Lenina Crowne, a lázadó főhős
Az egyik legnagyobb változtatás Lenina Crowne (Jessica Brown Findlay) karakterében történt, aki az adaptációban sokkal kevésbé konformista, és sokkal inkább úgy érzi, kilóg a sorból. Míg a regényben Bernard Marx (Harry Lloyd) az, akit feszélyeznek a társadalmi kötöttségek, és aki szeretne más dolgokat is kipróbálni, mint amit a rendszer megenged (és ennek meg is fizeti az árát), addig az adaptációban inkább Lenina a „felbujtó”. A sorozat készítői proaktív, nyitott, mindenre kíváncsi, intelligens, érző női főhőssé tették a karakterét, aki így sokkal inkább középpontba került. A sorozatban alapvetően őt követjük és az ő nézőpontján keresztül látjuk Bernard Marxot, a régi világot, John beilleszkedési problémáit (Alden Egrenreich) és az új társadalmi rendszer rugalmatlanságát, repedéseit.
Lenina a könyvben ezzel szemben olyan figura, aki ízig-vérig a rendszer része, aki a végtelenségig képes ismételgetni a belésulykolt frázisokat és propagandát, akinek meg sem fordul a fejében, hogy lehetne másképp is élni. Gyönyörű, de a testiségen kívül nem nagyon érdekli más, éppen ezért hiába találnak egymásra a vademberek közül érkező Johnnal, nem érthetik meg egymást, a lány ugyanis nem tudja, mi a szerelem, nem tud kötődni. A regényben ebből fakad a tragédia. Az adaptációban Lenina sokkal komplexebb karakter lett, akivel könnyebb is azonosulni. A rendszerkritikát így többé nem (csak) férfiak fogalmazzák meg a szép új világban.
Indra, a mindenkit összekötő technológiai háttér
Közösség, azonosság, állandóság – Huxley könyvében ez a Világállam mottója. A sorozat ezzel szemben így nyit: „Üdvözlünk Új-Londonban. Három szabályunk van. Nincs magánélet. Nincs család. Nincs monogámia. Nálunk mindenki nagyon boldog.” Az új világ koncepciója közel azonos: szigorú kasztrendszer van, a születésétől fogva mindenkit arra kondiconálnak, hogy elfogadja a saját helyét a társadalom testében, ha pedig valaki mégis kicsit elégedetlen lenne, akkor ott a szóma, a drog, amely „egyesítette a kereszténység és az alkohol előnyeit, azok káros mellékhatásai nélkül”. Az ösztönöket nem kell elnyomni, nincs monogámia, helyette orgiák vannak, ahol mindenki kiélheti magát estéről estére. És mivel nincs kötődés, nincsenek párkapcsolatok, családok, szülő-gyermek viszonyok, nincsen féltékenység, sem pedig erőszak. Mindenkinek megvan a helye és szerepe a társadalomban, és mindenki mindenkihez tartozik.
A sorozatban az eredeti elképzelést kiegészítették egy új elemmel, megalkották Indrát, a mesterséges intelligenciát, aki technológiailag is összekapcsol mindenkit mindenkivel, és aki ezáltal mindent tud. Új-London lakóinak tehát még annyi privátszférájuk sincs, mint a Huxley által elképzelt Világállamban. Mindenki folyamatosan online van, összekapcsolva, állandó ellenőrzés alatt. Az emberek összekötése egy okos kontaktlencsével történik meg, amely persze a kontrollon túl csodás lehetőségeket is rejt, virtuális, interaktív felülettel bővíti ki a valóságot. A technológiai fejlettség behozása valószínűleg szükséges és elengedhetetlen volt a sorozat esetében. Huxley egyébként maga is döbbenetesen pontos és ötletekkel teli jövőképet rajzolt (világában klónozás van és sorozatgyártás, helikopterek és rakéták repkednek, műételek és szupersportok vannak, ráadásul létezik a „tapi” is, a színes, hangos, szagos, taktilis ingereket közvetítő televízió), bár az internetet nem látta előre. Kicsit hidegrázós élmény a sorozatot nézni ebből a szempontból, hiszen pontosan tudjuk, hogy mi is ugyanígy össze vagyunk kapcsolva és ugyanígy ki vagyunk szolgáltatva az algoritmusoknak, csak (még) nincsenek beépítve a testünkbe az okoseszközök.
Barbár Vidék élménypark vs indián rezervátum
Elég nagy különbség van a könyv és adaptációja között a régi világ ábrázolásában. A regényben Lenina és Bernard egy indián rezervátumba mennek vakációzni, ahol megismerik a törzsi közösség életformáját és láthatnak egy beavatási ceremóniát is. A sorozatban ezt a részt nagyon másként képzelték el. Megálmodtak egy földi „turistaparadicsomot”, ahová az alfák járhatnak szórakozni, és ahol a régi világban ragadt emberek díszletek közt játsszák el, hogy milyen volt a társadalom a nagy átalakulás előtt. Az Új-Londonból érkező turisták megnézhetik például, milyen volt egy börtön a barbár világban, milyen volt egy esküvő, vagy egy roham az áruházban. A Barbár Vidék élménypark kicsit elszállt elképzelés, de arra teljesen alkalmas dramaturgiai eszköz, hogy jobban láthatóvá váljanak a társadalmi berendezkedések közti megdöbbentő különbségek.
Ennek következményeként John karaktere is sokat változott az adaptálás során. A könyvben egy olyan fiatalembert ismerünk meg, aki indiánok között nevelkedett, de onnan is kilógott, mivel anyja kitaszított újvilági nőnek számított. Amikor átkerül a másik társadalomba, ott vademberként kezelik. Ő viszont Shakespeare művein keresztül próbálja megérteni, mi történik vele (amiket még a rezervátumban egy indián szerzett neki, hogy tudja gyakorolni az olvasást). Csak éppen egy olyan társadalomba csöppen bele, ahol nincsen művészet, nincsen vallás és nincs szerelem se, így a shakespeare-i utalásait senki sem értheti.
A sorozat ezt a szálat teljesen elhagyta. John ehelyett zenét hallgat. Új-Londonban ő is idegennek érzi magát és szintén megbámulják, hiszen barbárnak számít a fejlett világban (főleg, mert nem hajlandó betenni a kontaktlencsét, ami összekötné mindenkivel). Ő azonban végül tesz egy próbát, megpróbál beilleszkedni.
Kapitalizmus-kritika
Huxley disztópiájában fontos szerepet játszott a fogyasztás. Egy olyan társadalmat képzelt el, amelyben a totalitarizmus és a kapitalizmus ötvöződik. A pénznek tehát fontos szerepe volt az ő szép új világában, az embereket már gyerekkoruktól arra kondicionálják hipnopédiával (azaz alvás közbeni hipnózissal), hogy fogyasszanak, hogy költsék a pénzüket. Ennek az eredménye egy nagyon elembertelendett, gépies világ, amelyben a tömeggyártás és a tárgyak, eszközök, ruhák kényszeres lecserélése folyamatos és alapvető (Huxley talán már sejtett valamit abból, hova fajulhat a kapitalizmus).
A sorozatból ezt az elemet teljesen kihagyták. Az új társadalomban nincs is pénz. Mindenki dolgozik, és mindenki megkapja a szintjének megfelelő ellátást, szórakozási lehetőséget és szómát. Talán azért döntöttek így a készítők, mert ez most utópisztikusabbnak tűnik, mint az eredeti koncepció, amely gyakorlatilag megvalósult.
CJack60
A sorozatba beemeltek egy plusz karaktert, amely a könyvben egyáltalán nem létezik. CJack60 (Joseph Morgan) egy munkásként dolgozó, a társadalmi ranglétra alján álló epszilon, aki Bernardhoz, Leninához és Johnhoz hasonlóan szintén nem illeszkedik a rendszerbe, mert olykor szomorú és elégedetlen. A készítők szándéka valószínűleg az volt, hogy tágítsák a nézőpontokat és jobban megmutassák, milyen lehet a társadalom alsó osztályához tartozni ebben a világban, ráadásul úgy, hogy nincsen semmi esély a feljebb jutásra, hiszen mindenkinek veleszületett helye van. Ennek hatására az epszilonok jóval nagyobb szerepet kapnak a történetben, mint a könyvben. A rendszer az ő szintjükön kezd el destabilizálódni.
