Család nincs, boldogság van – 5 különbség a Szép új világ könyv és sorozat között

Család nincs, boldogság van – 5 különbség a Szép új világ könyv és sorozat között

Aldous Huxley 1931-ben, vagyis pont kilencven évvel ezelőtt írta meg híres disztópiáját, a Szép új világot, amely a 26. századi Londonban játszódik. A történet, amely Bernard Marxról, Lenina Crowne-ról, valamint a boldogságot, békét és egyensúlyt mesterségesen megteremteni próbáló új világrendről szól, most nagyszabású sorozat formájában kelt életre a Netflixen. Az adaptáció fogadtatása vegyes, de abban mindenki egyetért, hogy elképesztően látványos lett. A regény üzenetének magját, szereplőit, cselekményének alappilléreit nagyjából megőrizték, ugyanakkor több ponton el is rugaszkodtak tőle, aktualizálták azt. Összeszedtük, hogy mi az öt legfontosabb különbség a könyv és a sorozat között.

Forgách Kinga | 2021. március 23. |

Lenina Crowne, a lázadó főhős

 -

Az egyik legnagyobb változtatás Lenina Crowne (Jessica Brown Findlay) karakterében történt, aki az adaptációban sokkal kevésbé konformista, és sokkal inkább úgy érzi, kilóg a sorból. Míg a regényben Bernard Marx (Harry Lloyd) az, akit feszélyeznek a társadalmi kötöttségek, és aki szeretne más dolgokat is kipróbálni, mint amit a rendszer megenged (és ennek meg is fizeti az árát), addig az adaptációban inkább Lenina a „felbujtó”. A sorozat készítői proaktív, nyitott, mindenre kíváncsi, intelligens, érző női főhőssé tették a karakterét, aki így sokkal inkább középpontba került. A sorozatban alapvetően őt követjük és az ő nézőpontján keresztül látjuk Bernard Marxot, a régi világot, John beilleszkedési problémáit (Alden Egrenreich) és az új társadalmi rendszer rugalmatlanságát, repedéseit.

Aldous Huxley
Szép új világ
Ford.: Totth Benedek, Carthaphilus, 2018, 317 oldal
Aldous Huxley: Szép új világ

Lenina a könyvben ezzel szemben olyan figura, aki ízig-vérig a rendszer része, aki a végtelenségig képes ismételgetni a belésulykolt frázisokat és propagandát, akinek meg sem fordul a fejében, hogy lehetne másképp is élni.  Gyönyörű, de a testiségen kívül nem nagyon érdekli más, éppen ezért hiába találnak egymásra a vademberek közül érkező Johnnal, nem érthetik meg egymást, a lány ugyanis nem tudja, mi a szerelem, nem tud kötődni. A regényben ebből fakad a tragédia. Az adaptációban Lenina sokkal komplexebb karakter lett, akivel könnyebb is azonosulni. A rendszerkritikát így többé nem (csak) férfiak fogalmazzák meg a szép új világban.

Indra, a mindenkit összekötő technológiai háttér

-

Közösség, azonosság, állandóság – Huxley könyvében ez a Világállam mottója. A sorozat ezzel szemben így nyit: „Üdvözlünk Új-Londonban. Három szabályunk van. Nincs magánélet. Nincs család. Nincs monogámia. Nálunk mindenki nagyon boldog.”  Az új világ koncepciója közel azonos: szigorú kasztrendszer van, a születésétől fogva mindenkit arra kondiconálnak, hogy elfogadja a saját helyét a társadalom testében, ha pedig valaki mégis kicsit elégedetlen lenne, akkor ott a szóma, a drog, amely „egyesítette a kereszténység és az alkohol előnyeit, azok káros mellékhatásai nélkül”.  Az ösztönöket nem kell elnyomni, nincs monogámia, helyette orgiák vannak, ahol mindenki kiélheti magát estéről estére. És mivel nincs kötődés, nincsenek párkapcsolatok, családok, szülő-gyermek viszonyok, nincsen féltékenység, sem pedig erőszak. Mindenkinek megvan a helye és szerepe a társadalomban, és mindenki mindenkihez tartozik.

A sorozatban az eredeti elképzelést kiegészítették egy új elemmel, megalkották Indrát, a mesterséges intelligenciát, aki technológiailag is összekapcsol mindenkit mindenkivel, és aki ezáltal mindent tud. Új-London lakóinak tehát még annyi privátszférájuk sincs, mint a Huxley által elképzelt Világállamban. Mindenki folyamatosan online van, összekapcsolva, állandó ellenőrzés alatt. Az emberek összekötése egy okos kontaktlencsével történik meg, amely persze a kontrollon túl csodás lehetőségeket is rejt, virtuális, interaktív felülettel bővíti ki a valóságot. A technológiai fejlettség behozása valószínűleg szükséges és elengedhetetlen volt a sorozat esetében. Huxley egyébként maga is döbbenetesen pontos és ötletekkel teli jövőképet rajzolt (világában klónozás van és sorozatgyártás, helikopterek és rakéták repkednek, műételek és szupersportok vannak, ráadásul létezik a „tapi” is, a színes, hangos, szagos, taktilis ingereket közvetítő televízió), bár az internetet nem látta előre. Kicsit hidegrázós élmény a sorozatot nézni ebből a szempontból, hiszen pontosan tudjuk, hogy mi is ugyanígy össze vagyunk kapcsolva és ugyanígy ki vagyunk szolgáltatva az algoritmusoknak, csak (még) nincsenek beépítve a testünkbe az okoseszközök.

Barbár Vidék élménypark vs indián rezervátum

-

Elég nagy különbség van a könyv és adaptációja között a régi világ ábrázolásában. A regényben Lenina és Bernard egy indián rezervátumba mennek vakációzni, ahol megismerik a törzsi közösség életformáját és láthatnak egy beavatási ceremóniát is. A sorozatban ezt a részt nagyon másként képzelték el. Megálmodtak egy földi „turistaparadicsomot”, ahová az alfák járhatnak szórakozni, és ahol a régi világban ragadt emberek díszletek közt játsszák el, hogy milyen volt a társadalom a nagy átalakulás előtt. Az Új-Londonból érkező turisták megnézhetik például, milyen volt egy börtön a barbár világban, milyen volt egy esküvő, vagy egy roham az áruházban. A Barbár Vidék élménypark kicsit elszállt elképzelés, de arra teljesen alkalmas dramaturgiai eszköz, hogy jobban láthatóvá váljanak a társadalmi berendezkedések közti megdöbbentő különbségek.

Ennek következményeként John karaktere is sokat változott az adaptálás során. A könyvben egy olyan fiatalembert ismerünk meg, aki indiánok között nevelkedett, de onnan is kilógott, mivel anyja kitaszított újvilági nőnek számított. Amikor átkerül a másik társadalomba, ott vademberként kezelik. Ő viszont Shakespeare művein keresztül próbálja megérteni, mi történik vele (amiket még a rezervátumban egy indián szerzett neki, hogy tudja gyakorolni az olvasást). Csak éppen egy olyan társadalomba csöppen bele, ahol nincsen művészet, nincsen vallás és nincs szerelem se, így a shakespeare-i utalásait senki sem értheti.

-

A sorozat ezt a szálat teljesen elhagyta. John ehelyett zenét hallgat. Új-Londonban ő is idegennek érzi magát és szintén megbámulják, hiszen barbárnak számít a fejlett világban (főleg, mert nem hajlandó betenni a kontaktlencsét, ami összekötné mindenkivel). Ő azonban végül tesz egy próbát, megpróbál beilleszkedni.

Kapitalizmus-kritika

Huxley disztópiájában fontos szerepet játszott a fogyasztás. Egy olyan társadalmat képzelt el, amelyben a totalitarizmus és a kapitalizmus ötvöződik. A pénznek tehát fontos szerepe volt az ő szép új világában, az embereket már gyerekkoruktól arra kondicionálják hipnopédiával (azaz alvás közbeni hipnózissal), hogy fogyasszanak, hogy költsék a pénzüket. Ennek az eredménye egy nagyon elembertelendett, gépies világ, amelyben a tömeggyártás és a tárgyak, eszközök, ruhák kényszeres lecserélése folyamatos és alapvető (Huxley talán már sejtett valamit abból, hova fajulhat a kapitalizmus).

-

A sorozatból ezt az elemet teljesen kihagyták. Az új társadalomban nincs is pénz. Mindenki dolgozik, és mindenki megkapja a szintjének megfelelő ellátást, szórakozási lehetőséget és szómát. Talán azért döntöttek így a készítők, mert ez most utópisztikusabbnak tűnik, mint az eredeti koncepció, amely gyakorlatilag megvalósult.

CJack60

-

A sorozatba beemeltek egy plusz karaktert, amely a könyvben egyáltalán nem létezik. CJack60 (Joseph Morgan) egy munkásként dolgozó, a társadalmi ranglétra alján álló epszilon, aki Bernardhoz, Leninához és Johnhoz hasonlóan szintén nem illeszkedik a rendszerbe, mert olykor szomorú és elégedetlen. A készítők szándéka valószínűleg az volt, hogy tágítsák a nézőpontokat és jobban megmutassák, milyen lehet a társadalom alsó osztályához tartozni ebben a világban, ráadásul úgy, hogy nincsen semmi esély a feljebb jutásra, hiszen mindenkinek veleszületett helye van. Ennek hatására az epszilonok jóval nagyobb szerepet kapnak a történetben, mint a könyvben. A rendszer az ő szintjükön kezd el destabilizálódni.

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

50 éve hunyt el Aldous Huxley

...
Nagy

Sofi Oksanen: A disztópia már itt van és nagyon is valóságos

Sofi Oksanen új könyve a női test kihasználásának nagyregénye. A kutyafuttató egy thrillerszerűen megírt történet kizsigerelt modellekről, megvett feleségekről, végletekig dehumanizált ukrán petesejt donorokról és béranyákról. Az íróval az Ukrajnában zajló kutatómunkáról, a meddőségi iparról, valamint a Kelet- és Nyugat-Európa közti gazdasági szakadékról beszélgettünk. 

...
Nagy

Dragomán György: A technikai feltételek adottak egy disztópia megvalósításához

...

BORDA RÉKA: Minden második ismerősöm abúzus túlélője

...

Númenor az emberi civilizáció csúcsa Tolkiennél, és ezt a sorozat jól elkapja (A hatalom gyűrűi - kibeszélő 3.)

...

Galgóczi Erzsébet nyíltan leszbikusként lett a Kádár-korszak népszerű szerzője [N/ők is írtak]

...

Sandman: jót tett a sorozatnak, hogy Gaiman sokszor nem kötött kompromisszumot

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Malcolm Gladwell: Nem tudsz változást hozni egy társadalomban, ha a tanárt fizeted a legrosszabbul

A csapatunk pont annyira erős, mint a leggyengébb csapattagunk, hangsúlyozta a népszerű ismeretterjesztő író, Malcolm Gladwell, a Brain Bar sztárvendége. De mi köze van a sikernek a focihoz és a kosárlabdához? És mindennek az online oktatáshoz? Gladwell a változó világról és a Z generációról beszélt - meghallgattuk.

...
Nagy

Szvetlana Alekszijevics: Az emberek akkor tudnak igazán élesen fogalmazni, amikor érzik az elmúlás közeledtét

Tóth Krisztina nyitotta meg a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amelynek díszvendége idén Szvetlana Alekszijevics. A Nobel-díjas belarusz író a pódiumbeszélgetésen a nők történeteiről, az emlékezés természetéről és a hátrahagyott kéziratairól mesélt, de azt is elárulta,  miért nem tud jelenleg kellő harciassággal írni.

...
Nagy

Mircea Cărtărescu: A diktatúra mindig rossz ötlet

Az évek óta Nobel-díj esélyesként emlegetett román íróval, Mircea Cartarescuval beszélgettünk szabadságról és diktátorokról, a naplójáról és az álmairól, fantasztikusról és valóságosról az irodalomban és az emberi léttapasztalatban. Interjú.

A hét könyve
Kritika
Nem nagy ügy, szorongunk és élvezzük
...
Podcast

Pető Andrea: Ha a háborús nemi erőszak áldozatait mártíroknak nevezzük, azzal nem nagyon segítünk

Záró epizódjához érkezett a Delonghival közös Túl a plafonon podcastunk. Utolsó vendégünk Pető Andrea történész, a 20. századi társadalomtörténet és a társadalmi nemek történetének nemzetközileg ismert kutatója.