Filmadaptációkban nem az idei év volt a legerősebb, egy látványos fiaskót ráadásul mi követtünk el a Tüskevár teljesen félresikerült és felesleges remake-jével, de jó néhány külföldi kudarcot is felsorolhatnánk. Összeállítottunk egy listát azokról a művekről, amelyek szerintünk nemcsak könyv formában, de filmen is jól mutatnak: könnyen belénk tudtok kötni, ugyanis a felsorolt címek nem mindegyikét övezte osztatlan nézői és kritikai ünneplés. Íme nyolc film, amit mi mégis fontosnak gondolunk. Kommentekbe várjuk a további javaslatokat.
FelhőatlaszMegosztó film a Wachowski-testvérek és Tom Tykwer David Mitchell regényéből készített közös alkotása. Giccsközeli monumentum gyanús filozófiával, homályos álbölcselettel, kicsit túlzsúfolt, sokszor követhetetlen történetszálakkal. Ugyanakkor magával ragadó, lenyűgöző mozi, mely úgy tart fogva majd három órán keresztül, hogy az ember nem pillant se órára, se mobiltelefonra. Az operatőri és bravúros vágási munkálatokon kívül a színészek, különösen Tom Hanks érdemelnek dícséretet, ha a kínosra sikerült magyar szinkront nem számítjuk.
Suszter, szabó, baka, kémJohn Le Carré remek kémhistóriájának filmváltozata hideg, mint egy képlet. Az Engedj be! rendezője, Tomas Alfredson kétórás, ráérős tempójú, vizuálisan lenyűgöző thrillert forgatott az alapműből, ami a műfaj számos összetevőjét nélkülözi: nincs üldözéses jelenet, alig csattan revolver, a nagy leleplezős jelenet pedig sokkal visszafogottabb, mint várnánk. A film erősen próbára teszi a nézőt, mivel a párbeszédekre és a fordulatokra koncentrálás jócskán túlhaladja az átlagos filmekre szánt dózist, a logika pedig teljesen kiüti az érzelmeket és a pszichológiát, de a film titka éppen ebben rejlik. Az intellektuális élvezkedésen túl a magyar néző külön örülhet a budapesti képeknek, Mucsi Zoltán gonosz vigyorának és Kálloy Molnár Péter pár pillanatra felvillanó kopasz fejének.
Az öldöklés istene
Roman Polanski keserű vígjátékában – mely Jasmina Reza drámája alapján készült - két eleinte szolidnak látszó házaspár egy New York-i lakásban vív értelmetlen szócsatákat, okád le művészeti albumokat, és vedel úgy, ahogy utoljára a Nem félünk a farkastól elmebetegjei tették. A polgári erkölcs pillanatok alatt foszlik le az erőltetetten mosolygó arcokról, hogy a látszólagos rend káosszá alakuljon, és a jólfésült polgárok acsarkodó, gyűlölködő, virág- és mobiltelefonpusztító szörnyszülöttekké torzuljanak. Az öldöklés istene mégsem fekszi meg a néző gyomrát, mert remek bohózati köntösben tálalják, olyan nagyágyúk közreműködésével, mint Kate Winslet, Jodie Foster, Christoph Waltz és John C. Reilly.
A sötét lovag – a felemelkedés
Christopher Nolannek sikerült Bruce Wayne múltbéli terhekkel viaskodó figuráját a legjobb filmes képregényhőssé alakítania. A sötét lovag – a felemelkedés a ciklus méltó záróakkordja, Nolan összes védjegyével - mesteri vizuális megoldásokkal, valós problémákkal küzdő, árnyalt hősökkel, kimagasló színészi alakításokkal - ellátva. Nolan távozása rossz hír a franchise elkötelezett rajongóinak, a jövő nagy kérdése, ki váltja majd a rendezői székben, és sikerül-e megugrania a mester által igen magasra csavarozott lécet. Sajnos nem valószínű.
December 20-án, néhány nappal karácsony előtt mutatták be nálunk Ang Lee munkáját. Az angol viktoriánus lélekkel és az identitásválsággal küszködő amerikai birkapásztorpszichével a rendező remekül megbirkózott, és most bebizonyitotta, hogy a 3D világa is az övé. Az ujjongó kritikák szerint a Yann Martell kultregényéből készült film az idei év legfigyelemreméltóbb adaptációja: intelligens és látványos megjelenítése egy rendkívüli történetnek, vibráló színvilággal, fantasztikus operatőri munkával, és egy élethűre animált tigrissel. Gyönyörű mese, valóban látnia kell mindenkinek.
Jo Nesbo, a skandináv krimi királya nem fixálódott kizárólag Harry Hole-ra: a Fejvadászok arrogáns főhőse teljesen más típus, mint az örökké az alkohollal harcoló, megfáradt tekintetű detektív. A regény filmváltozatából hiányzik az a borongás, ami a futószalagon érkező északi bűnügyi irodalomra általánosan jellemző, inkább jó tempót diktáló, és cseppet sem finomkodó thriller. Sokan vélték úgy, hogy a rendező kifelejtette a filmből a regényt átszövő csípős szatírát: isten neki, néha megvagyunk nélküle.
Peter Jackson nagy fába vágta a fejszéjét ezzel a projekttel. Az eredmény nem lett maradéktalanul sikeres, egyes kritikusok Tarr Béla filmjeit A hobbittal összehasonlítva pörgős akcióözönnek látják, mások a Gyűrűk ura-koppintást érezték meredeknek, és a Tolkien-szövegek rajongói sem estek egyik ámulatból a másikba az adaptáció láttán. De ne legyünk igazságtalanok. Ha valaki szereti a Gyűrűk ura-megfilmesítéseket, most sem marad hoppon, a gigantikus látvány és a magával ragadó történet kárpótolni fogja az esetleges döccenőkért.
Don DeLillo 2003-as regényét 2012-ben David Cronenberg ültette át celluloidra. A saját luxusautójába zárt, kiüresedett lelkű, multimilliárdos yuppie egy napja a tomboló- pusztuló New York-i utcákon szintén megosztotta a nézőket és a kritikusokat, de nekünk tetszett. Lehet, hogy a közeli rokon, Patrick Bateman jobban megfilmesített karakter, lehet, hogy Cronenberg többet markolt, mint kellett volna, és a film színvonala is egyenetlen, a jeges hangulat, az apokalipszis kapujában toporgó, minden eresztékében recsegő-ropogó kapitalista világ fagyos lehellete így is kisüvít a vászonról, és megdermeszti a nézőt. A többnyire a leszigetelt limuzin ablakából nézelődő Robert Pattinson eszköztelen, minimalista színészi játéka telitalálat, simán elhisszük neki, hogy ezt az ellenszenves aranyifjút senki és semmi nem érdekli ezen a világon, legkevésbé talán saját maga.
