Család nincs, boldogság van – 5 különbség a Szép új világ könyv és sorozat között

Család nincs, boldogság van – 5 különbség a Szép új világ könyv és sorozat között

Aldous Huxley 1931-ben, vagyis pont kilencven évvel ezelőtt írta meg híres disztópiáját, a Szép új világot, amely a 26. századi Londonban játszódik. A történet, amely Bernard Marxról, Lenina Crowne-ról, valamint a boldogságot, békét és egyensúlyt mesterségesen megteremteni próbáló új világrendről szól, most nagyszabású sorozat formájában kelt életre a Netflixen. Az adaptáció fogadtatása vegyes, de abban mindenki egyetért, hogy elképesztően látványos lett. A regény üzenetének magját, szereplőit, cselekményének alappilléreit nagyjából megőrizték, ugyanakkor több ponton el is rugaszkodtak tőle, aktualizálták azt. Összeszedtük, hogy mi az öt legfontosabb különbség a könyv és a sorozat között.

Forgách Kinga | 2021. március 23. |

Lenina Crowne, a lázadó főhős

 -

Az egyik legnagyobb változtatás Lenina Crowne (Jessica Brown Findlay) karakterében történt, aki az adaptációban sokkal kevésbé konformista, és sokkal inkább úgy érzi, kilóg a sorból. Míg a regényben Bernard Marx (Harry Lloyd) az, akit feszélyeznek a társadalmi kötöttségek, és aki szeretne más dolgokat is kipróbálni, mint amit a rendszer megenged (és ennek meg is fizeti az árát), addig az adaptációban inkább Lenina a „felbujtó”. A sorozat készítői proaktív, nyitott, mindenre kíváncsi, intelligens, érző női főhőssé tették a karakterét, aki így sokkal inkább középpontba került. A sorozatban alapvetően őt követjük és az ő nézőpontján keresztül látjuk Bernard Marxot, a régi világot, John beilleszkedési problémáit (Alden Egrenreich) és az új társadalmi rendszer rugalmatlanságát, repedéseit.

Aldous Huxley
Szép új világ
Ford.: Totth Benedek, Carthaphilus, 2018, 317 oldal
Aldous Huxley: Szép új világ

Lenina a könyvben ezzel szemben olyan figura, aki ízig-vérig a rendszer része, aki a végtelenségig képes ismételgetni a belésulykolt frázisokat és propagandát, akinek meg sem fordul a fejében, hogy lehetne másképp is élni.  Gyönyörű, de a testiségen kívül nem nagyon érdekli más, éppen ezért hiába találnak egymásra a vademberek közül érkező Johnnal, nem érthetik meg egymást, a lány ugyanis nem tudja, mi a szerelem, nem tud kötődni. A regényben ebből fakad a tragédia. Az adaptációban Lenina sokkal komplexebb karakter lett, akivel könnyebb is azonosulni. A rendszerkritikát így többé nem (csak) férfiak fogalmazzák meg a szép új világban.

Indra, a mindenkit összekötő technológiai háttér

-

Közösség, azonosság, állandóság – Huxley könyvében ez a Világállam mottója. A sorozat ezzel szemben így nyit: „Üdvözlünk Új-Londonban. Három szabályunk van. Nincs magánélet. Nincs család. Nincs monogámia. Nálunk mindenki nagyon boldog.”  Az új világ koncepciója közel azonos: szigorú kasztrendszer van, a születésétől fogva mindenkit arra kondiconálnak, hogy elfogadja a saját helyét a társadalom testében, ha pedig valaki mégis kicsit elégedetlen lenne, akkor ott a szóma, a drog, amely „egyesítette a kereszténység és az alkohol előnyeit, azok káros mellékhatásai nélkül”.  Az ösztönöket nem kell elnyomni, nincs monogámia, helyette orgiák vannak, ahol mindenki kiélheti magát estéről estére. És mivel nincs kötődés, nincsenek párkapcsolatok, családok, szülő-gyermek viszonyok, nincsen féltékenység, sem pedig erőszak. Mindenkinek megvan a helye és szerepe a társadalomban, és mindenki mindenkihez tartozik.

A sorozatban az eredeti elképzelést kiegészítették egy új elemmel, megalkották Indrát, a mesterséges intelligenciát, aki technológiailag is összekapcsol mindenkit mindenkivel, és aki ezáltal mindent tud. Új-London lakóinak tehát még annyi privátszférájuk sincs, mint a Huxley által elképzelt Világállamban. Mindenki folyamatosan online van, összekapcsolva, állandó ellenőrzés alatt. Az emberek összekötése egy okos kontaktlencsével történik meg, amely persze a kontrollon túl csodás lehetőségeket is rejt, virtuális, interaktív felülettel bővíti ki a valóságot. A technológiai fejlettség behozása valószínűleg szükséges és elengedhetetlen volt a sorozat esetében. Huxley egyébként maga is döbbenetesen pontos és ötletekkel teli jövőképet rajzolt (világában klónozás van és sorozatgyártás, helikopterek és rakéták repkednek, műételek és szupersportok vannak, ráadásul létezik a „tapi” is, a színes, hangos, szagos, taktilis ingereket közvetítő televízió), bár az internetet nem látta előre. Kicsit hidegrázós élmény a sorozatot nézni ebből a szempontból, hiszen pontosan tudjuk, hogy mi is ugyanígy össze vagyunk kapcsolva és ugyanígy ki vagyunk szolgáltatva az algoritmusoknak, csak (még) nincsenek beépítve a testünkbe az okoseszközök.

Barbár Vidék élménypark vs indián rezervátum

-

Elég nagy különbség van a könyv és adaptációja között a régi világ ábrázolásában. A regényben Lenina és Bernard egy indián rezervátumba mennek vakációzni, ahol megismerik a törzsi közösség életformáját és láthatnak egy beavatási ceremóniát is. A sorozatban ezt a részt nagyon másként képzelték el. Megálmodtak egy földi „turistaparadicsomot”, ahová az alfák járhatnak szórakozni, és ahol a régi világban ragadt emberek díszletek közt játsszák el, hogy milyen volt a társadalom a nagy átalakulás előtt. Az Új-Londonból érkező turisták megnézhetik például, milyen volt egy börtön a barbár világban, milyen volt egy esküvő, vagy egy roham az áruházban. A Barbár Vidék élménypark kicsit elszállt elképzelés, de arra teljesen alkalmas dramaturgiai eszköz, hogy jobban láthatóvá váljanak a társadalmi berendezkedések közti megdöbbentő különbségek.

Ennek következményeként John karaktere is sokat változott az adaptálás során. A könyvben egy olyan fiatalembert ismerünk meg, aki indiánok között nevelkedett, de onnan is kilógott, mivel anyja kitaszított újvilági nőnek számított. Amikor átkerül a másik társadalomba, ott vademberként kezelik. Ő viszont Shakespeare művein keresztül próbálja megérteni, mi történik vele (amiket még a rezervátumban egy indián szerzett neki, hogy tudja gyakorolni az olvasást). Csak éppen egy olyan társadalomba csöppen bele, ahol nincsen művészet, nincsen vallás és nincs szerelem se, így a shakespeare-i utalásait senki sem értheti.

-

A sorozat ezt a szálat teljesen elhagyta. John ehelyett zenét hallgat. Új-Londonban ő is idegennek érzi magát és szintén megbámulják, hiszen barbárnak számít a fejlett világban (főleg, mert nem hajlandó betenni a kontaktlencsét, ami összekötné mindenkivel). Ő azonban végül tesz egy próbát, megpróbál beilleszkedni.

Kapitalizmus-kritika

Huxley disztópiájában fontos szerepet játszott a fogyasztás. Egy olyan társadalmat képzelt el, amelyben a totalitarizmus és a kapitalizmus ötvöződik. A pénznek tehát fontos szerepe volt az ő szép új világában, az embereket már gyerekkoruktól arra kondicionálják hipnopédiával (azaz alvás közbeni hipnózissal), hogy fogyasszanak, hogy költsék a pénzüket. Ennek az eredménye egy nagyon elembertelendett, gépies világ, amelyben a tömeggyártás és a tárgyak, eszközök, ruhák kényszeres lecserélése folyamatos és alapvető (Huxley talán már sejtett valamit abból, hova fajulhat a kapitalizmus).

-

A sorozatból ezt az elemet teljesen kihagyták. Az új társadalomban nincs is pénz. Mindenki dolgozik, és mindenki megkapja a szintjének megfelelő ellátást, szórakozási lehetőséget és szómát. Talán azért döntöttek így a készítők, mert ez most utópisztikusabbnak tűnik, mint az eredeti koncepció, amely gyakorlatilag megvalósult.

CJack60

-

A sorozatba beemeltek egy plusz karaktert, amely a könyvben egyáltalán nem létezik. CJack60 (Joseph Morgan) egy munkásként dolgozó, a társadalmi ranglétra alján álló epszilon, aki Bernardhoz, Leninához és Johnhoz hasonlóan szintén nem illeszkedik a rendszerbe, mert olykor szomorú és elégedetlen. A készítők szándéka valószínűleg az volt, hogy tágítsák a nézőpontokat és jobban megmutassák, milyen lehet a társadalom alsó osztályához tartozni ebben a világban, ráadásul úgy, hogy nincsen semmi esély a feljebb jutásra, hiszen mindenkinek veleszületett helye van. Ennek hatására az epszilonok jóval nagyobb szerepet kapnak a történetben, mint a könyvben. A rendszer az ő szintjükön kezd el destabilizálódni.

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

50 éve hunyt el Aldous Huxley

...
Nagy

Sofi Oksanen: A disztópia már itt van és nagyon is valóságos

Sofi Oksanen új könyve a női test kihasználásának nagyregénye. A kutyafuttató egy thrillerszerűen megírt történet kizsigerelt modellekről, megvett feleségekről, végletekig dehumanizált ukrán petesejt donorokról és béranyákról. Az íróval az Ukrajnában zajló kutatómunkáról, a meddőségi iparról, valamint a Kelet- és Nyugat-Európa közti gazdasági szakadékról beszélgettünk. 

...
Nagy

Dragomán György: A technikai feltételek adottak egy disztópia megvalósításához

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.

...
Zöld

Az írók jóval a tudósok előtt ráéreztek az agy működésére – interjú a világhírű agykutatóval

Dr. Scott A. Small Alzheimer-kutató érdekfeszítően írt arról, miért tesz jót nekünk az egészséges felejtés. Szóba került Salman Rushdie elmepalotája, a kreativitás és a MI, az alvás és a társadalmi felejtés szerepe, illetve a pszichopaták és a csimpánzok is. Interjú.

...

Visky András: A valóságot a fikció és a képzelet révén ismerjük meg

...

Ha beérek Zalába, veszek egy nagy levegőt - itthon vagyok [SÁNTAKUTYA]

...

Robert Capa: magyar fotósból lett a világ szeme [PODCAST]

...

Simon Márton: A Polaroidok sikere után hirtelen más lettem, mint aki voltam [Visszapillantó]

...

Boldizsár Ildikó: A történetmondás eltűnése is okozza, hogy már nem vagyunk alázatosak a természettel [Analógia]

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Ludmán Katalin: „A ködlovag alakja egyszerre megfoghatatlan és jelenvaló”

Kik, mikor, kikre és miért mondták azt, hogy ködlovag? Ludmán Katalinnal, „A rejtelem volt az írósága…” szerkesztőjével beszélgettünk. Szóba kerültek Schöpflin, Márai vagy Mészöly Miklós „ködlovagozásai”, Hazai Attila prózája és Hajnóczy szöveguniverzuma, továbbá kiderült, hogy hungarikum-e a ködlovagság.

...
Kritika

„A világ egy hidegvizes medence” – Felnőtté válás gyásszal, öngyilkossággal, szerelemmel

Elena Ferrante Nápolyi regényeit idéző atmoszféra és történetvezetés jellemzi A tó vize sohasem édes című könyvet, bár ezúttal egy Róma környéki kisváros a helyszín, ahol a fiatal főhős-elbeszélő története zajlik. Az olasz író harmadik, díjnyertes regényét több mint húsz nyelvre fordították le. 

...
Nagy

Ma már világirodalmi klasszikusok, de ki sem akarták adni őket

A kilencedik alkalommal meghirdetett Margó-díj támogatója, az Erste idén először különdíjjal jutalmazza azt a rövidlistás szerzőt, aki saját történetével vagy prózájával példaként szolgál a #higgymagadban faktorra. Cikkünkben négy híres, mára klasszikussá vált szerzőt mutatunk be, akik hittek magukban annyira, hogy ne futamodjanak meg a visszautasítások miatt.

...
Nagy

Bognár Péter: Az erőszakról, a félelemről és a szavak jelentéséről

„A Haraszti-csemete által tollbamondott jegyzőkönyv alapján így beszélt tehát a fiú, így vagy valahogy ilyesformán, de hogy mindabból, amit összehordott, és amit a fiú őszerinte a fülébe sugdosott az autóban, mindabból mennyi és mi volt igaz, azt már sose fogjuk megtudni.” Bognár Péter Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesre - ez a nyolcadik rész.

...
Nagy

Karinthy a Micimackót akkora szenzációnak érezte, mint „Mikimauz” megjelenését

Magyarországon a Micimackó Karinthy Frigyes fordításában lett borzasztóan népszerű. De hogyan bukkant az író Milne gyerekkönyvére, ő maga mit gondolt a kötetről, és milyenek voltak a korabeli kritikák? Cikkünkben ennek járunk utána.

...
Nagy

Nem kell mindent megbocsátani, de ha képesek vagyunk rá, az egyfajta szupererő

Carley Fortune a pandémia alatt írta meg első, Minden elmúlt nyár című regényét, amiben arra a kérdésre keresi a választ, hogy meddig tart a kamaszkori szerelem varázsa. A szerzővel a kanadai tájról, a kamaszkori naplóírásról is beszélgettünk. Interjú.

A hét könyve
Kritika
Andrei Dósa megírta a Dekameron spangliparázstól izzó spinoffját
...
Nagy

Bognár Péter: Az unokatestvérek bosszúja

„…egy pillanatra az őz jutott szembe, mert hiszen mégiscsak az őz okozta a galibát, az őz, amely az autó reflektorának fénycsóvájában hirtelenjében torzszülöttnek és vámpírnak látszott lenni, és amely hosszan nézett rám, egészen addig, míg félre nem kaptam a kormányt...” Bognár Péter Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a kilencedik rész.