannak regények, amelyek a valóságból merítenek, míg mások egy-egy fikciót tárnak elénk. Vannak, amelyek a múltra építenek, míg mások a jövőbe tekintenek. Maja Lunde A méhek története című könyve egyszerre teszi meg mindezt három ember történetén keresztül, és közben olyan tanulságokkal, olyan jövőképpel szolgál, mely a mai világban talán még elképzelhetetlen – vagy épphogy egyre kevésbé az…

Könyves Magazin | 2020. április 09. |

A méhek története egyrészt, címéből is fakadóan, a méhekről szól. Az áldásos tevékenységről, melynek során vad- és termesztett növények széles körét porozzák be, biztosítva azok szaporodását, termés- és magképzését, a szárazföldi ökoszisztémák alapját és az emberi táplálkozás és lét fontos elemeit. A háziméhekről, melyek nem csak hasznosak, de szociális rovarok révén hihetetlen szervezettségben élik életüket, lenyűgözve ezzel az embereket már hosszú idők óta. A nyugati háziméhek vagy más néven mézelő méhek és az ember kapcsolata több évezredes múltat tud maga mögött. 

Méztermelő képességük révén az ember befogta, szaporította, kaptárakban tartotta a méhcsaládokat a korai időktől kezdve. Ez a könyv épp ezért az emberekről is szól, sőt leginkább az emberekről.

A méhek megismerése feletti izgalomról, a méhekkel való munka öröméről és annak viszontagságairól, a méhek elvesztése feletti fájdalomról, a nélkülük való élet beláthatatlan következményeiről.

Maja Lunde
A méhek története
Cser, Budapest, 2018, 336 oldal

Jó pár éve már, hogy a körülmények szerencsés alakulása folytán, kutatómunkám során bepillanthattam a vadméhfajok világába, és megismerhettem az általuk is végzett beporzás vagy más néven pollináció mélyebb aspektusait. Addig én magam sem tudtam, hogy micsoda változatos csoporttal van dolgom, amely Magyarországon mintegy 700, a világon 20–25 ezer fajt számlál. Abba sem gondoltam bele, hogy ezek a rovarok –más vad beporzókkal és a háziméhhel együtt – pontosan milyen fontos és sokrétű szerepet játszanak a mindennapi életünkben. És persze a tudás sokszor szomorú felfedezéseket is hoz: szembesít ugyanezen beporzók hanyatlásával, vadméh, lepke és más beporzófajok csökkenő populációival, a tömegesen pusztuló nyugati háziméhcsaládokkal a föld számos táján. Persze bízunk abban, hogy kutatómunkánk, a döntéshozó szervek által tett lépések és az emberiség belátása megóv minket a nagyobb katasztrófáktól és a végzetes következményektől, de vajon időben cselekszünk-e, és fel tudjuk-e mérni kellőképp, mi is forog kockán?

Az ökológus könyvespolca
Az Ökológiai Kutatóközponttal közös sorozatunkban neves tudósok vesznek elő számukra érdekes vagy fontos könyveket. Az igazságon túli világban mindennél fontosabbnak tartjuk saját magunk és környezetünk elemzését, a tudományos nézőpontok szélesebb olvasói körben történeő megosztását. A sorozat korábbi részei itt olvashatóak>>

Előadásaimban gyakran hozom példaként a kínai Szecsuán tartomány esetét. Egy helyet, ahol a beporzók eltűnése már valóság, és mely elrettentő, tanító példája kellene legyen az emberi tevékenység beporzókra gyakorolt végzetes következményeinek. A nagymértékű vegyszerhasználat által a rovarvilág, köztük a beporzó rovarok is eltűntek erről a vidékről, és velük a beporzás is. Mivel a térség gazdaságának fontos elemét képezi a rovarbeporzást nagyban igénylő alma- és körtetermesztés, a gyümölcsfák virágainak keresztbeporzását jobb híján ma már méhek helyett emberek, kézi erővel, kis ecsettel végzik el. 

Érdekes olvasni erről távoli híradásokban, fotókat látni a fán csüngő munkásokról, de vajon milyen életük lehet, és nem ugyanez a sors vár-e mindannyiunkra, ha nem vigyáznunk, nem cselekszünk?

 A méhek története című könyv első oldalai, minden romantikus világképet és kíméletes felvezetést mellőzve, kőkeményen ebbe a potenciális jövőképbe repítenek minket olyan erővel hatva az olvasóra (legalábbis rám), mint akit gyomorszájon vágtak, annak ellenére, hogy hallottam, olvastam, beszéltem erről már nem egyszer. A könyv rendelkezik azzal a mágikus erővel, amellyel az ember átélhet egy olyan helyzetet, jövőképet, amibe józan ésszel – magát is védve – inkább bele se gondol. Pedig kellene!

A méhek megmutatják, hogy a klímaváltozás nem elvont dolog -...

Mi történne a világgal, ha eltűnnének a méhek? Ezt a kérdést már Nemes Gyula, a magyar-cseh-német koprodukcióban készült Zero rendezője is feltette magának néhány éve. Nemes filmjében a méhek nélküli világ lassan belecsúszik az antiglobalista terrorba, és nem kevésbé optimista a norvég Maja Lunde sem, akinek első felnőttregényében kizsákmányolt munkások porozzák be a gyümölcsfákat, miközben a nyugdíjas korosztály magára hagyva várja a halált.

2098-ban járunk Szecsuánban, Sirongban, a 242. körzetben, ahol Tao, egy fiatal kínai nő és sok társa „idomtalan madarakként egyensúlyoznak, ki-ki a maga ágán, ez egyik kezében műanyag edénnyel, a másikban kis tollseprűvel, napi tizenkét órán át”. A történet szerint 2040 körül következett be a „nagy Összeomlás”, amikor nem maradtak beporzó rovarok a föld színén. A hajdani világhatalmak, az Amerikai Egyesült Államok és Európa nem tudtak alkalmazkodni a helyzethez, így a 21. század végére mélyszegénységbe kerültek, gazdaságuk összeomlott, népességük a töredékére esett vissza, élelmiszertermelésük gabonára és kukoricára (azaz szélbeporzású növényekre) korlátozódott. Ezzel szemben Szecsuánban a méhek már az 1980-as években eltűntek a permetszerek miatt, így ott már előbb áttértek az alternatív megoldásra, a kézibeporzásra. Amikor az összeomlás bekövetkezett, versenyelőnybe kerültek. 

„Országunk élen járt a környezetszennyezésben, ezért a kézibeporzás terén is az élvonalba jutott. Egy paradoxon mentett meg bennünket” – mondja Tao.

De persze ennek Kínában is meglett a maga ára. Az elnéptelenedő hajdani nagyvárosok, az emberi méltóságukat elvesztő, ösztönlényekké váló, élelemre vadászó emberek, a nyolcéves koruktól a gyümölcsösökben dolgozó gyerekek, az időseket és betegeket hátrahagyó társadalom olyan szívszorító jövőképet rajzol elénk, amitől nem csak Tao, de minden olvasó elborzadva menekülne el. 

Pedig a rovarok eltűnése nem fikció. Sorra jelennek meg a több évtizedes adatsorokat áttekintő munkák a föld különböző részeiről, melyek a rovarok, köztük a beporzó méhek brutális hanyatlására figyelmeztetnek már most, 2020-ban. Érdemes hát belegondolni, mi történik, ha számuk kritikus mértékben lecsökken, vagy ha a nyugati háziméhhel mint világszerte elterjedt és alkalmazott, tömegesen jelen lévő beporzóval valami végzetes történik. Az élelmiszerek először talán csak drágábbá válnak, majd egyes polcok kiürülnek, a végén pedig luxusnak számít majd egy kis szilvabefőtt, amely csak ünnepnapokon kerül arra az asztalra, amelyen az év napjainak nagy részén jobbára csak rizst, gabonát, kukoricát találunk.

A könyv másik szálának főhőse a jelenkor méhésze az Egyesült Államokban, 2007-ben, akinek munkája ősei hagyományaiban gyökerezik, és az ő útjukat járva gondozza, óvja méheit. A történet elején az Ohio állambeli méhészek még csak rebesgetik egymás között valami rejtélyes kór terjedését, aminek nyomán a méhek nemhogy elpusztulnak, de nyom nélkül eltűnnek a kaptárból egyik napról a másikra, minden előjel nélkül. Mint minden hasonló fenyegetés, ez is befészkeli magát a méhész agyába, de egy ideig a baj távolinak tűnik, ami csak másokkal esik meg. Ám amikor egy napon méhészünk több méhcsaládnak is a hűlt helyét leli, fájdalma és csalódottsága egész lényét és családjának egyensúlyát sodorja veszélybe mind érzelmileg, mind anyagilag.

Átélhetjük a méhész és méhei kölcsönös egymásra utaltságát és a tehetetlenség dühét.

A főhős még csak az okát sem tudja méhei elvesztésének, s egy láthatatlan erő elleni védekezés még nehezebb. 

A kolónia összeomlása a 2000-es években vált egyre ismertebbé, és számos kutatás ellenére a pontos okai a mai napig nem tudottak. Munkám során magam is beszélgetek hazai méhészekkel, akik nem egyszer számolnak be méhcsaládjaik nehézségeiről, pusztulásáról betegségek, egy keményebb tél, a kevés táplálék vagy feltételezett vegyszerezés okán. Nyitott szemmel járva tisztában vannak a rovarvilág fogyatkozásával, és többen közülük sajnos igen szomorú képet festenek már a közeljövőről is.

A könyv a veszteségek érzékletes bemutatásán túl rámutat az elméleti és tapasztalati tudás erejére is, amire a jelen és jövő generációja támaszkodhat.

„Tudás nélkül semmik sem vagyunk” – írja Maja Lunde, példaként állítva a múlt tudósait a jelen és jövő elé,

így a könyv harmadik főszereplőjét, a 19. századi angol természettudóst is, akit saját személyes tragédiájából, fásultságából a méhekkel végzett kutatómunkája mozdít ki, és akinek eredményei a történet szerint több mint kétszáz év múlva a jövő generáció számára útmutatást nyújtanak a csoda folytán visszatérő méhekkel való újrakezdésben.

Kutatóként és emberként felteszem magamban a kérdést: milyen jövőt remélhetünk mindezek alapján? Az élővilág sokféleségének, így a beporzó rovaroknak a fogyatkozása sajnos nem csak fikció, és a Maja Lunde könyve által festett potenciális jövőkép egyes részletei sajnos nem is annyira elrugaszkodottak. Bár gyökeres változásokhoz határozott lépésekre és összefogásra van szükség e téren is, optimizmusra adhat okot az elmúlt évek során tapasztalt megannyi pozitív példa, kísérlet a beporzók fogyatkozásának megállítására. Ide tartozik például az IPBES névre keresztelt „Biológiai Sokféleség és Ökoszisztéma-szolgáltatás Kormányközi Testület”, melynek a beporzókról 2016-ban megjelent átfogó tanulmánya számos országban, régióban beporzási stratégiák, nemzetközi és nemzeti kezdeményezések inspirálásához és megalapozásához járult hozzá. De bizakodással tölt el a sok civil kezdeményezés is, az emberek figyelmének a beporzó rovarokra irányítása és azon szándék terjedése, hogy ki-ki maga is tenni akar valamit. Mint kutatónak, felelősségemnek érzem az emberek számára útmutatást, segítséget nyújtani ilyen téren is. Ennek részeként fontos információközvetítés a beporzók világáról, helyzetéről, az őket veszélyeztető tényezőkről és a beporzók számára fontos virágok ültetéséről, a fészkelési lehetőségek megteremtéséről. A tudomány és a gyakorlat ilyen módon való összefonódása fontos eszköze lehet egy kedvezőbb jövőkép megteremtésének – benne a beporzókkal és az általuk biztosított világ ígéretével.

A szerző ökológus, az Ökológiai Kutatóközpont Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoportjának főmunkatársa. Szakterülete a beporzó rovarok, elsősorban a vadméhfajok ökológiája, a növénybeporzó-rendszerek és az agrárökológiai kutatások.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Rózsa Lajos: Az öncélú és felesleges tudományos kutatások nyilvánvaló nélkülözhetetlensége

Az ökológus könyvespolca rovat ezennel elindul. Stephen Hawking utolsó műve, a Rövid válaszok nagy kérdésekre csupa alapvető kérdésről szól Rózsa Lajos biológus szerint, istenhitről, ősrobbanásról, emberiség más bolygókra költözéséről és a mesterséges intelligencia veszélyeiről, de nem szól semmiről, ami a nemzetgazdaság lendületét fokozná. 

...
Nagy

Rádai Zoltán: A tudomány szerepe a morális értékrend jövőjében

Helytelen embert ölni? Remélhetőleg a legtöbb ember számára a válasz „igen”. Vajon tartózkodnunk kell a tudományos gondolkodásmódtól, mikor értékrendről, erkölcsről beszélünk? Az ökológus könyvespolca Sam Harris The Moral Landscape című könyvével folytatódik.

...
Összekötve

Jordán Ferenc: A vírus is csak akkor rossz, ha terjed, egyébként semmi bajunk vele - Összekötve

Mi köze van a globalizációnak a jelenlegi járványügyi helyzethez, a koronavírusnak a Bajnokok Ligájához, Rousseau-nak az Instagramhoz? ÖSSZEKÖTVE Jordán Ferenccel, az Ökológiai Kutatóintézet hálózatkutató biológusával.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Miért gyilkolnak a gazdagok, ha a pénz és a hatalom már nem elég motiváció?

Jeneva Rose thrillerjében a város leggazdagabb feleségei olyan döntésre szánják el magukat, ami örökre összeköti őket.

...
Nagy

Bognár Péter: Az unokatestvérek bosszúja

„…egy pillanatra az őz jutott szembe, mert hiszen mégiscsak az őz okozta a galibát, az őz, amely az autó reflektorának fénycsóvájában hirtelenjében torzszülöttnek és vámpírnak látszott lenni, és amely hosszan nézett rám, egészen addig, míg félre nem kaptam a kormányt...” Bognár Péter Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a kilencedik rész.

...
Nagy

Ludmán Katalin: „A ködlovag alakja egyszerre megfoghatatlan és jelenvaló”

Kik, mikor, kikre és miért mondták azt, hogy ködlovag? Ludmán Katalinnal, „A rejtelem volt az írósága…” szerkesztőjével beszélgettünk. Szóba kerültek Schöpflin, Márai vagy Mészöly Miklós „ködlovagozásai”, Hazai Attila prózája és Hajnóczy szöveguniverzuma, továbbá kiderült, hogy hungarikum-e a ködlovagság.

...
Kritika

„A világ egy hidegvizes medence” – Felnőtté válás gyásszal, öngyilkossággal, szerelemmel

Elena Ferrante Nápolyi regényeit idéző atmoszféra és történetvezetés jellemzi A tó vize sohasem édes című könyvet, bár ezúttal egy Róma környéki kisváros a helyszín, ahol a fiatal főhős-elbeszélő története zajlik. Az olasz író harmadik, díjnyertes regényét több mint húsz nyelvre fordították le. 

...
Nagy

Ma már világirodalmi klasszikusok, de ki sem akarták adni őket

A kilencedik alkalommal meghirdetett Margó-díj támogatója, az Erste idén először különdíjjal jutalmazza azt a rövidlistás szerzőt, aki saját történetével vagy prózájával példaként szolgál a #higgymagadban faktorra. Cikkünkben négy híres, mára klasszikussá vált szerzőt mutatunk be, akik hittek magukban annyira, hogy ne futamodjanak meg a visszautasítások miatt.

...
Nagy

Karinthy a Micimackót akkora szenzációnak érezte, mint „Mikimauz” megjelenését

Magyarországon a Micimackó Karinthy Frigyes fordításában lett borzasztóan népszerű. De hogyan bukkant az író Milne gyerekkönyvére, ő maga mit gondolt a kötetről, és milyenek voltak a korabeli kritikák? Cikkünkben ennek járunk utána.