„Barátom, nincs semmi titkom. Átlátszó vagyok, mint az üveg -- épp ezért miként képzelheted, hogy te látsz engem?” – kérdi Weöres Sándor Önarckép című versének végén, mi pedig megpróbálunk válaszolni a kérdésére. 25 éve hunyt el a költő, aki a legegyszerűbb szavaknak is dallamot kölcsönzött, az időn kívül élt, és még a terebélyes udvarú holdat is órákig tudta bámulni.
Weöres 1913 júniusában született Szombathelyen. „Életének első asszonya” szerb polgárlány volt, apja földbirtokos katonatiszt. Tanulmányait a pápai evangélikus iskolában kezdte, a Vas megyei kisfaluban, Csöngén folytatta, végül gyenge egészségügyi állapota miatt magántanulóként fejezte be. A lányokkal mit sem törődvén se üveges-, se, gerencsér-, sem pedig asztalos-inasnak nem állt, irodalom iránti szenvedélyét a falu lelkészének könyvtárában csillapította- falta Schiller és Shakespeare drámáit. Első saját írása szombathelyi gimnazistaévei alatt jelent meg, novelláját, az Egyszer régent a helyi, Hír című folyóirat közölte 1928 júliusában. Még abban az évben négy verse jelent meg az Erő című lapban, egy évvel később pedig már a Pesti Hírlapban és a Napkeletben publikált.
1929 nem csak a szélesebb körű bemutatkozás miatt volt fontos év számára. Ekkor ismerkedett meg Kosztolányi Dezsővel, aki miatt egy életre az eszébe véste, hogy ne hajoljon meg „ezt-azt kívánó kordivat előtt”. Szintén ekkor került kapcsolatba Babitscsal, ő a dal ízére tanította. Weöres életművét végignézve kijelenthetjük, hogy tanítványnak is kiváló volt. „Oltáromon vadmacska, páva, bárány: három költő előtt borul le hálám. Bár a homokban lábnyomuk lehetnék.” (Az 1974-ben megjelent Hála-Áldozat című szonett vadmacskája Ady Endre volt.) A költő próbálgatta irodalmi „lepke-szárnyait”, közben Sopron felé vette az irányt, és leérettségizett. 19 évesen, Hajnal című költeményével debütált a Nyugatban, ahol az újság fennállásáig több mint hatvan verset jelentetett meg. A debütálás azonnal országos ismertséget hozott, az akkor már sztárköltőnek számító nagy öregek befogadták, hamar a meghatározó irodalmi körök elismert, és szeretett figurájává vált.
„Olvassa, aki tud magyarul”
„Húszéveskori önmagunkkal ha találkoznánk negyvenévesen: irigyelnénk, vagy megpofoznánk.” A húszéves Weöres épp egyetemi tanulmányai elején járt, pofont nem érdemelt, irigylést annál inkább. Próbálkozott a jogászképzéssel, majd a földrajz-történelem szakkal, de diplomát filozófia-esztétika szakon szerzett. Egyetemi évei alatt megalapította az Öttorony című folyóiratot, és olyan fontos barátokra és támogatókra tett szert, mint Jékely Zoltán, Vas István vagy Csorba Győző.
„Tág a világ mint az álom. Mégis elfér egy virágon”. Weöres virága egészen a Távol-Keletig árasztotta illatát, a költő arab és indiai vizeken hajózott, eljutott Kínába, Szingapúrba. Utazásai költészetére is hatással voltak, megindult benne a szavak csepegése, haikukkal, haikuszerű versekkel gazdagítva életművét. Mire A vers születése című doktori disszertációja megjelent, már három önálló kötetet tudott a háta mögött. Könyvtárosi pályafutását Pécsett kezdte, onnan Székesfehérvárra, majd Budapestre került. A Nyugat megszűnése, vagyis Babits halála után a folyóirat utódjának szánt Magyar Csillagban, és a Válaszban jelentette meg műveit. Publikált a Sorsunk című havilapban is, ahol szerkesztőként dolgozott.
„Lányok, lányok, mért hagytok magamra?”, kérdezte a költő, magánya ellen pedig könnyű-röptű vércse képében érkezett Károlyi Amy költőnő. Ő 1947-től nem csak társ, de útitárs, munkatárs, sőt önjelölt személyi titkár is volt, és rendszerezte Weöres örök-gyerek káoszát. Negyvenkét évig tartó házasságuk alatt két gyerekkönyvet írtak együtt, a Tarka forgót, és a Hetedhét országot.
Weöres Sándor életének főbb állomásai:
1913. június 22. – Megszületik Szombathelyen
1928. július – Publikálja első novelláját a Hír című folyóiratban
1929 – Megismerkedik Kosztolányival és Babitscsal
1932. augusztus – Hajnal című versével debütál a Nyugat 25. évfolyamának 15-16. számában
1934 – Megjelenik első verseskötete, a Hideg van
1935 - Baumgarten-jutalomban részesül, megjelenik második kötete, A kő és az ember
1937 – Bamugarten-díjat kap, a Távol-Keletre utazik
1939 – A vers keletkezése című disszertációjával doktori fokozatot szerez
1941 – Könyvtárosi állást kap Pécsett
1942. július – A szerkesztőségen belüli irodalmi, és esztétikai nézeteltérések miatt otthagyja az általa alapított Öttorony című lapot
1944 – Megjelenik a Medúza
1943 – Budapestre költözik, és az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa lesz
1947 – Feleségül veszi Károlyi Amyt
1950-56 – Formalizmussal vádolják, kizárólag gyermekverseket és műfordításokat jelentethet meg
1956 – Véget ér a kényszerű irodalmi mellőzöttség, megjelenik A hallgatás tornya
1970 – Kossuth-díjat kap, megalapítja a Pásztor Béla-díjat, megjelenik első angol nyelvű versválogatása
1972 – Megteremti Lónyay Erzsébet, azaz Psyché alakját
1973 – Megjelenik a Ha a világ rigó lenne
1982 – A műfordítóként kapható legmagasabb elismerésben, Forintos-díjban részesül
1989. január 22. – Meghal Budapesten
1989. február 9. – Végső nyugalomra helyezik a Farkasréti temetőben
Arról, hogy Weöres nevéről először csengő-bongó gyerekversei és transzba esésig kántálható mondókái jutnak eszünkbe, az ötvenes évek szemellenzős kultúrpolitikája tehet. Neki nem a véres tollú politizálás volt a bűne, hanem politikamentessége, ami egész, gyerekkor és öröklét határán egyensúlyozó lényéből áradt. Nem volt apolitikus, 1956-ban is serényen forgatta a tollat, ám ezen írásai nem jelenthettek meg. Mint ahogy 1950 és 1956 között gyermekversein, és műfordításain kívül semmi más sem. A költészete ellen leggyakrabban hangoztatott szitokszó a formalizmus volt. Pályatársai hiába tiltakoztak mellőzése ellen, a vezetőség nem engedett. A kényszerű némaságot végül A hallgatás tornya című kötet törte meg 1956-ban. „Én azt mondom, hogy a történelmen most már cakk-pakk túl kell lépni. Át kell menni egy történelem utáni korszakba, addig béke és nyugalom nem lesz” – ezt már a hetvenes évek második felében nyilatkozta, a mellőzés miatti rossz érzéseiről pedig közérzet versei árulkodnak. 1970-ben megjelent első angol nyelvű válogatása, és megkapta a Kossuth-díjat, melynek pénzjutalmából megalapította a fiatal költőknek adományozható Pásztor Béla-díjat. A nyolcvanas években egészsége megromlott, 1989. január 22-én hunyt el Budapesten.
Ha a költő játszótere a vers, neki játszópajtásai voltak a szavak. Nyelve, barátja, Hamvas Béla szerint „ösztönnyelv: az asszonyoké, a gyermekeké, az állatoké, a mítoszoké”. Beutazta önmagát, és a mindenséget, imitálta és felfedezte a XIX. századi írónőt, Psychét, törpék között derekabb törpe volt a többinél, de egy dologban nem lett igaza. Az emlékezet végül öröklétet adott a dalainak. És hogy ki is volt igazán Weöres Sándor? Tűzben fa parazsa, vízben puha moha, szélben jegenyefa, a földön pedig az egyik legnagyobb magyar költő, aki kívül állt formán, időn és történelmen.
Köszönjük a képeket a Petőfi Irodalmi Múzeumnak! Június 1-jéig izgalmas, A megmozdult szótár című Weöres-kiállítás látható náluk, tessék elmenni, az Indexnek is tetszett!
