Alföldi most médiumként járja be saját Magyarországát

Alföldi most médiumként járja be saját Magyarországát

Valuska László | 2015. szeptember 19. |

alfoldi_mg_3298.JPG

Fotó: Libri Kiadó/Németh Dániel 

"- Sokan azt hiszik, hogy rólad szól ez a könyv.
- Ez volt a csel" 

- hangzik el a párbeszéd Varró Szilvia újságíró és Alföldi Róbert rendező között az Ankertben tartott könyvbemutatón. A csel szót már hamiskás mosollyal ejti ki Alföldi, aki pontosan tisztában van azzal, hogy az általa fontosnak tartott tartalmat hogyan, milyen hívószavak és provokációk mentén kell eljuttatni a közönségéhez. Ügyes cím a Magánügy, mert sokan hiszik azt, hogy Alföld Róbert saját élete ügyeibe megy mélyre a 2013-as Alföldi színháza - Öt nemzeti év folytatásaként (részlet, beszámoló, kritika). Erre az érzésre erősen rájátszik a könyv címe és borítója is, amiről joggal hihetnénk, hogy a rendező magánéletébe vezet be. Pedig nem, helyette túrabatyunkkal megismerhetjük Alföldi Magyarországát.

Alföldi Róbert: Magánügy

Libri, 2015, 240 oldal, 3990 Ft

 

A színházrendező úgy tud a népszerűség élén egyensúlyozni, hogy nagyon ritkán ront, vagyis áldozza be a számára fontos ügyet a jelentés nélküli médiajelenlétben. Mindez csak azért lehetséges, mert igazi közvetítő alkat, aki most érdeklődésével és kérdéseivel igyekszik bemutatni, hogyan működik az a Magyarország, aminek rétegei nem minden esetben láthatóak jól. Ha 2018-ban Alföldi a főpolgármesteri posztért indulna, azon sem lepődnék most már meg, hiszen a Magánügy egyszerre riportkötet, laza szocio és egyben programbeszéd, ami azt bizonyítja, hogy rengeteg kérdés feltételével juthatunk el valamiféle válaszig, ráadásul soha nem egy, hanem több válaszig.

Alföldi a közvetítő szerepét alakítja, aki most népszerűségét, eladhatóságát használja bizonyos ügyek kiemelésére. Ez azért becsülendő, mert ez mégis csak könyvbiznisz, egy csomó egyszerűbben feldolgozható vagy eladható témát is választhatott volna, hogy pénzt keressen. Alföldi tisztában van a saját közönsége érdeklődésével, vagyis hogy minden érdekli őket, ami őt is. Tudja, hogy miatta ezek az emberek is bátrabban adják fel elvárásaikat, így akár egy közéleti, társadalmi ügyekről szóló könyvet is megvesznek, elolvasnak, vagyis kockáztatnak érte. Az kérdés, hogy Alföldi csak a saját közönségéhez, vagy abból kifelé is tud jól hallhatóan szólni ezekkel a történetekkel? 

A Magánügy valójában egy öt beszélgetést tartalmazó interjúkötet, amibe a koncepció alapján öt olyan embert választottak ki, akik bemutatásával öt társadalmi kérdést ismerhetnek meg az olvasók. Ez Alföldi Magyarországa, ami nem az állítások, hanem a tagadások mentén építkezik, vagyis olyan példákat mutat fel, amelyek bizonyítják, hogy Magyarországon érdemes kiállni a saját szabadságunkért, döntéseinkért, és nem szabad alárendelni a patriarchális kormányzásnak életünket.

alfoldi_mg_3326.JPG

Az utóbbi években több színházi műhely is komolyabban merített a közéleti ügyekből: legjobb példa talán a PanoDráma társulatáé, amely még Sipos Pál sztoriját is feldolgozta, de az utóbbi tíz évben a leglátványosabban a Krétakör épített erre, ami Schilling Árpád színházfelfogása mentén például egy pécsi bányászfalut is bevont saját történetük feldolgozásába. A közéleti kérdésekben érzékeny Alföldi a képzelt elefántcsonttoronyból Csáki Judit segítségével elmerült a kivándorlás, a bevándorlás, az egészségügy és a meleg-kérdésekben. Persze van egy jó adag rácsodálkozás is a beszélgetésben és a könyvben, de szerencsére ezt nem is rejti el a szerzőpáros. A könyvet nem olvastam még alaposan, de a belelapozások után biztosnak látszik, hogy a könyv komoly kérdése, mit tudnak kezdeni a szerzők azzal, hogy ne csupán turisták legyenek ezen a képzelt Magyarországon.

Varró Szilvia úgy kérdezte a szerzőt, hogy a könyv előterében lévő interjúalanyok hátterében megmutassa Alföldit, mert egy-egy interjú ugyanannyit elárul a kérdezettről, mint a kérdezőről (igazi duplacsavar ez, mert a borítón Alföldi van az előtérben, akinek a koncepciójához kerestek öt interjúalanyt a háttérbe). És mivel Alföldi viccesen, ironikusan, és ha kell, marha komoly médiumként minden válaszával újabb kérdéseket generál, hiszen az interjúk alatt saját bevallása szerint "lelkileg megrendült", mert rájött, "mennyire nem valós életet élek, és mennyivel fájdalmasabb és gazdagabb a nagy betűs élet".

alfoldi_mg_3190.JPG

"Nagyon egyértelmű paraszti környezetben sok mindent megtanultam, például azt, hogy kell valamit végigcsinálni" - reagál Alföldi arra kérdésre, ami azt firtatta, mi a közös benne és az interjúalanyokban.
Rövid válasza szerint mindegyikük megharcol azért, amiben hisz:

  • A váci, hatgyermekes anya és önkormányzati képviselő, aki vállalkozóként 2010-ben csődölt be,
  • a cserdi cigány polgármester, akiről Alföldinek Gandhi jut az eszébe még akkor is, ha ellopja a lakók szemetesét lecsekkolni, mire költenek, vagy ha műpéniszt szereltet a székekre, hogy az asszonyok ne tudjanak leülni,
  • a Londonban praktizáló meleg orvos, aki szabadsága miatt megengedheti már magának a kételyt,
  • az afgán menekültből lett gíroszárus, aki senkinek a munkáját nem veszi el, hiszen egy magyar se állna be annyi pénzért heti hat éjszaka a gíroszozóba állítása szerint,
  • és a szentesi drámapedagógus, aki csak tanítani és dolgozni szeretne a diákokkal.

A kötetbemutatón abból kaptunk ízelítőt, ki hogyan él annak, hogy végigcsinálja az ügyét, amivel eléri, hogy a magánügy közüggyé váljon. Azt csak a végén teszi hozzá nevetve, hogy amikor az anyja kihajtotta kapálni, akkor ő ledobta a kapát és elszaladt. A csattanó itt az, hogy mindig azt kell végigcsinálni, amiben nagyon hiszel: nem határozhatja meg az életedet a családod, a születési helyed, a körülményeid. Az afgán menekült srác 13 évesen menekült el, öt évvel később érkezett meg Budapestre. Alföldi meg is kérdezte tőle:

"- Miért maradtál itt?
- Elfáradtam."

alfoldi_mg_3253.JPG

Az interjúkötet szereplői mindannyian ufók, akár csak Alföldi, aki magáról állította ezt, mert gyerekkorában Dunapatajon és Ordason idegennek érezte magát. Meghatározó élménye volt, hogy onnan el kell mennie. "Ha meghatározó lenne az életben, honnan jössz, akkor én Ordason lennék" - mondja Alföldi, aki hozzátette, hogy nem megtagadni akarja gyerekkorának helyszínét, de meg akarja értetni, hogy az is mennyire fontos, hogy el akart jönni.

A Magánügy tehát megint nem egy Alföldi-életrajz, a nemzetis évek után egy Magyarország-lehetőséget ismerünk meg, egy olyan országét, ami nem akarja, hogy felülről irányítsák, nem akarja, hogy eltartsák, mert tudja, hogy akkor saját életéből, személyes szabadságából kell feladnia részeket.